6 évnél régebbi cikk

Egyhetes csellófesztivált rendeznek Székesfehérváron
·Zenezene·Utolsó frissítés: undefined
Egyhetes csellófesztivált rendeznek Székesfehérváron
·Zenezene·Utolsó frissítés: undefined

Németország, Brazília és Chile után idén Fehérvárra költözik a Nemzetközi Csellófesztivál. A november 25-én (vasárnap) kezdődő esemény egészen december 2-ig (vasárnap) tart, és a mesterkurzusok és magánórák mellett több helyszínen koncertekkel örvendeztetik meg a kilátogatókat.

A Nemzetközi Csellófesztivál múltja egészen 2015-ig nyúlik vissza, amikor is négy nemzetközi hírű csellóművész és egyetemi tanár ötletével és közreműködésével megrendezték az I. Nemzetközi Csellófesztivált a német Lingenben. A fesztivál alapító professzorai Marcio Carneiro (Brazília-Svájc), Olaf Nießing (Németország-Chile), Onczay Csaba (Magyarország) és Matias de Oliveira Pinto (Brazília-Németország) voltak.

A négy elismert csellista közül hárman már elvitték hazájukba ezt a nagyszabású fesztivált: a németországi Csellófesztivál után egy évvel Brazília következett a szervezésben, ott Ouro Branco adott otthont a zenészeknek. 2017-ben a chilei Talcát lepték el a csellisták, idén pedig szeretett városunkban, Székesfehérváron gyűlnek össze a tehetséges gordonkaművészek a világ minden tájáról.

A fesztiválon huszonketten vesznek részt, a résztvevők fele magyar lesz. A külföldiek között lesznek brazil, görög, japán, chilei és német gordonkások is. A magyarok között ott lesz Hérics Csenge, aki már elkápráztatta a fehérváriakat:

A fesztivál tematikájában követni fogja az elmúlt évek gyakorlatát, természetesen kiegészítve a magyar sajátosságokkal. Az egyhetes fesztivál alatt mesterkurzusokon, zongorás egyéni órákon és különböző kamarazenei formációkban, csellóegyüttesekben vesznek részt a hallgatók. Emellett három helyszín bevonásával különleges koncerteket, illetve egy ősbemutatót is láthatnak majd a résztvevők, Tóth Péter zeneszerző fesztiválra íródott művének előadásával. A fesztivál közreműködője az Alba Regia Szimfonikus Zenekar lesz.

A negyedik Nemzetközi Csellófesztivál nyitó hangversenye november 25-én 18 órakor a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI épületében lesz. A záró koncertet pedig december 2-án 19 órától a Hiemer-házban adják, ahol többek között hallható lesz a csellózenekar, valamint kamara és szóló művekkel is szerepelnek a fesztivál csellistái. 

A Nemzetközi Csellófesztivál teljes programját itten találjátok.

A témával a Fehérvár TV ebben az összeállításban 1:03-tól foglalkozott:

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek