Kiderült, hogy mi épül a Budai úti Interspar parkolójábanKiderült, hogy mi épül a Budai úti Interspar parkolójában
Autómosó, KFC vagy egy újabb benzinkút - többnyire ezek a válaszok forogtak a címben feltett kérdésre a közösségi médiában. A helyes megoldás pedig ezek között van, ahogy azt Juhász Gábor, a Kentucky Fried Chicken (KFC) éttermeket üzemeltetető AmRest Kft. marketing vezetője kérdésünkre meg is erősítette.
"A Budai úti Interspar szomszédságában valóban KFC megnyitását készítjük elő. A munka jelenleg a kivitelezési szakaszban van, az étterem várhatóan ez év végétől várja majd a vendégeit. Az étterem kialakítása a legfrissebb dizájn szerint készül el, látványkonyhával, autós kiszolgálással és a teljes KFC-választékkal rendelkezik majd, emellett népszerű házhozszállítási szolgáltatásunk fejlődését is segíteni fogja. Párhuzamosan folyik a munkatársaink toborzása, az étteremben 30 munkahely jön létre" – mondta el Juhász Gábor.
Sokak kedvenc csirkésének egyébként az Alba Plaza, az Auchan szomszédsága és az M7 autópálya Fehérvári Pihenőhelye után ez lesz Székesfehérváron és vonzáskörzetében a negyedik étterme. Hogy szükség van-e rá, arról persze ezúttal is – akárcsak a Starbucks (amit szintén az AmRest üzemeltet) nyitását követően – megoszlanak a vélemények. És ahogy annak idején is feltettük a kérdést: Most akkor jó vagy sem, hogy lesz Fehérváron Starbucks?, úgy a KFC kapcsán is lehet persze lamentálni rajta vég nélkül.
Egy azonban nem elvitatható: a világszinten is erős márkák nem cipelgetik csak úgy az üzleteiket gazdaságilag nem elég megfelelő színvonalú városokba.
Márpedig Magyarországon Székesfehérvár az egyetlen olyan település a fővároson és agglomerációján kívül, ahol kettőnél több étterme van a KFC-nek.
Győrben és Kecskeméten eddig (2019.08.14.) két-két üzletet nyitottak, minden más vidéki településen, ahol jelen vannak – még Debrecenben is –, mindössze egy helyen lehet Kentucky-csirkézni. Ugyanakkor azt, hogy újabb étterem nyitását vállalja be a KFC Székesfehérváron, ráadásul nem a szigorúan vett, nagyobb forgalmú belvárosban, több dolog is indokol(hat)ja.
Mert a város gazdasági potenciáljával el lehet ballagni messzire, ha közben az izmosabb vásárlóerőnek éppen és állandóan másfele visz az útja. Ám ha úgy nézzük, hogy hamarosan befejeződik a 119 lakásos Campus Sétány projekt első üteme, majd indul a második, továbbá a közelben tölti a napjai nagy részét két egyetem diákserege is, már sokkal érthetőbb a KFC, na, meg a nem túl régen megnyitott Pizza Forte döntése is. Úgy is, hogy azért finoman szólva rányitottak/nyitnak egy jól bejáratott McDonald's-ra.
Ha pedig még azt is hozzátesszük, hogy három szakosztálynak is otthont ad majd a Corvinus Egyetem területén felépülő új sportcsarnok, ahol nemzetközi mérkőzések és egyéb rendezvények is lesznek, sokkal érthetőbbé válik a lépés. Ugyanis az Alba Fehérvár kosárlabdacsapata és az Alba Fehérvár KC női kézilabdázói is itt játsszák majd a meccseiket. Akik pedig nagyjából ismerik a szurkolók szokásait tudják, meccsek előtt és után, sőt, gyakran szünetekben is alaposan megéheznek az emberek a nagy drukkolásban.
Az új csarnoknak és a kosármeccsek áttelepülésének persze a Budai úti Meki nem feltétlenül örül majd, hiszen most még a legkézenfekvőbb és legközelebbi célpont, ám ha az Albások elfoglalják új otthonukat bizony már a KFC és a Pizza Forte szerez távolságelőnyt...
De mennyire erős jelenleg a KFC?
A Forbes 2019-es, legértékesebb világmárkákat rangsoroló (Most Valuable Brands) 100-as listáján a 86. helyen áll. Étterem kategóriában jobban csak a Starbucks (35) és a McDonald's (10) teljesített. Ha azonban a csak magyarországi viszonyokat, és fogyasztó szempontból vizsgálódó listát nézzük, akkor meglehetősen érdekes eredményt láthatunk.
Idén először ugyanis Magyarországon is elkészítette a KPMG (Magyarország egyik vezető könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó társasága) azt a felmérést, amely az ügyfélélmény szempontjából vizsgálta nyolc iparág több mint 140 szereplőjét. Ezen a listán – az összes kategóriát figyelembe véve – a KFC a 42. lett, két hellyel megelőzve a globálisan sokkal erősebb McDonald's-t, és eggyel lemaradva Pizza Forte mögött. A lista első felébe étterem, gyorséttermek kategóriában a Don Pepe (38), a Burger King (34), illetve a Café Frei került. Utóbbi viszont vitt mindent, hiszen nemcsak kategóriagyőztes lett, de az abszolút első helyet is megszerezte.
Az ügyfélélmény azonban csak egy, bár igen fontos dolog, a valós képet ugyanakkor (jó esetben) mindig a számok adják. Ha pedig azokat nézzük, akkor sem lehet panaszkodnivalója a cégnek – legalábbis a napi.hu-n a közelmúltban megjelent adatok szerint: a tavaly év végére már 19 Pizza Hut és 58 Kentucky Fried Chicken (KFC) éttermet franchise szerződésekkel üzemeltető AmRest Kft. forgalma a 2017-es évhez képest 31 százalékkal nőtt. Két éve még 19,2 milliárd forint bevételük volt, tavaly viszont már 25,35 milliárdra rúgott ez az összeg. Az adózott eredmény pedig 1,2 milliárdról 1,5 milliárd forintra ugrott.
Ha összehasonlításképpen a McDonald's számait is megnézzük, akkor persze az adatok inkább a globális rangsor eredményét tükrözik vissza: a 2017-es 27,63 milliárd forint bevételt követően 2018-ban 33,98 milliárd forintot produkált a cég, míg az adózott eredményük 2,95 milliárd forintról 4,5 milliárd forintra nőtt egy év alatt.