6 évnél régebbi cikk

Anyaszerepre készül Lencsés Rita
Fehérvár Médiacentrum fotója
Horváth Reni
Anyaszerepre készül Lencsés Rita

Lencsés Rita fitoterápiás végzettségű gyógynövény szakértő negyedik éve vezeti a Herbarius túrákat a gyógynövényeket megismerni vágyó fehérváriak és környékbeliek számára. Idén ősszel új szerepben láthatjuk őt viszont: szeptemberre várja a kislányát. Így a természetjárás és a gyógyítás egy időre háttérbe szorul az életében, de már most tervezgeti a visszatérést.

Már gyerekkorodban is érdekeltek a gyógynövények?

Anyukám és a nővérem is gyógyszerész, és engem is vonzott ez a szakma, hogy segíthessek vele az embereken. Gyerekként nagyon tetszett, ahogyan készítették a krémeket, kenőcsöket, egyéb patikaszereket. Annyira végül is nem esik messze a jelenlegi tevékenységem mindettől. De igazából a természet szeretete indított el ezen az úton. Egyetem után aktívan elkezdtem túrázni, és közben egyre jobban érdekelt a kirándulás közben körülöttem látott növényvilág. Az egyik bükki túravezetőm javaslatára vettem részt a miskolci fitoterápiás képzésen. Már akkor közel álltak hozzám az alternatív gyógyító technikák.

Ha mindig is ilyen kreatív tevékenység érdekelt, hogy jött a képbe a közgazdaságtan?

Tulajdonképpen az iskolai eredményeim sodortak abba az irányba. Jó voltam matekból, matek szakra is jártam, a nyelvtanulás is könnyen ment, ezért mentem végül gazdasági irányba. De egyáltalán nem bánom, segített elindulni a nagybetűs életben. Hiszen egyetem után nyolc évig fehérvári multik pénzügyi osztályain dolgoztam. Közben tudtam magamat támogatni abban, hogy a szívem vágyát kiteljesítsem: túrázzak és ismerkedjek az alternatív gyógyító technikákkal. Kóstolgattam ezt a világot, a kínai gyógyászatot, jártam tai chizni, jógázni. Amikor letettem a természetgyógyász vizsgát, már vállalkozó voltam.

Saját szervezeteden milyen formában tapasztalod a gyógynövények jótékony hatásait?

A saját tapasztalataim mindig sikerélményt jelentettek és sokszor beszélek is róluk a túráimon. Az által tud bárki is ilyesmivel hitelesen foglalkozni szerintem. A legjobb élményem a diólevéllel volt. Amiről sokszor mondják, hogy nagy mértékben és hosszú távon nem tesz jót a májnak, és nagyon nem mindegy, hogy mikor gyűjtik. Viszont látványosan gyorsan segít megszüntetni a szemgyulladást, árpát. A fitoterápiában azt tetszett meg, hogy nem egyszerűen a népi gyógyászatra hagyatkozik, hanem tudományos alapokra helyezi, hogy melyik gyógynövény hatóanyagai mire alkalmasak és bizonyítja is.

Hogy vezetett az utad a Herbarius túrákhoz?

Nagy szerencsémre a természetgyógyász vizsgámat követően találkoztam Krizsány Annával, a Szent István Király Múzeum és a Patikamúzeum rendezvényszervezőjével, aki éppen füves könyv kiállítást szervezett. Az ő ötlete volt, hogy vigyük az embereket a természetbe, ismertessük meg őket a növényvilággal. Az azóta eltelt években, miközben rendszeresen - tavasztól őszig - vezettem a Herbarius túrákat, folyamatosan szerzem az újabb és újabb tapasztalatokat arról, melyek az ehető növények, hogyan különböztessük meg a gyógynövényeket és gyomnövényeket. Nagyon sok van, amik elképesztően hasonlítanak egymásra! Felismerni és megkülönböztetni ezeket nem kis feladat, tudni, hogy melyik mérgező, melyik ehető. Még most is folyamatosan tanulok, de már ki merem mondani egy-egy növényre, hogy azt bátran meg lehet enni. Vagy hogy mik azok, amik ehetők, de nem gyógynövények. Eleinte félelmetes volt számomra ennek a felelőssége egyébként. Ráadásul ami az egyik embernek jót tesz, az nem biztos, hogy a másiknak is! Nincs egyértelmű recept. Nagyon fontos a személyes terápia a gyógynövények világában. Jó, abban például nem lehet tévedni, hogy megfázásra segít a hársfa, a bodza vagy az apróbojtorján. De a kakukkfű és a zsálya már nem mindenkinek való. A pajzsmirigy túlműködés esetén nem szabad kakukkfüvet szedni, alulműködéssel pedig a zsályát. Várandósoknak szintén az utóbbit kell kerülniük. Az sem mindegy, hogy milyen gyógyszereket szed valaki. Vérnyomásra, cukorbetegségre szedett gyógyszereknél különösen.

Minden korosztályból érkeznek a gyógynövény túrákra?

Tényleg korosztálytól független az érdeklődés, a túrákra  jönnek a nagyon fiataloktól a középkorúakon át az idősekig, ők a legkitartóbbak egyébként! Nagyon szeretek gyerektáborokban is részt venni ebben a témában, mert azt tapasztalom, hogy majdnem minden csoportban, osztályban, jöjjenek akár Budapestről vagy vidékről, van egy vagy két gyerek, aki nagyon érdeklődik a növények iránt, ismeri őket. Jó látni, hogy nem vesznek ki a legifjabb generációban sem ezek az értékek.

Ahhoz, hogy személyre szabottan segíts az embereknek, a kapcsolatteremtési képesség is elengedhetetlen. Hogy közel engedd magadhoz az embereket, és ők is Téged. Ez is fontos számodra?

Leginkább a túráimon ismernek meg engem az emberek, és igyekszem inspirálni is őket, hogy kérdezzenek, beszélgessünk minél többet. Sokan azt is tudják, hogy most babát várok és drukkolnak, hogy minden rendben legyen.

Mikorra várod a picit?

Szeptemberben születik és kislány lesz. Nagy örömmel várjuk, jó időben és jókor érkezik. Ráadásul most már úgy érzem, még hitelesebben tudok segíteni azoknak a hölgyeknek is, akik babát szeretnének. Akár abban, hogy a fogantatáshoz hogyan állítsák helyre a hormonrendszer egyensúlyát növényekkel. A kismamák is még nyitottabbak felém, még többen megkeresnek a kérdéseikkel.

A túrázás a Herbariuson kívül is része az életednek?

Már gyerekként szokássá vált számomra, a szüleimmel minden hétvégén mentünk, és igényem is lett rá. Egyetem alatt kevesebb időt szántam rá, de utána visszatért ez a vágy. Ha van egy kis időm, szeretek akár a hétköznapokban is kimenni a természetbe, megnézni, hogy állnak a növények.

Az otthonodban is megjelenik a természetközeliség?

Nagyon is. Hiszen bár fehérvári születésű vagyok, kiköltöztem Velencére a szüleim hétvégi házába. Nagyon sokat számít, hogy bár vannak szomszédok, de a hátam mögött gyakorlatilag ott az erdő. Ott érzem otthon magam. Hogy ha csak gondolok egyet, és kimegyek, meg tudjam nézni milyen állapotban vannak a növények. Tavasszal mindig lestem a bodzát, az akácot, mikor lehet leszedni.

Mik a saját kedvenc gyógynövényeid, amiket minden nap használsz?

Az apróbojtoránról ódákat tudok zengeni. Első pillantásra egyszerű kis növénynek tűnik a zöld kis bogáncsaival, de értékesebb mint gondolnánk! Nemcsak rendkívül élvezetes ízű tea készíthető belőle, hanem kiváló betegségmegelőzésre, leviszi a gyulladást a szervezetben. Hatóanyagában nem erős, nem kell attól tartani, hogy allergiás reakciót vált ki. A mi tananyagunkban úgy szerepelt, hogy a zöld antibiotikum. Otthon egyébként jelentős szárított gyógynövény gyűjteményem van, és szörpöket, szirupokat is előszeretettel fogyasztunk a párommal. A levendulaszörp, a bodza, vagy az akác nagy fogyasztói vagyunk. Külsőleg pedig orbáncfűolajjal szeretem ápolni a bőröm.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek