Így látja egy amerikai magyar filmes Székesfehérvárt és környékét - beszélgetés John Fehérrel
Így látja egy amerikai magyar filmes Székesfehérvárt és környékét - beszélgetés John Fehérrel
Így látja egy amerikai magyar filmes Székesfehérvárt és környékét - beszélgetés John FehérrelLegutóbb a Velencei-tóról szóló videóját mutattuk be, de láthattátok már nálunk a Székesfehérvárról készült felvételeit is tavaly nyáron, valamint a csókakői várat is megörökítette a drónjával.
Azóta ismét készített szép felvételeket megyénkben, ezúttal a Martonvásári Kastélynál járt:
Miután már a sokadik szép felvétellel ajándékoz meg bennünket Fejér megyéről, úgy gondoltuk, ideje egy kicsit bővebben is bemutatnunk Nektek az alkotót, akit elsőként arról kérdeztünk, hogyan is került éppen ezekre a tájakra Ő és a drónja:
A fiam és a lányom egy kulturális programon vettek részt Székesfehérváron, őket kísértem el. Emellett célom az is volt, hogy anyagot gyűjtsek, hogy később ezeket a látogatásokat, kalandokat meg tudjam osztani a kinti magyar közösséggel és persze bárkivel, akit érdekel. Fejér megye persze Budapesthez való közelsége miatt is könnyű célpont, Sárospatakról máig nincs videóm… Kellemes meglepetés volt, hogy az itt készült videóim - azóta több is - meleg fogadtatásra talált. Minden eddigi munkám azért készült, mert valamiért megragadott a téma. Eddig nem kerestem szponzorokat vagy együttműködési lehetőségeket, bár egy ilyen jellegű támogatás természetesen alkalmat adna, hogy újabb érdekes témákat is feldolgozzak és főleg, hogy egy-egy látogatásra több időt tudjak szánni. A székesfehérvári felvételekre például alig negyvenöt percem volt, beleértve a galoppot vissza a buszhoz. Természetesen a város ennél sokkal többet is megérdemelne. A Bory-várnál sem akartam késleltetni a csoportot, ezért csak annyi időm volt, hogy madártávlatból megörökítsem, egy lépést sem tettem az épületen belül.
Milyen témák állnak közel a szívedhez?
Kedvelem azon témákat, amelyek ki a természetbe, a szabadba vezetnek: várak, kastélyok, hegyek, vízpart. Hogy másoknak ez tetszik-e, vagy, hogy mennyire, az sokszor kiszámíthatatlan. Amikor Maui szigeten túráztam, gyakoroltam a repülést, nem gondoltam volna, hogy ezt egy éven belül vagy húszezren fogják megnézni friss YouTube-csatornámon. Akkor még semmi gyakorlatom nem volt, ismeretlen voltam, még a videószerkesztést is gyakorolnom kellett. De az itthoni helyszínek közül is mindig kérdés, hogy miért éppen szegedi, komáromi vagy székesfehérvári felvételeim a legnépszerűbbek.
A drónvideózáshoz hogy kaptál kedved, hogyan kezdtél hozzá?
Évekig terveztem, álmodoztam erről. Imádom a repülést, utolsó egyetemi évemben magánpilóta képzésen vettem részt, de egy kaliforniai munkalehetőség miatt ezt nem tudtam befejezni. A fotózás gimnáziumi éveim óta egyik hobbim, ahogy az utazás, a számítástechnika is. 2016-ban végül már nem bírtam tovább és egyszerre két DJI drónt is vettem. Az új Mavic Pro gép, ami egy pár hónapig lényegében hiánycikk volt, engem is annyira lázba hozott, hogy alig vártam már a csomag érkezését. Véletlenül épp kéznél volt egy kihasználatlan repülőjegy, így azonnal szárnyra keltem és két hétig drónoztam, naponta gyakorolva a repülést, fotózást, videózást két Hawaii szigeten (Kauai, Maui). Közben hetekig készültem az elméleti anyaggal és letettem a drónpilóta vizsgát, ami kereskedelmi célú drónozást is lehetővé tesz. A “drónjogsival” a kezemben aztán vettem még egy, ugyancsak új, Phantom 4 Pro modellt is, hogy ezt talán üzleti célból is használjam esetleg a jövőben. Washington államban, Seattle külvárosaiban ingatlanokat fotóztam egy pár hónapig a napi irodai munkám mellett. Legalább 500 ingatlanon és egyéb célponton gyakoroltam, aminek csak töredéke hozott pénzt a házhoz, de ennek ellenére rendkívül élveztem. Sokszor naponta tíz-tizenöt címet is feldolgoztam, és így legalább a két drónom és egy kisebb 4K kamerám költsége gyorsan megtérült.
Hogyan kerültél Amerikába?
Hódmezővásárhelyen születtem, Nyíregyházán, Salgótarjánban, Pécsett töltöttem zsenge éveimet. Az utolsó négy itthoni évemet a békéscsabai Rózsa Ferenc gimi angol szakán pergettem le. Salgótarján környékét még mindig nagyon szeretem, főleg a környezet, a hegyek miatt, de sajnálom, hogy gazdaságilag ennyire hátrányos helyzetben van. Pécshez rengeteg gyerekkori emlék fűz, sokat kirándultam, szánkóztam a Mecsekben.
Békéscsaba megtanított arra, hogy értékeljem a lehetőséget, ami épp a kezemben van. Pécs után nem volt könnyű a váltás, de megtanultam értékelni a leghétköznapibb élményeket is. Jól emlékszem, hogy számtalanszor, és talán órákig bámultam a kertünkből a város feletti nemzetközi légi forgalmat, ahogy ezek a gépek fehér varázsvonalakat rajzoltak a város fölött. Akkor ez nekem a szabadságot szimbolizálta, én is vágytam a falon kívülre, hogy repüljek, szabadon utazzak, lássam a világot (ha lehet fentről is).
Apukám lelkész volt, nem hobbiból költözgettünk, de legalább alkalmam volt megismerni és megszeretni az ország különböző tájegységeit. Mint lelkész ivadék, aki csökönyösen kerülte a KISZ tagságot, úgy éreztem, hogy lehetőségeim akkor ’85-ben elég behatároltak lettek volna. Többek között ezért is terveztük meg a szüleimmel úgy egy évvel érettségi előtt a távozási stratégiánkat. Szüleim a régi rendszer alatti egyházi, politikai zaklatásoktól szerettek volna megszabadulni, így a döntés nem volt nehéz, bár a megvalósítás rizikós volt, ezért minden titokban történt.
A “költözés” az érettségim utáni hétvégén kezdődött, és úgy nyolc kalandos hónapig tartott. Erről külön könyvet lehetne írni. Svájci tervekkel először átugrottunk Ausztrián, de egy néhány hetes zürichi konzultáció és pihenő után visszatértünk Ausztriába, ami terveink megvalósításához egy kedvezőbb kiindulópont volt. A végcélt nem terveztük meg előre, a lehetőségek irányították utunkat. A nyolc hónap végeredménye röviden annyi lett, hogy Ausztria, Kanada és az USA is politikai menedékjogot adott családomnak és végül az Egyesült Államokat választottuk.
Hogy alakul most ott az életed, milyen feladatokkal telnek a mindennapjaid?
1986-ban érkeztünk meg Clevaland városába néhány bőrönddel és néhány száz dollárral a zsebünkben. Ott töltöttem egyetemi éveim és a magyar közösség segítségével a beilleszkedés mindannyiunknak simán ment. Négy év alatt befejeztem az egyetemet Clevelandban, miközben én ott dolgoztam, szüleim pedig Chicagóban kaptak munkát. Ezután további két évre Michiganbe költöztem, hogy felsőbb szinten folytassam tanulmányaim. Üzletvezetést tanultam (MBA), és első “igazi” munkalehetőséget Kaliforniában, Los Angelesben kaptam. Először egy Los Angeles környéki kórház hálózatnál, majd az Universal Studios TV osztályán dolgoztam. Informatikával, adatbázisokkal foglalkoztam az ezt követő 25 évben. Összesen körülbelül tíz cégnél, hét államban dolgoztam, köztük Hawaii-on, Washingtonban, Kaliforniában, Texasban.
Milyen gyakran utazol, merre jársz a világban?
Eddig főleg Európa, Észak- és Dél-Amerika és a Karib-tenger országai foglalkoztattak. Dél-Kalifornia a második otthonom, több mint egy évtizedet töltöttem ott, és szerintem ez olyan mint a magyar kolbász; aki ezt egyszer megízleli, nehéz leszokni róla. Hawaii-ban (Oahu) dolgoztam/laktam egy ideig, és oda is bármikor szívesen visszatérnék. Maga az USA és Kanada egyébként végtelen lehetőségekkel szolgál, és többször “bűntudattal” mérlegelem, hogy állandó lakcímemhez közelebb lenne tanácsos a családdal túrázni, hogy a költségeket és karbonlábnyomunkat amennyire lehet mérsékeljük.
Magyarországra milyen gyakran látogatsz?
Eleinte kb 2-3 évente jöttem, de mióta megnősültem azóta ez ritkult. A feleségem chilei származású, így a dél-amerikai rokonokkal is igyekszünk tartani a kapcsolatot. Ahogy nőnek a gyerekek, egyre költségesebb mulatság az utazás. Most egy egész évre jöttünk Magyarországra, hogy a gyerekek a nyelvet egy kicsit gyakorolják a suliban, és megismerkedjenek az itteni kultúrával. Utoljára kilenc éve jártunk itt, és erre már alig emlékeztek. Én ezt az évet arra szántam, hogy egy kicsit visszaadjak valamit a közösségnek, ahol felnőttem. Bár ebből semmi anyagi hasznom nincs - talán úgy, mint régen a társadalmi munka esetében, amikor kukoricát kopasztottunk a TSZ-nek, vagy paprikát töltöttünk a csabai konzervgyárban - de ezt legalább élvezem. Ha valakit a YouTube videóim, vagy akár a Google Maps panorámáim inspirálnak, hogy meglátogasson egy-egy várost, várat stb., akkor volt értelme az egésznek, nem?
