5 évnél régebbi cikk

Különleges fotógyűjtemény készült Kincsesbánya vadvirágairól
Fehérvár Médiacentrum fotója
Illés József
Különleges fotógyűjtemény készült Kincsesbánya vadvirágairól

Kivételes és töretlen lelkesedéssel járja a kincsesbányai erdőt Illés József, hogy felkutassa és megörökítse az itt élő vadvirágokat. Az elmúlt években 436 fajt azonosított be, s létrehozott egy mindenki számára elérhető albumot is – közel 60.000 felvételből válogatva, részletes leírásokkal. Sőt, közel tíz éve már, hogy a helyi gyermekeket is a vadvirágok szeretetére tanítja.

Illés Józsefet már zsenge gyermekkorában vonzotta a természet. Szerette az erdőt, a mezőt, a hegyeket, völgyeket, és sok időt töltött a vizek mellett is.

„Mégis vakon éltem közel 60 évig.” – vallotta be – „Sokat láttam, sokat tapasztaltam, de mégsem láttam a természet igazi szépségeit. Körülöttem nyíltak és virágoztak el a sárga, a piros, a kék és fehér virágok. Barangolásaim során, a rám ható megannyi inger szorító ereje nem engedte kibontakozni a szépség, a változatosság, a csoda varázserejét. Nem hatott át, nem érintett meg igazán a sok élet, amelyből új életek születnek. Nem láttam, hogy milyen bájjal kelleti magát a vadvirág, milyen illattal, szépséggel tölti meg az erdőt és mezőt, hogy majd elhervadjon, s magjait szemérmesen hullassa szét, hogy aztán a következő évben újra végigélje az élet körforgását.”

Aztán orvosa - kissé emelkedett vérnyomása miatt - hosszabb sétákat javasolt neki, s azt tanácsolta,  hogy szerezzen egy kutyát ehhez a tevékenységhez. Ekkor került hozzá Burkus, a hat hetes kiskutya, s kezdődtek meg a séták. Nap mint nap nyakába akasztotta fényképező gépét, s Burkussal járni kezdte a környéket.

 „Útjaink során bejárjuk Kincsesbánya minden szegletét. Burkus fut, szaglászik, majd locsol, így van időm a természet sokak számára rejtett szépségeivel lefoglalni magam.” – mesélte – „Kezdetben újabb és újabb virágfajokat örökítettem meg a magam gyönyörűségére. Ezer és ezer kattanást követően rá kellett döbbennem, hogy pár négyzetkilométeren nem tíz-húsz, hanem száz- kétszáz fajnál is több a fajgazdagság.”

S ha már ennyi szépséget látott, úgy döntött, hogy ismereteit, s a növényekről készült fotókat megosztja másokkal is. Kutatásainak a Kincs Kultúra Sport Egyesület honlapja biztosított publicitást.

Ide kezdte el feltölteni 2008-ban a csodás fotókat, melyek mindenki számára elérhetőek jelenleg is, méghozzá itt.

Eddig 272 növényt ismerhetnek – neki köszönhetően - az érdeklődők az említett weboldalra kattintva - latin és magyar elnevezéssel megjelölve. Keresési lehetőség van a mérgező és a gyógynövényekre is.

További 160 faj „előkészítési fázisban” van. Ez azt jelenti, hogy hamarosan ezek is publicitást kapnak, miután kellő anyagot sikerült keresni hozzájuk. Az eddig elérhető fényképek az elmúlt tíz év közel 60.000 felvételéből lettek kiválogatva.

Mivel Illés József nem botanikus, így könyvek és az Internet segítségével azonosította be a növényeket. Könyvtárában 42 e témában írt könyvet forgat rendszeresen, digitális formában pedig 18 ismertető leírás, 19 könyv és 72 egyéb ismertető, programismertető áll rendelkezésére, hogy ne fordulhasson elő tévedés.  Ennek ellenére néhány száz fajt még nem sikerült megneveznie – ismertető információk hiányában.

Kincsesbánya területén 436 fajt azonosítottam napjainkig.” – mesélte – „Minden virágnak meg van a maga szépsége. Van amelyik a színével, összetettségével, nagyságával vagy formájával tűnik ki. Mindet szeretem, ám képernyővédőként 2013 óta a csillagőszirózsa (Aster amellus) gyönyörködtet, ha a számítógépen dolgozom. A vadvirágok szépsége persze nézőpont kérdése. Kezdetben számomra is volt szép és volt közömbös virág. Ahogy a fajok száma növekedett, ahogy megismerkedtem a növényekkel, mindegyik egyre csodálatosabbá vált számomra. Kinyílnak, szépségüket kitárják a rovarok, lepkék felé és mindegyik kedvencévé válik valamely rovarnak, lepkének. Mi emberek, mezei csokorba szedjük a különböző formájú, különböző színű vadvirágot, pár napig gyönyörködünk bennük, majd kidobjuk egy újabb csokorért. Ez engem nagyon elszomorít. Számomra úgy és ott szép a virág, ahol virít és erre tanítom a gyermekeket is. Mindig hangsúlyozom, hogy a vadvirágok is a természet részei. Felhívom a fiatalok figyelmét arra, hogy ne tépkedjék le, ne pusztítsák el őket, mert fontos, hogy az utánuk érkezők is gyönyörködhessenek bennük. Elmondom, hogy leszakításukkal a kis virág meghal anélkül, hogy magjait szétszórta volna, vagyis a leszakított virágoknak nem lesznek utódaik.”

Illés József 2010-ben felhívta a helyi iskola igazgatójának a figyelmét a vadvirágos albumra, s megengedte, hogy az ott lévő információkat az oktatáshoz szabadon felhasználhassák.

„Aztán ötletként felmerült, hogy szervezzünk egy Vadvirág hetet az iskolában, mely keretében megismerkedhetnek a diákok az albummal, az én tolmácsolásomban. Hamarosan el is döntöttük, hogy minden év májusában a harmadik osztállyal megrendezzük a természetet, a természetvédelmet és a vadvirágokat megismertető eseményt.” – mesélte József – „Az első Vadvirág hétre 2011 májusában került sor. Most, 2019 májusában a kilencedik Vadvirág hétre készülünk. A hagyományoknak megfelelően most is az első nap reggelén 2-3 órában feltárjuk az iskola környékén kibomlott vadvirágokat. A diákok megismerkednek majd a latin és magyar elnevezésekkel és röviden felvázolom nekik a legfontosabb tulajdonságokat. Ismereteiket lejegyzik, hogy a későbbi foglalkozásokon fel tudják majd használni. Sőt, az utolsó napon a diákok bemutatót fognak tartani a hallottak alapján alsós társaiknak.”

Idén pályázatot is hirdettek rajz és különleges technikával készült vadvirág művekre. A hét során kiállítják majd a vadvirággal kapcsolatos festményeket, terítőket, ruhákat, könyveket és minden mást, amely a vadvirágokat tükrözi. A projekt végén József megjutalmazza – saját felajánlásként - a gyerekeket.

A programon idén is végig ott lesz majd Burkus, aki pár nap múlva lesz 12 éves. A gyerekek nagyon szeretik a kutyust, aki napi 2-3 kilométeres túrákat tesz meg gazdájával, a szakkörök keretében 5-6 kilométert sétál, a havonta megrendezett kirándulásokon pedig 8-10 kilométeres távot is kiválóan teljesít.

Merthogy a Vadvirágos Hét és a vadvirágos előadásokat olyan lelkesen figyelték a kezdetek óta a fiatalok, hogy felmerült az igény a Vadvirág Szakkörre, mely 2013-ban meg is alakult. Ennek keretében heti két órában járják a fiatalok az erdőt, mezőt, hogy minél alaposabban megismerkedhessenek a vadvirágokkal. A kirándulásokon fényképeket is készítenek, a jól sikerült fotókból pedig mindig kiállítást rendeznek Fehérvárcsurgón, a Károlyi Kastélyban a Nemzetközi Dísznövény Napokon. S már hagyomány az is, hogy tavasszal, amikor megjelennek a vadvirágok, a csapat kivonul a rétre, visznek magukkal bőven rajzlapot és ceruzákat, s minden diák megpróbálja a lehető legpontosabban lerajzolni azt a vadvirágot, amely épp előtte mosolyog.

Mindemellett az 1-3 osztállyal heti egyszer egy „természetjáró foglalkozás” keretében kutatják a környéket, hogy a gyermekek megismerkedhessenek a növényekkel, vadvirágokkal, bogyókkal. (Télen mindenki hiányolja ezeket a túrákat.)

 Illés József önzetlen munkája sokak figyelmét felkeltette, ezért pár évvel ezelőtt Környezet és Természetvédelmi Díjban is részesült.

„Kitartó vállalkozása rendkívül értékes, hasznos és egész életre szóló.” – mesélte lelkesen az egyik helyi lakó, Szatzker Csaba – „Azonnali tudást ad a gyerekek kezébe, hiszen segítségével részletesen, gyakorlatiasan ismerik meg környezetük élővilágát. Ezzel párhuzamosan a fiatalok saját, szűk lakóhelyükről is kimozdulnak, bebarangolják, felfedezik környezetüket, a Bakony szépségeit. Szóval azt gondolom, ennél jobb helyre nem is kerülhetett volna a Környezet és Természetvédelmi Díj.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek