Light rain7 °C
2020. február 26. szerda Edina
Menü

Három bombát és egy tüzérségi gránátot robbantottak fel

Három bombát és egy tüzérségi gránátot semmisítettek meg a tatárszentgyörgyi katonai gyakorlótéren.

Évente több mint kétezer alkalommal érkezik lakossági bejelentés a Magyar Honvédség egyes számú Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredéhez, akik országos hatáskörben végzik az előkerült katonai eredetű robbanótestek azonosítását, hatástalanítását és megsemmisítését.

Az évente beékező 2000-2500 bejelentés ugyanakkor 30-35 ezer eszközt is jelenthet, idén pedig, a korábbi évekhez hasonlóan, már több mint 1000 incidenst kezeltek. A legnagyobb, egy tonna súlyú amerikai rombolóbombát még márciusban találták Budafokon, a féltonnás angol rombolóbombára a Bozsik Stadionnál lettek figyelmesek április végén, a 100 kilogrammos szovjet rombolóbombát a Vörösmarty téren, egy tüzérségi gránátot pedig a Testnevelési egyetem sportpályáján találták meg.

"A hatástalanított robbanótesteket, bombákat egy katonai gyakorlótéren semmisítjük meg, robbantjuk fel. Minden robbanótestet, bombát két-három méter mély robbantógödörbe tesszük, majd ráhelyezzük a megsemmisítéshez szükséges robbanóanyagot, illetve az indításához szükséges gyújtószert, a gödrök visszatemetésre kerülnek, és ezt követően robbantjuk fel" - mondta el Horváth Csaba, az MH. 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredének vezető tűzszerésze.

A bombák megsemmisítésekor a Fehérvár Televízió stábja is jelen volt.

 

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

  • Rekordot döntött a lakásépítések száma
    Rekordot döntött a lakásépítések száma
  • Koronavírus - BM: ügyeleti központot működtet az operatív törzs
    Koronavírus - BM: ügyeleti központot működtet az operatív törzs
  • Baleset miatt lezárták az M3-as autópályát
    Baleset miatt lezárták az M3-as autópályát
  • Aláírták a bérmegállapodást a BKV-nál
    Aláírták a bérmegállapodást a BKV-nál
  • Máté-passió a Szent Sebestyén-templomban
    Máté-passió a Szent Sebestyén-templomban
  • 15.000 db ingyenes belépő a Dinnyési Várparkba diákok részére
    15.000 db ingyenes belépő a Dinnyési Várparkba diákok részére
  • Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola lett az Arany János EGYMI szakiskola
    Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola lett az Arany János EGYMI szakiskola
  • Délelőtt gyengül a csapadékhajlam
    Délelőtt gyengül a csapadékhajlam

Eseménynaptár

  • Katonaportrék - Vándorkiállítás
    Katonaportrék - Vándorkiállítás
  • Székesfehérváron tartotta évértékelő értekezletét a Magyar Honvédség Parancsnoksága
    Székesfehérváron tartotta évértékelő értekezletét a Magyar Honvédség Parancsnoksága
  • Ma van hamvazószerda, megkezdődik a nagyböjt
    Ma van hamvazószerda, megkezdődik a nagyböjt
  • A nemzet színészévé választották Jordán Tamást
    A nemzet színészévé választották Jordán Tamást