2 évnél régebbi cikk

Mégsem ott van az ország közepe, ahol eddig hittük
Fehérvár Médiacentrum fotója
nemeth.zoltan
Mégsem ott van az ország közepe, ahol eddig hittük

A modern technika felhasználásával kiderült, Magyarország közepe kilométerekkel odébb van, mint amit eddig hivatalos középpontnak tekintettünk.

A tévedésről a 24.hu rántotta le a leplet, miután felkereste Dr. Telbisz Tamást, az ELTE Természetföldrajzi Tanszékének docensét. A portál a témával kapcsolatban szeretett volna interjút készíteni, ezt megelőzően azonban Dr. Telbisz Tamás a rendelkezésre álló adatok felhasználásával, igénybe véve a legmodernebb technikai lehetőségeket, újraszámolta Magyarország földrajzi középpontjának koordinátáit. A térinformatikai vizsgálat aztán óriási meglepetést hozott, kiderült ugyanis, hazánk földrajzi középpontja messze nem ott található, ahol eddig hittük.

Magyarország (eddigi) földrajzi középpontját az 1960-as években számolták ki, az akkori eredmények alapján ez a pont Pusztavacs település határában helyezkedik el egy természetvédelmi területen. Az északi szélesség 47 fok 11 perc és a keleti hosszúság 19 fok 30 perc metszéspontjában ennek tiszteletére épült egy nyolcszög alakú, 11 méter magas, impozáns jeltorony, mely azóta is kedvelt turistacélpont.

Később kiderült, a valódi középpont picit arrébb, 3200 méterrel a jeltoronytól található, méghozzá egy laktanya területén. Mivel ott értelemszerűen nem lehet emlékhelyet kialakítani, nem bántották az eredeti számítást, maradt a jeltorony, mint Magyarország földrajzi középpontja.

A portál e témával kívánt foglalkozni, mikor Dr. Telbisz Tamás újra elvégezte a bonyolult és hosszadalmas számításokat a legmodernebb térinformatikai vizsgálati módszereket felhasználva. És jött a meglepetés, Magyarország súlypontja (a földrajzi középpontot úgy kell értelmezni, hogy ha hazánk térképét felfüggesztenénk azon a ponton, akkor teljesen vízszintes maradna) egészen máshol van, mint eddig hittük! Egészen pontosan a jeltoronytól nyugat-délnyugati irányban 8400, a laktanyában található, az eddig valósnak hitt ponttól pedig 5500 méterre. Az új, Magyarország középpontját jelentő hely ráadásul közigazgatásilag már nem is Pusztavacson, hanem Hernádon található, az északi szélesség 47 fok 10 perc (egész pontosan 47,168462 fok) és a keleti hosszúság 19,24 perc (egészen pontosan 19,395633 fok) metszéspontján. A Hernádon, a Lehel utcában élők mostantól elmondhatják, az ország közepét jelentik, ettől az utcától ugyanis alig néhány száz méterre található az új középpont.

A történelmi Magyarország középpontját is kijelölték egyébként, ám azt még régebben, az 1880-as években. Ez a pont Szarvas mellett található és egy malom jelzi pontos helyét a szarvasi Holt-Kőrös partján. 

A fentieken felbuzdulva mi is felkerestük Dr. Telbisz Tamást, hogy számolja ki nekünk, hol van Székesfehérvár és Fejér megye középpontja. Az eredmény pedig a jövő héten megjelenő cikkünkből ki is fog derülni.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek