5 évnél régebbi cikk

Te fizettél már mobillal? - Bankkártya helyett mobiltelefon
Fehérvár Médiacentrum fotójaTe fizettél már mobillal? - Bankkártya helyett mobiltelefon

Az okostelefon annyira elterjedt dolog már, hogy lassan közel azonos számú mobilt használunk, mint bankkártyát. Ha innen közelítjük meg a dolgot, akkor abszolút nem meglepő, hogy a technika és a pénzügyi szektor találkozása révén telefonunk képes teljesen kiváltani a bankkártyánkat is.

Az elmúlt időszakban már többször volt téma itt, a Kocka blogban is a netbankolás és annak biztonsági oldala. Azonban azt, hogy mobilunk ki tudná váltani a bankkártyánkat, eddig csak futólag érintettük. Pedig a lehetősége ennek már évek óta létezik. Legfeljebb a felhasználók tartanak tőle, mert nem ismerik a mikéntjét, vagy számlavezető bankunk még nem tart ott, hogy ezt a fejlesztést is megoldja. Szerencsére ebből már igen kevés van.

A piaci igények elég erősek ahhoz, hogy a legtöbb banknál napjainkra már elérhető az a funkció, hogy telefonunkkal úgy tudjunk fizetni, mint egy bankkártyával. Ennek lehetősége, már ami a webes felületeken történő webáruházi, csekk befizetési, parkolási díj fizetési és egyéb online tranzakciókat illeti, már évek óta elérhetők.

De ugyebár ez még csak a klasszikus online fizetés. Azonban az elmúlt évek technikai fejlesztései már ott tartanak, hogy egyre többször látjuk azt, hogy egy-egy vevő a hipermarket kasszájánál, netalántán ebéd kiszállításkor a futárnál nem a bankkártyáját veszi elő, hanem az okostelefonját, vagy ami még ennél is futurisztikusabb, az erre alkalmas okosóráját érinti a fizető (POS) terminálhoz.

A megoldás rettentően egyszerű és persze kényelmes is. Elég csak arra gondolnunk, hányszor fordul elő az, hogy elindulunk otthonról sétálni, kutyát levinni, kirándulni, de az irattárca, pénztárca otthon marad. Ellenben okostelefon nélkül már a garázsig sem megyünk el. Így aztán kézenfekvő, ha csak okostelefon van nálunk, akkor azzal mindent meg tudunk oldani. Még a fizetést is a sarki fűszeresnél!

Hogyan működik?

Ahhoz, hogy a mobilunkkal tudjunk bankkártya helyett fizetni, több dolog is szükséges. Azt azonban tudnunk kell, hogy ezek nagy valószínűséggel adottak már, csak még nem tudjuk.

Először is szükséges, hogy telefonunk rendelkezzen a bankkártya PayPass funkciójához hasonló elven működő NFC kommunikációval. Azt, hogy telefonunkban elérhető-e az NFC-chip, úgy tudjuk a leggyorsabban megnézni, hogy a Beállítások menüben (fogaskerék ikon) megkeressük a Kapcsolatok szekciót. Ha ott látunk NFC bekapcsolási lehetőséget, akkor rendelkezik telefonunk NFC-chippel.

Androidos telefonok esetében a felnyitott képernyő tetejéről történő lefelé simítással is elérjük a gyors beállító menüt, ahol könnyedén meggyőződhetünk róla, hogy készülékünk rendelkezik-e NFC-chippel. Ha látjuk ott az NFC-jelet, akkor arra kattintva akár be is kapcsolhatjuk.

A másik, ami szükséges, az a bank által fejlesztett mobilbankos alkalmazás. Ennek segítségével tudjuk bankkártyánkat az okostelefonba “belevarázsolni”. A legtöbb hazai bank mobilos alkalmazásában rendelkezésre áll ez a funkció. Ha itt a beállításokat elvégeztük és bankkártyánk adatait felvittük a rendszerbe, tulajdonképpen digitalizáltuk bankkártyánkat, már mehetünk is fizetni vele.

Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy amennyiben saját bankunk még nem lépett a fejlődés ezen útjára, akkor létezik hazánkban olyan univerzális, bankfüggetlen app is (Simple), mellyel bármely bank kártyájával digitalizálva tudunk fizetni.

A teljes igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy ezen menő funkció csak az androidos telefonokon működik. Mégpedig azért, mert az újabb iPhone-okban ugyan van NFC-chip, azonban a szoftver kötöttsége miatt az csak az Apple Payre használható, ami hazánkban még nem elérhető.

FRISSÍTÉS: Cikkünk megjelenését követően jelentette be az egyik hazai bankunk, hogy sikerült megállapodniuk az Apple-lel. Ennek következtében már az erre alkalmas iPhone-t használók is élhetnek a mobilfizetés lehetőségével. Jelenleg csak az ennél az egy banknál kibocsátott bankkártyákat lehet digitalizálni, melyre a Wallet nevű alkalmazást tudják az iPhone-osok használni.

És ez biztonságos?

Ha gyorsan akarok válaszolni a kérdésre, akkor simán rávágom, hogy igen! De lássuk a miérteket! Már maga a bankkártya adatainak a telefonba rögzítése is biztonságos. Egyrészt, mert a bankkártyánk adatait csak egyszer kell megadni, melyek titkosítottan, biztonságosan rögzülnek az alkalmazásban egy virtuális kártyaszám formájában.

Másrészt vásárláskor, hogy bármilyen tranzakció végbemenjen, fel kell oldanunk telefonunkat, ami bonyolultabb jelkód, jelszó vagy ujjlenyomat beállítása esetén nagy biztonságot ad a felhasználónak. Az okostelefon nem tárolja a fizikai kártyaadatokat, a kártyánkon lévő kártyaszám helyett egy virtuális kártyaszámmal történik a fizetési művelet, így még a hackerek ellen is védettek vagyunk.

A kasszánál fizetéskor okostelefonunknak még mobilnet vagy wifi elérésre sincs feltétlen szüksége. Ennek hiányában is működik a fizetés, maximálisan tíz egymást követő tranzakcióig. Egyszerűen csak oda kell érintenünk a feloldott telefont a fizető terminálhoz, akárcsak a bankkártyával tennénk.

Ha biztonságosság tekintetében kéne besorolni fizetési lehetőségeinket, akkor azt mondanám, hogy a legkevésbé biztonságos fizetési módszer a készpénzhasználat. Elég csak arra gondolnunk, ha elhagynánk pénztárcánkat tele pénzzel, akkor mindent elvesztünk. Ha a bankkártyánkat lopják el, ott paypassos fizetés esetén csak 5000 forintig nem kér PIN-kódot a terminál - tehát viszonylag hamar le tudnánk tiltatni.

Azonban a mobilfizetés ebből a szempontból sokkal biztonságosabb megoldás, ugyanis ahhoz, hogy elhagyott mobilunkkal fizethessen bárki is, azt a fent már leírt biztonsági zárási metódusok alkalmazásával tehetné csak meg. Ezek pedig megfelelően biztonságos beállítások esetében garantálják, hogy illetéktelenek ne tudjanak hozzáférni érzékeny személyes adatainkhoz.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek