Ultrabalaton: Nem mindig a győzelem számít!
Ultrabalaton: Nem mindig a győzelem számít!
Ultrabalaton: Nem mindig a győzelem számít!A múltkor már érintettem e rovatban az Ultrabalatont bemutatva egy sportolót, Soós Pétert. Most pedig két olyan ember következik, aki soha nem sportolt versenyszerűen, ám mégis volt bennük elég erő, kitartás és akarat, hogy elinduljanak a versenyen – s véghez is vigyék, amit elterveztek.
Dr. Selyem Bernadett egy kilenc fős csapatban futott. A társaság 22 óra 25 perc alatt ért körbe a tavon, s átlagos tempójuk 6:00 volt. A 9 fős csapatok közül harmincharmadikként értek a célba, de nem is azért vállalkoztak erre a feladatra, hogy dobogóra álljanak. Sokkal jobban vonzotta őket a közös élmény, és az UB miliője, ami semmihez sem fogható.
Dr. Selyem Bernadett egy kilenc fős csapatban futott
„A Balaton csodás, szuper kerékpáros út vezet körbe, amit nagyon jó futva bejárni.” – mondta Bernadett, aki elárulta, hogy igen nagy logisztika szükséges egy ilyen versenyhez, hiszen a váltópontokon mindig időben ott kell lenni, és az elfáradt társat vissza is kell vinni a kiindulási ponthoz. Ezért elengedhetetlen a folyamatos egyeztetés a verseny alatt is.
A futási sorrend előre ki volt alakítva náluk, és kikalkulálták, hogy mindenki tudjon tervezni az erejével és az idővel. A fehérvári hölgy beugróként került a csapatba, mert a társaság egyik tagja lesérült, és gyorsan kellett valakit keríteni, aki bevállalta a kicsit több, mint 20 km-t két részletben.
S mivel neki nem volt ismeretlen érzés a futás – többek között azért sem, mert januárban kezdett el felkészülni a félmaratonra -, így örömmel vállalta el, mert előre is boldoggá tette, hogy részese lehet ennek az eseménynek. Mint elárulta: eredetileg a munkahelye is be akart egy csapatot nevezni az UB-ra, de hamar elfogytak a helyek, így ez a vágy idén nem valósulhatott meg.
Bettinek nagy álma volt az UB
Beszélgetésünk során elmondta, hogy a futás mellett szeret kerékpározni is: kedvenc helye a Velencei-tó környéke, de például áprilisban a Fertő-tavat is körbetekerte 6 óra alatt (ami 118 km-t foglalt magába).
„Ez a verseny számomra nem csak a versenyről szólt.” – vallotta be – „A résztvevők, a szervezők mind ötösre vizsgáztak a fő emberi értékekből. Úgymint: tolerancia, alázat, egyenlőség, segítőkészség, emberbarátiság, akaraterő, elszántság, kitartás. Ezekben a nehéz pillanatokban nagyon jól esett egy hajrá a mellettem elhaladótól, aki nem azt élte meg, hogy lehagyott, hanem támogatni akart, hogy legyen még erőm tovább futni. És végig ez volt a tapasztalatom, a másik biztatása, segítése. Jól esett a biciklis kísérők segítsége is, egy korty hideg víz, egy jó zene, vagy csupán annyi, hogy az éjszakai futás alkalmával mellettem volt valaki, akire számíthattam. És az csak hab volt a tortán, hogy a célban a családom elismerő ölelése várt.”
Bernadett olyan pozitív élményekkel gazdagodott a program során, hogy eldöntötte, jövőre mindenképpen újra futni fog a Balaton körül, s nem elsősorban a sportérték miatt, hanem, hogy feltölthesse a szívét, a lelkét ezekkel a jó érzésekkel.
„Kevés olyan helyzet van az életben, amikor úgy érezheted, hogy minden ember egyenlő, és ez a verseny ezt az élményt adta nekem.”
Bettit a családja ölelése várta a célban
Szintén „beugróként” került az Ultrabalaton-t teljesítők közé a fehérvári Füki Gyula. Ő a fehérvári gyermekotthon vezetőjeként is ismert a megyeszékhelyen, s egy olyan valaki hívta a versenyre, aki a gyermekvédelemnek, a budapesti gyermekotthonoknak, a nevelőszülős gyermekeknek is régóta nagy segítséget jelent: Iváncsics Zsolt.
„Óriási szíve van ennek az embernek.” – mondta Füki Gyula – „Állandóan gyűjtéseket szervez mindenkinek: a vesebetegeknek, s minden rászorulónak. Nekünk is mindig hoz ruhákat, tartós élelmiszert, és főként élményeket, hiszen több versenyünk nevezését is biztosította.”
Gyulát az UB előtti napokban hívta fel Zsolt (akit egyébként sokan a Magyar Forrest Gump-ként emlegetnek), hogy kellene egy helyettes, mert valaki visszamondta a részvételt. Gyula a beugrás miatt erre a versenyre külön nem készült, de általában két naponta 20 km-t fut.
Füki Gyula szintén beugróként került az UB futói közé
„Jó lenne valami szakember, aki irányítana, mert most az van, hogy kimegyek és futok a magam feje után. Zsolt barátomról tudom, hogy iszonyatos mennyiséget teljesít. Szinte minden hétvégén versenyez valahol.” – mesélte – „Nos, így kerültem a versenybe. Magyar Forrest Gump Team néven öt fős férfiváltóban futottunk, de volt köztünk egy hölgy is. Barátságunk miatt mentem velük.”
Az UB azért is számított különlegesnek Gyula számára, mert most először futott a versenyen. S olyan élményt szerzett, hogy biztos benne, nem ez volt az utolsó alkalom!
„Képzeld el, hogy fél kettő körül bekocogok Fonyódra, ahol szól a zene, nyomják a kezembe a frissítőt, s idegenek gratulálnak. Nagyon sok futós eseményen voltam már, de az UB-nak nagyon egyedi hangulata van!”
Csapata kategóriájában a 30. helyen végzett: 111 csapatból 20 óra 23 perc alatt teljesítették a távot.
Füki Gyula rendszeresen fut, akár versenyre készül, akár nem....
Gyula egyébként eredetileg fogyási szándékkal kezdte el róni a kilométereket. Ez úgy a 2005-2006-os évek táján történt. Majd lassan az élete részévé vált, s jött az ötlet, hogy egy maratonit – még ebben az életben – le kéne futni. Erre persze alaposan rá is kell készülni – rövidebb távokkal. A tizedik félmaraton után aztán azt mondta, hogy többet nem „félmaratonozik”, s ezt majdnem be is tartotta: tavaly hat félmaratont nyomott le, mert már inkább az ultrafutás vonzza.
Néha jár ugyan konditerembe is, de igazából arra sajnálja az időt. Inkább nekivág a kijelölt útnak – méghozzá egyedül, mert ez számára magányos sport, nehéz lenne máshoz igazodnia. Futás közben zenét hallgat, s közben a GPS-en nézi a tempót, a távot.
Ha valamiért kimarad néhány nap, akkor – saját bevallása szerint – nyűgössé válik, és fájni kezd a lába. Idén a Cerbona Fehérvár Félmaratonon családi csapatként is elindult a kisebbik lányával és a feleségével váltóban, illetve egyéniben is.
Gyula kisebbik lányával - futás közben
„A futás segít rendbe tenni a fejem.” – vallotta be, majd hozzátette, hogy a kisebbik lánya (aki 12 éves) negyedik éve atlétizál az ARAK-ban, s mivel látta a szülői példát, már teljesen természetes számára a mozgás, a sportolás. S ha másért nem, hát ezért megérte futócipőt húznia annak idején…
