5 évnél régebbi cikk

Rocky Balboa után újra szabadon - Creed II. kritika
Fehérvár Médiacentrum fotójaRocky Balboa után újra szabadon - Creed II. kritika

El sem tudom mondani, hogy hány imát mormoltam el azért, hogy végre valahára pontot tegyenek Rocky Balboa történetének végére. Aztán ahogy lezárták, rögtön kitaláltak egy újabb sikersztorit, a Creed: Apollo fiát, amely ugyan nem a rosszarcú bokszolóról szól, de mentorként ő is jelen van a filmvásznon. 2018-ban jött is a folytatás, amelynek már egyáltalán nem értem a létjogosultságát. Kell ez nekünk? Nézzük, hogyan teljesített nálunk a Creed II.! (Spoilermentes kritikánk következik.)

Külcsín

Mivel a Creed II.-vel eléggé kusza lett a Rocky-filmek sorrendje és sztorija, tegyük egy kicsit helyre az idővonalat. Tehát Rocky Balboával (Sylvester Stallone) először 1976-ban találkozhatott a nagyérdemű, a bokszoló története (és legendás zenéje) azonnal magával ragadta a közönséget.

A nagy sikerre való tekintettel 1979-ben jött is a folytatás, a Rocky II, amely tovább mélyítette az őrületet. Az 1982-es Rocky III is ütős lett, bár itt már érezhető volt, hogy ha így folytatják tovább, gyorsan el fog fáradni a sorozat. Éppen ezért a Rocky IV keményen beújított, és behozta a bivalyerős Dolph Lundgrent is a buliba. Az 1990-es Rocky V-nél már elkezdődött az apa-fia vonal kialakítása, ám itt tökéletesen megérezték a készítők, hogy el kell engedni a karaktert, ennek megfelelően méltóképpen sikerült elbúcsúztatni a legendás bajnokot.

A könnyes búcsú után aztán kiagyalták a nagymenők, hogy mi lenne, ha még több bőrt húznának le egy hibátlanul lezárt szériáról. Kell a pénz, az emberek meg biztos, hogy imádni fogják. Ja. Így született meg a 2006-os Rocky Balboa, aminek semmi, de semmi értelmét nem láttam. Tudjátok, még egy utolsó bunyó és végleg visszavonul. Ezután egy jó időre ismételten megnyugodhattak a rajongók, és nosztalgiától fűtötten tolhatták az Eye of the Tigert edzéseik közben. A 2010-es évek elején aztán váratlan hír rázta meg a mozis társadalmat: Rocky visszatér! 

Persze ezúttal nem ő fog bokszolni, hanem a legnagyobb ellenfelének fia, Adonis Creed (Michael B. Jordan), akit maga a legenda fog felkészíteni a meccsekre. Micsoda kreativitás! Szerintem jobban jártunk volna, ha inkább Sly ragad újra kesztyűt egy reboot formájában, legalább jókat derültünk volna.

2015-ben kijött a Creed: Apollo fia, és egész korrekt alkotás lett, ráadásul a befejezést pofásan lekerekítették, így nem vártam folytatást hozzá. Kis naiv. Pár évre rá meg is érkezett a Creed II., amelynek számozott címét látva már most félek, hogy hol lesz a vége. Legalább Stallone és egy újabb nagy ellenfél bosszúszomjas fia is előkerült, máskülönben senki nem nézné meg. Ugye, Hollywood?

Sztori

A Rocky, akarom mondani a Creed újabb fejezetében Adonis ezúttal egy olyan ellenféllel néz szembe, aki apja, Apollo Creed (a korábbi filmekben Carl Weathers) haláláért volt felelős. Nem másról beszélek, mint a félóriás Ivan Dragóról (Dolph Lundgren), akit miután Rocky a földbe döngölt, arra tette fel az életét, hogy revansot vegyen legyőzőjén.

Igen ám, de miután már ő is félúton van az idősek otthonába, szeretett fiát, a szépen megtermett Viktor Dragót (Florian Munteanu) küldi harcba, akinek pont kapóra jön Adonis világbajnoki öve, így ringbe hívásával méltó módon tudja lezárni az évtizedek óta húzódó bosszúhadjáratot.

Karakterek

Aki a Creed második felvonásától egy vegytiszta sportfilmet vár, az nagyot fog csalódni. Lesz itt dráma dögivel. Sylvester Stallonénak jól áll ez a  sokadkori kivirágzás, ám karakterének a Creed II.-ben már nagyon nem tudták összehozni a motivációját, így sokszor fura és értelmetlen közhelytengerben hömpölygött. Hozta a tőle megszokott idős és (vas)kalapos Balboát, ám tetteinek miértjét egyre nehezebb volt hihetően megmagyarázni.

A kedvencem Adonis Creed: meg akar küzdeni Viktorral, ám nem apja halála miatt, hanem azért, mert éppenséggel nincs jobb dolga. Persze Pityu! Rocky eleinte nem támogatja, mert anno nem tudott segíteni Apollónak sem, de ha most nem áll mellé, akkor tutira elkönyvelhetik Adonis vereségét. Tehát mellé áll. Rocky-féle családi dráma a köbön. Amúgy az Adonist megformáló Michael B. Jordan egész ügyes színész lett, még néhány blockbuster-szerep, és akár idővel a legnagyobbak között is helyet kaphat.

Összegzés

Végezetül csak annyit szeretnék még elmondani, hogy értem én, mire megy ki a játék az unalomig pörgetett folytatásokkal, meg rebootokkal, de akkor a készítők legalább engednék el a fantáziájukat, és olyan mozit hozzanak össze, melyre úgy csettintsenek az emberek, mint anno tették a Rocky első etapjánál.

Tudom, hogy nehéz, de hát azért kapják a pénzüket, hogy kiagyaljanak valamit, mert egy darabig működik ez a biztonsági játék, de idővel elfogy a rajongók türelme. Aztán lesz kapsz. Addig is nyugodtan nézzétek meg a Creed II.-t, mert annyira nem lett ám rossz film, mint ahogy szavaimból lejöhet (bunyóban még mindig verhetetlen), csak én már belefáradtam a filmgyár gyenge próbálkozásaiba. Még jó hogy Sly bejelentette, hogy visszavonul Rocky megformálásától. Vajon meddig?

10/6 - Jónak jó, de több kreativitást várnék Hollywoodtól

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek