Graffiti: vandálok vagy művészek?
Graffiti: vandálok vagy művészek?
Graffiti: vandálok vagy művészek?A verőfényes őszi napsütésben szinte tömeg volt a Sóstón. Voltak, akik bicikliztek, mások kutyát sétáltattak vagy éppen a gyerekeikkel csodálták meg a vízben lebegő békalencséket. A pihenő alatti hangostábla is működött, pedig két nappal előtte valaki vagy valakik kiszedték belőle a mikrofonokat. A természeti idillt nagyvárosi valóság vette körbe: padba karcolt szívek, obszcén rajzocskák és az asztalon filccel alaposan begyakorolt tagek. A két legnagyobb írás a belső kupola tetejét díszítette: Peiho és Hsyk1. Legalábbis valami ilyesminek olvasható firkálmányok.
Túl sok a felesleges energia
„Hirtelenjében fel sem tűnt, de most már látom!” – mondta Magyar-Varga Andrea, aki férjével és gyerekeivel őszi leveleket jött gyűjteni a Sóstóra. Andrea szerint tizenhárom-tizennégy év körüli fiúk lehettek a rongálók, akik tele vannak felesleges energiával: „Ezek a gyerekek szabadidejükben az okostelefonjaikat nyomogatják, ahelyett, hogy bicikliznének vagy rohangálnának a játszótéren. A kiskamaszok a mi időnkben még ezt tették. El is fáradtak estére.” Férje, Varga László hozzátette: a tizenévesek húsz-harminc évvel ezelőtt kulccsal a nyakukban jártak. Most meg telefon van náluk, és ha hívják őket, legfeljebb akkor mennek haza, mert a szüleiknek a napi problémák mellett nincs rájuk annyi ideje.
Meg mered csinálni?
A pergola alatt éppen megpihenő Sas-Godó Erikáék sem vették észre a „rajzokat: „Kamaszok lehetettek az elkövetők, mert az ő körükben egy falfirkának státuszszimbóluma van. Ők még túl fiatalok ahhoz, hogy egy Sóstóhoz hasonló beruházásra értékként tudjanak tekinteni. Pont emiatt el tudom képzelni, hogy a buli hevében, némi alkohol elfogyasztása után jött az ötlet, hogy meg mered-e csinálni. Onnan már csak fel kellett állniuk az asztalra, aztán felkapaszkodni a gerendára, ahonnan már könnyen tudtak fújni.”
Egy idősebb, kutyáját sétáltató férfi szerint ez a fajta rongálás elítélendő dolog. Ugyanakkor szerinte a feliratok a rosszabb anyagi körülmények között élő fiatalok egyfajta segélykiáltásai a társadalom felé, melynek egyetlen célja van, hogy vegyék őket észre!
Irány a Tóváros!
Ha alaposabban végignézzük a sóstói tageket, akkor észrevehetjük, hogy Hsyk1 a neve fölé egy dugaljra emlékeztető skiccet is készített, és mintha a Peihóban az i-n a pont is valami hasonlóra hajazna. A konnektorok az utóbbi néhány hónapban leginkább a Torony sor környékén szaporodtak el, ami a tájvédelmi körzethez legközelebb eső lakótelep. Így hát nyakunkba vettük a Tóvárost, hátha Peiho és Hsyk1 nyomára bukkanunk.
Már a parkolóhely-keresés közben feltűnt, hogy kis túlzással nincs olyan panelház vagy garázs, melynek a falán ne lenne legalább egy tag. A kívülállónak sokszor elolvashatatlan feliratok közül kitűntek a „konnektorok”, melyek műfajukat tekintve trow upok. Ez a kifejezés viszonylag kisebb méretű, nagyvonalúan kitöltött egyszerű rajzokat jelent.
A Torony sori vasúti gyalogos aluljáróban és az ehhez legközelebbi játszótér mögött viszont ennél jóval komolyabb alkotásokat (a graffitis szlengben bombákat) is lehetett látni. Az egyik színes mű előtti padon épp Herceg-Szabó Tímea üldögélt. A kisbabája mellette aludt a babakocsiban: „Sokszor fel sem tűnnek a falfirkák meg a rajzok, igaz, már vagy nyolc hónapja éjszakázom. Bár a múltkor, séta közben akadt meg a szemem az egyik házon, hogy jé, most már ide is került egy.”
Egy a kocsiját takarító ötvenes férfi szerint a probléma nem új keletű: „Amikor szigetelték és bepucolták a házakat, már akkor megjelentek a firkák. Valaki vagy valakik sportot űztek belőle. Azóta eltelt néhány év. Bevallom, nem is veszem az észre az újabbakat, annyira hozzászoktam a látványhoz.”
„Ez az én falam!”
Egy középkorú házaspár szerint alkonyat tájékán gyakran korzóznak négy-öt fős, tizenévesekből álló csoportok a vasúti aluljáró felé vezető sétányon. Néhányan beülnek a közeli, a sóstóihoz hasonló pergola alá iszogatni, amivel alapvetően nincs is semmi baj. De arra is volt példa, hogy éppen alkotás közben vettek észre egy bandát: „Viszonylag messze voltam tőlük, de a félhomályban is jól látszott: egészen jól öltözött fiatalok voltak. Bár a graffiti szerintem amúgy sem a szegények műfaja, mert a festék nem két forint. Azt a plusz pénzt a csórók inkább költik cigire vagy hasonlókra.”
Lépcső a hírnévhez
Ahogy bejártuk a telepet, észrevettük: egyes feliratok egy adott körzeten belül ismétlődtek. Az általunk megkérdezett graffitis szerint azért, mert a tagek jelölik a bandák falterületeit vagy pedig azt, hogy a csapat vagy egy szóló writer, azaz graffitis ott járt. A céljuk egy és ugyanaz: nyomot hagyni és hírnevet szerezni.
Ruiz például lefoglalta magának az egész toronysori vasúti aluljárót. Bicmo viszont a nagyobb területek megszállottja: a Tóváros szélétől egészen a Széchenyi út elejéig rengeteg házfalon hagyta ott a névjegyét. Peihóra és Hsyk1 tagjére végül az egyik olvasónk segítségével egy lakóteleppel arrébb, a Horvát Istvánon egy szép állapotban lévő ház oldalán találtunk rá.
„Tudatos graffes nem tagel templomot, műemléket, mert egyszerűen nem lehet mindent csak úgy megrakni. Sajnos ehhez azonban nem mindenki ragaszkodik. A kultúrán belül ennél sokkal fontosabb az, hogy kinek a területén kinek a rajzára fújsz rá. Ha az illető a képzeletbeli ranglétrán feletted áll, akkor annak bizony következményei lesznek.” – tette hozzá a graffitis, majd megjegyezte: szólóban nehezebb és több idő hírnevet elérni, mint csapatban.
A kezdőket, akik még nem festettek nyilvános felületre, a „komolyabb arcok” maguk között Toy-nak hívják. A tanulási tempó mindig elszántság és szorgalom kérdése. A spotok, vagyis az alkotások sem mindig este készülnek. Attól függ, hogy a hely mennyire forgalmas és a csapat mennyire bevállalós. Ez határozza meg a mű kidolgozottságát is, hiszen nem mindegy, hogy öt vagy huszonöt perc van rá.
Vandálok vagy művészek?
A graffitis szerint ez a fajta szubkultúra nem kötődik szorosan semmilyen társadalmi réteghez. A szerényebb körülmények között élőket és a komoly egzisztenciával bírókat is összeköti az a fajta adrenalinfröccs, amit egy illegális festés okoz.
Szerkesztőségünk alapvetően híve a szabad önkifejezésnek, és valljuk, hogy a művészetbe bizonyos mértékig a polgárpukkasztás is beletartozik. Az értelmetlen feltűnési viszketegség, az igénytelen magamutogatás, a területek vizuális "körbepisilése" azonban nem. A címben feltett kérdést azért is nehéz megválaszolni, mert nem általánosíthatunk. Van, akinek alkotásra csak az utca jut, és ha nem okoz kárt, ha igényeset alkot, ám tegye – a megfelelő helyen. De egy biztos: egy frissen felújított ház falát éppen összerondító alak mindkét kezét legszívesebben a helyszínen törnénk el egy baseballütővel.
A Fehérvár magazin Facebook-oldalán olvasóinkat is megkérdeztük a tagelésről. Az egyik kommentelő, aki mellesleg egyetemista korában egy szociológiai projekt keretében kutatta is a témát, kifejtette, hogy a legális felületek csak azok számára jelentenek megoldást, akikben megvan a művészi hajlam. A legtöbb firkászt azonban nem ez, hanem a korábban emlegetett adrenalin és a hírnév hajtja. Éppen ezért egy „legálfal” sohasem fogja megoldani a problémát...
Graffitis kisokos
Street art: avagy utcai művészet. Gyűjtőfogalom, mely a közterületi alkotások több műfaját is lefedi, ilyenek a graffiti, a tagelés, az aszfaltfestés, a matricázás, de street art lehet egy dombormű vagy köztéri installáció is. Az utcai alkotás készülhet engedéllyel vagy csupán megtűrve illetve illegálisan is. A "művész" alkothat névvel vagy a külvilág számára ismeretlenül.
Tag: a graffitis monogramja vagy szignója, amit maximum egy perc alatt filccel vagy festékkel visznek fel a felületre
Bomba: egyszerű betűkből és kevés színből álló, nagyobb méretű rajz, melynek elkészítése nagyjából öt percet vesz igénybe
Trow-up: átmenet a tag és a bomba között. Egyszerű, maximum két színnel, hézagosan kitöltött rajz.
Writer: graffitis
Toy: kezdő vagy tehetségtelen graffitis
Kanna: festékszóró flakon
Akit elkapnak, a belvárosba küldik takarítani
A városban 2018-ban eddig összesen több mint kétmillió-kétszázezer forint értékben voltak rongálások, ezek közül a legnagyobb tétel a nyáron tönkretett Virágóra, a Nemzeti Emlékhely járdaüvege illetve egy megrongált Halász utcai pad, szemetes és kerítés volt. A Városgondnokság minden rongálás esetén feljelentést tesz, a tettes azonban csak nagyon ritkán kerül elő, akkor is inkább azokon a területeken, ahol van térfigyelő kamera, ilyen például a belváros. „Az elkövetők általában fiatalok, és rendszerint úgynevezett közvetítői eljárásba rendeli őket a rendőrség, nem indít bűncselekmény miatt bírósági eljárást. Eljönnek hozzánk, mi megállapítjuk a kár értékét, és azt gyakorlatilag ledolgozzák. Általában a közterületi takarítókhoz mennek a belvárosba vagy esetleg a temetőkben dolgoznak.” – tudtuk meg Bozai Istvántól.
A városgondnok azt is elmondta, hogy a lakótelepeken több a probléma, és az Aranybullánál is jellemző a rongálás. A magánházak, társasházak és a nem városi fenntartású intézmények esetében viszont nem a Városgondnokság az illetékes a megrongált, összefújt felületek letakarítását illetően. Csak a játszóterek, parkok, aszfaltok, sportlétesítmények és köztéri szobrok tartoznak a Városgondnoksághoz.
Fiatalok önkéntes akcióban
Két korábbi cikkünkben foglalkoztunk a fehérvári éjszakai élettel, és körbejártuk azokat a közterületi helyeket, ahol a fiatalok szívesen töltik a szabadidejüket. Az már akkor kiderült, hogy bandák és bandák között is van különbség: van, aki nem szeret „nyom nélkül” távozni egy-egy helyszínről, és van, akit felháborít az összefirkált, megrongált terület. Utóbbira példa az egyik fiatalokból álló csapat, akiknek rendszeres találkozóhelyük a Pelikán udvar. Annyira zavarja őket a Pelikán Galéria összefestett ajtaja és környéke, hogy felajánlották, szívesen lefestik, rendbe teszik azt. A Városgondnokság segítséget ígért ehhez, vagyis az eszközöket és a szakértelmet a város állja, a kétkezi munkát pedig a fiatalok vállalnák. Hogy mi lesz mindennek az eredménye, arról a Fehérvár hetilap hamarosan beszámol.
Szerzők: Kurucz Tünde, László-Takács Krisztina
