4 évnél régebbi cikk

Összegyűlt Zente gyógykezelésére a 700 millió forint, Csicsó egykori ütője rekordösszegért kelt el
Fehérvár Médiacentrum fotója
Facebook/Civil Jótékonysági licit Zentéért
Összegyűlt Zente gyógykezelésére a 700 millió forint, Csicsó egykori ütője rekordösszegért kelt el

Egy ország fogott össze a másfél éves Zentéért, aki súlyos genetikai rendellenességgel, úgynevezett SMA-val, azaz gerincvelői izomsorvadással született.

Egyedülálló összefogásnak lehettek tanúi és részvevői azok, akik a másfél éves, súlyos genetikai rendellenességgel, úgynevezett SMA-val, azaz gerincvelői izomsorvadással született Zente gyógykezelésére indított licitben valamilyen formában részt vettek. Az összefogás pedig olyannyira sikeres volt, hogy a szeptember 20-án indított Civil Jótékonysági licit Zentéért Facebook-csoport segítségével mindössze öt nap alatt összegyűlt a 700 millió forint, amennyibe az a gyógyszer kerül, ami a kisfiú állapotán jelentősen javíthat.

Az időfaktor ráadásul most kiemelten fontos volt, hiszen csak kétéves korig kaphatják meg a betegséggel érintettek a kezelést, vagyis a családnak fél éve van/volt arra, hogy összegyűjtse a kezeléshez szükséges összeget, valamint eljuttassa Zentét az orvoshoz.

Nem túlzás azt mondani, hogy a licit az egész országot megmozgatta, és elképesztő mennyiségű felajánlás érkezett a kézműves ékszereken át, a babaruhákon, szobabútorokon keresztül híres sportolók mezéig és sporteszközéig. Utóbbiak között talán a legkülönlegesebb éppen székesfehérvári vonatkozású, hiszen a tíz éve elhunyt ifjabb Ocskay Gábor jégkorongütőjét testvére, Ocskay Zsuzsanna ajánlotta fel. 

"10 éve várjuk az igazán nemes alkalmat, hogy licitálásra bocsájtsuk Bátyám, ifjabb Ocskay Gábor jégkorong ütőjét, amely már be volt készítve arra a bizonyos, “A” csoportos Világbajnokságra, amit már nem érhetett meg. Eljött az alkalom és a pillanat, hogy elárverezzük a névre szóló, neki készült ütőjét. A cél nemes, és nagy, így a kikiáltási ár: 40.000,-!!! A licit lejár szeptember 30-án. A licitlépcső 5.000,-! Csak igazolt utalás után, személyesen adjuk át az ereklyét!" 

Az ütő végül rekordösszegért, 600 000 forintért kelt el.

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek