5 évnél régebbi cikk

Fehérvári programok a hétvégére: I. Velencei Vágta, Gyulai István Memorial és Bikini koncert
Fehérvár Médiacentrum fotójaFehérvári programok a hétvégére: I. Velencei Vágta, Gyulai István Memorial és Bikini koncert

A nyár második hónapjába lépve kicsit visszavett az időjárás a lendületből, ám reméljük ez nem gördít akadályt a hétvégén kínálkozó remek és változatos programok elé. Persze van remény napsütésre is, ami kelleni is fog, ugyanis számos helyen ismételten a szabadba várják az érdeklődőket: Gasztro-Feszt Pákozdon, Kölyök Juniális Vízivárosban és Piramis koncert Agárdon. Ha esetleg nem bejövős a kínálat, akkor irány a mozi, ugyanis a Stallone-féle Szupercella 2 és a Sicario 2 is ígéretesnek tűnik.

Fesztivál: Pákozdi Gasztro-Feszt
Mikor? Június 30., szombat 10.00
Hol? Pákozd

Negyedszer rendezik meg a pákozdi Gasztro-Fesztet, ahol a nyitányként szolgáló halászléfőző-verseny mellett kézműves ételek, határon túli borok és minőségi muzsikák várják a kilátogatókat. Amíg a Bóbita Zenekar még a gyerekeket próbálja mozgásra bírni, addig Heit Lóri és zenekara már a felnőttebb korosztályt célozza meg, hogy aztán a sztárvendégekre, Vastag Csabára és Szandira már kicsi és nagy is ropja egyaránt. Persze egy gasztro fesztiválról sem hiányozhatnak a finomabbnál-finomabb falatok, így a hagyományos receptúra alapján készült húsokból, természetesen szárított fűszerpaprikákból és valódi gyümölcsalapú lekvárokból csemegézhetnek a fesztiválozók. A fesztivál helyszínéről a Látványstúdióból egész nap élőben közvetít a Vörösmarty Rádió.

Fesztivál: 5. Vízivárosi Kölyök Juniális
Mikor? Június 30., szombat 9.00
Hol? OBI áruház parkolója

Az előző évek sikere és népszerűsége után idén is megrendezik a Víziváros nyári gyerekprogramját, a Vízivárosi Kölyök Juniálist, amely várhatóan ismét megtölti vidám lurkókkal az OBI parkolóját. Reggel 9 órától 15 óráig olyan színes programokkal várják a kilátogatókat, mint az ovis ötpróba (öt éves gyerekek, öt fős csoportokban), Vitéz László bábelőadása és a Pitypang zenekar hangulatos koncertje. Az ingyenes rendezvényen ezúttal is megmutatják magukat Székesfehérvár vállalatai: a Fejérvíz, a Depónia, a Széphő és a Városgondnokság is tematikusan kialakított látnivalókkal várja az érdeklődőket.

Sport: I. Velencei Vágta
Mikor? Július 1., vasárnap 12.00
Hol? Velence

Idén új helyszínként Velence is becsatlakozik a Nemzeti Vágta előfutamainak sorába, 2018. július 1-jén először állnak rajthoz a Fejér megyei lovasok az I. Velencei Vágtán. A program az esélyegyenlőség jegyében zajlik, a rendezvény arca pedig Weisz Fanni, esélyegyenlőségi aktivista, modell lesz, aki a budapesti Nemzeti Vágtán is Velencét népszerűsíti majd. A futamok között lesz olyan lovaskocsis verseny, ahol fogyatékkal élők is indulnak, ezt a versenyt Fanni közvetíti jeltolmács segítségével. A Velencei Vágta sztárvendégei a Videoton 1985-ös UEFA-kupa-döntős labdarúgói, akik közül néhányan versenyfogatra pattannak, és megmérettetnek egy sztárfutamon. Az elővágta első három helyezettje, Velence lovasa és a Kishuszár Vágta bajnoka képviselhetik majd Fejér megyét a budapesti Nemzeti Vágtán. A helyszínről a Látványstúdióból egész nap élőben közvetít a Vörösmarty Rádió.

Sport: Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj 2018
Mikor? Július 1-2., vasárnap-hétfő
Hol? Bregyó közi Regionális Atlétikai Központ

Hétvégén ismételten megrendezik a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjat, amely az 1980-as évekből világhírű népszerűségnek örvendő Budapest Nagydíj utódja. A Gyulai Memorial  2014-ben lelt új otthonra: ekkor a viadal már a frissen átadott, székesfehérvári Bregyó-közi Regionális Atlétikai Központban zajlott. Az emlékverseny azóta sem költözött el városunkból, és évről-évre igazi sztárparádéval örvendezteti meg az atlétika kedvelőit. Az idei verseny legnívósabb száma a férfi 110 méteres gátfutás lesz, ahol az elmúlt év legjobb magyar sportolója, Baji Balázs is rajthoz áll. Rajta kívül itt lesz a fedett pályás és szabadtéri világbajnok, Omar McLeod is, a világon az egyetlen, aki 13 másodpercen belül futotta a 110 gátat, és 10 másodperc alatt a 100 métert.

Koncert: Bikini és Piramis
Mikor? Június 30., szombat 19.00
Hol? Agárdi Popstrand

Folytatódik a 41. szülinapját ünneplő Agárdi Popstrand programsorozata, ahol a múltheti Neoton és Vastag Csaba után ezúttal is igazi nagyágyúk szolgáltatják a talpalávalót. A Bikini 1982-ben alakult Németh Alajos Lojzi ötletéből, ahova sikerült megnyernie az akkor éppen szünetelő Beatrice frontemberét, Nagy Ferót. Az utólag Ős-Bikininek elkeresztelt korszak 1985-ig tartott, amikor is Nagy Feró kiválása után D. Nagy Lajos vette át a gyeplőt, és ténylegesen is beindult a Bikini szekere. A '92-es feloszlás, majd a '95-ös újraindulás után meg aztán végképp legenda státuszba kerültek. A Piramis 1974-ben, Som Lajos vezérletével indult hódító útjára és rövid időn belül Magyarország legnagyobb rock-kedvence lett. Az 1982-ben megszűnt Piramis 1992-ben tért vissza, hogy aztán 2006-tól Piramis Plusz néven a mai napig szórakoztassa a nagyérdeműt.

Mozi: Szupercella 2: Hades
Mikor? Június 28-tól
Hol? Cinema City Alba

A börtönös-szabadulós sorozatok és filmek mindig is népszerűek voltak, elég csak megemlítenem A szökést, így egyáltalán nem volt meglepő a Szupercella első részének pozitív fogadtatása. Persze az is igaz, hogy egy olyan mozit, amelyben Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger brillírozik, nem lehet félvállról venni. Négy év után megérkezett a várva-várt folytatás, amelyben Stallone maga mögött hagyta Arnie-t és Dave Bautistával (A galaxis őrzői) kiegészülve a harci high-tech Hades labirintusából próbálja kimenteni egyik legjobb emberét. Stallone, börtön, akció és még több akció. Kell ennél több?

Mozi: Sicario 2 - A zsoldos
Mikor? Június 28-tól
Hol? Cinema City Alba

Úgy néz ki, hogy ez a hét a folytatásoké, így Stallone börtönös bulija után, 2015 egyik meglepetésfilmje, a Sicario - A bérgyilkos második etapja is megérkezett a hazai mozikba. A Sicario (a cím bérgyilkost jelent) a mexikói drogbandák véres háborúihoz kalauzolja el a nézőt, ahol is egy szigorúan titkos egység kívánja felszámolni a kartelleket. Nincs ez másképp a Sicario 2-ben sem, ugyanis az első részből ismerős Matt Graver (Josh Brolin) és Alejandro (Benicio del Toro) újra összefognak, hogy megnyirbálják az Amerikába beszivárgó bandákat. Persze ezúttal is piszkos módszerekhez kell folyamodniuk, és ha egyszer elszabadul a pokol... A filmről vasárnap délután kritika is várható az fmc.hu-n.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek