4 évnél régebbi cikk

Fehérváron is megalakult a Szurkolók az Állatokért mozgalom
Fehérváron is megalakult a Szurkolók az Állatokért mozgalom

Országos példára a székesfehérvári szurkolók is beálltak a nemes kezdeményezés mellé, és megalapították a Szurkolók az Állatokért fehérvári csoportját. A tagok elsősorban az állatkínzás ellen lépnek fel, így bántalmazott kedvencek, kiemelten kutyák megfelelő helyre kerülésében szeretnék a leginkább segíteni a közösséget.

Bár jelenleg nincs semmilyen háziállatom, szeretem a kiskedvenceket, rendszeresen figyelemmel kísérem az országos és természetesen a helyi állatvédők munkáját is. Így találtam rá egy nemrég alakult Facebook-oldalra, amely a Szurkolók az állatokért Székesfehérvár néven fut, és követve bejegyzéseiket igencsak felkeltették az érdeklődésemet. A csoport tagjai elsősorban az állatkínzás ellen lépnek fel, ezzel együtt pedig segítik az állatok védelmének ügyét, hogy új esélyt adjanak a borzalmas körülmények között tartott négylábúaknak.

Így jutottam el Kiliti Ferenchez, aki azon túl, hogy a Videoton Box Club megálmodója (a sportközpont kezdeteiről itt olvashattok), ökölvívó edző, és az újonnan alakult fehérvári mozgalom egyik társalapítója (Kiliti Tamással és Lajos Ádámmal egyetemben) is. Vele beszélgettem a Szurkolók az Állatokért kezdetéről, működéséről és természetesen a csoport jövőjéről is.

Hogyan indult a Szurkolók az Állatokért csoport?

A Szurkolók az Állatokért országosan lefedett mozgalom (eredeti nevük: Szurkolók az állatkínzás ellen), amelyet 2017-ben budapesti szurkolók alapítottak igencsak durva állatkínzásos eset után, majd az ő kezdeményezésükre rengeteg vidéki szurkolótábor is csatalakozott hozzájuk. Azóta pedig számos sikeres akción vannak túl, amely során főként az állatkínzás ellen léptek fel.

Hogyan csatlakoztatok a megmozduláshoz?

Két-három hónappal ezelőtt megkerestek minket, hogy csatlakoznánk-e a kezdeményezéshez. Először nem állt össze a fejünkben, hogyan is tudjuk ezt kivitelezni, majd miután mi is részt vettünk néhány állatmentő akcióban, magunkénak éreztük az ügyet. Ezt követően megbeszéltük, hogy csatlakozunk, és miután egyeztettünk a pesti csapattal, hogy mi is szeretnénk komolyabban kivenni a részünket a nemes ügyből, júliusban megalakult a Szurkolók az Állatokért Székesfehérvár csoport.

Mi a csoport legfontosabb irányvonala?

Elsősorban a megelőzés. Szeretnénk az iskolákba, óvodákba megelőzőprogramokat szervezni, illetve az olyan állatokon szeretnénk segíteni, akiket nagyon rossz állapotban tartanak. Szemtanúi voltunk már egy-két csúnyább esetnek is, így főként ezeket szeretnénk megelőzni. Több szekció alakult már a városban, de mindenkinek az a célja, hogy a saját környezetében figyelje a gyanús esteket, és ha ilyet észlel, akkor azonnal segítsen.

Hogyan zajlik egy akció?

Miután kiérkezünk a helyszínre, beszélgetünk az állattartóval, hogy tisztában van-e azzal, hogy az állatkínzásért börtön jár: ha nem tartja megfelelően házi kedvencét, akkor felelősségre vonható. Nagyon sok gazda van, akiknek fogalma sincs erről, így először megpróbáljuk felvilágosítani őket, majd segítséget nyújtunk. Ha le akar mondani az állatról, mert képtelen normálisan odafigyelni rá, akkor lemondó nyilatkozatunk adunk neki, amelyet a csapatban tevékenykedő jogászok állítottak össze. Minden mögött van támaszunk, ami azt jelenti, hogy nem radikális módszerekkel, hanem normálisan felépítve, a törvények betartásával tevékenykedünk. Ha olyan kutyust találunk, akinél műtéti beavatkozás szükséges, akkor azt finanszírozzuk, majd ideiglenes befogadóhelyet, utána pedig gazdát keresünk neki.

Mi történik akkor, ha valaki nem együttműködő?

Az állattartók egyre inkább félnek a felelősségre vonástól. Az állatkínzásért börtön jár. Szerencsére nem nagyon volt még arra precedens, hogy valaki ellenállt volna, de remélem, hogy nem is lesz. Ha odamegy a brigád a felelőtlen állattartóhoz, majd határozottan, illetve jogszerűen lép fel, akkor általában gyorsan kompromisszumra jutunk, ugyanis az emberek többsége nem akar bajt.

Hány tagot számlál jelenleg a fehérvári csapat?

A kezdeti lendület húsz-huszonöt főt hozott össze, de rengeteg szimpatizáns felvette már velünk a kapcsolatot, hogy be szeretnének lépni, illetve valahogy szeretnék segíteni a munkánkat.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek