Székesfehérvár az ország egyik legaktívabb kerékpáros városa
Székesfehérvár az ország egyik legaktívabb kerékpáros városa
Székesfehérvár az ország egyik legaktívabb kerékpáros városaNégy év szünet után indított újra az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Magyar Kerékpárosklub a 2007-ben életre hívott Bringázz a Munkába! kampányt. Ám ezúttal egy újítást is bevezettek: a Bike Citizens alkalmazást, amely majdnem 6000 regisztrált bringás tekeréseit mérte.
„A kampány három legaktívabb városa Budapest, Székesfehérvár és Debrecen volt” - összegezte az eredményeket Halász Áron, a Magyar Kerékpáros szóvivője a Vörösmarty Rádiónak. - „A mobilapplikációval egyszerűen lehetett mérni a bringázást, és mindenki térképet kapott saját útvonaláról, de a térképek segítségével azt is le tudtuk szűrni, hogy adott városnak melyek a legsűrűbben bringázott útvonalai.”
A végeredmény pedig nemcsak Székesfehérvár aktivitását mutatta, hanem szépen megrajzolta városunk kerékpáros hőtérképét is, ugyanis a névtelen, nem azonosítható adatokból jól látszik, hogy milyen útvonalakon tekertek a játék résztvevői.
„Végeredményként a bringások rajzolták meg az ideális és forgalmas útvonalakat, bár az applikációban van útvonaltervező is, ami arra ad támpontot, hogy merre érdemes elindulni. A legtöbb helyen látszik, hogy ahol nagy az autóforgalom, ott hajlandóak az emberek olyan kerülőket tenni, amelyek kis forgalmú vagy kerékpáros útra visznek, vagyis nagyobb biztonságérzetet adnak. Székesfehérváron egyébként a Berényi út, a Palotai út, Hosszúsétatér és Homoksor jól bringázott. Nagyon hasznos az applikáció arra is, hogy segítse a kerékpáros szakmai munkáját. Amikor például egy-egy város vezetőivel arról egyeztetünk, hogy hol, milyen fejlesztésekre lenne szükség, akkor ezek a térképek komoly támpontot adnak a mindennapos kerékpárosok gyakorlatából.” - emelte ki Halász Áron.
A klub reprezentatív felméréséből egyébként az is kiderült, hogy sokaknak éppen az jelent akadályt a bringázásra, hogy túl sok az autó. A többség azt szeretné, hogy a lakóövezetekben kisebb legyen a forgalom, a nagyobb utak mentén pedig olyan kerékpársávok vezessenek, amelyek tényleg segítik a közlekedést. Ennek ellenére vagy éppen ezzel együtt egyre nagyobb a bringázási hajlandóság: a felnőtt lakosság 70 százaléka valamilyen gyakorisággal kerékpározik, és 38 százalékuk heti rendszerességgel közlekedik biciklivel, bár a nagyobb városokban ez az arány alacsonyabb.


