Rain15 °C
2020. október 29. csütörtök Nárcisz
Menü

Székesfehérvárról érkezik a város idei karácsonyfája

Székesfehérvárról érkezik a város idei karácsonyfája
Székesfehérvár 2019-es karácsonyfája az Öreghegyről érkezik (Fotó: Csete Gábor)

Minden évben több felajánlás is érkezik Székesfehérvár karácsonyfájára, idén egy öreghegyi utca ékessége díszíti az ünnepek alatt a Városház teret.

Több mint ötven fenyőfát ajánlottak fel a városi karácsonyfának idén, ám a döntés már megszületett: Öreghegyről érkezik 2019-ben Székesfehérvár karácsonyfája.

"Sok szempontot vettünk figyelembe, az úgynevezett technikai paraméterek, mint a koronaforma, a fa megközelíthetősége és a belvárostól való távolságának megvizsgálása után többen döntötték el, hogy melyik fa legyen idén Székesfehérvár karácsonyfája. Így esett végül egy öreghegyi fenyőre a választás." – mondta el Csete Gábor a Városgondnokság természetvédelmi felelőse.

A kiválasztott ezüstfenyő 40-50 év közötti és 12-13 méter magasságú, felállításkor pedig nagyjából 10-12 méter magas lesz, hogy biztonságos is legyen. A fenyő karácsonyfaként került a felajánlókhoz, a helyére pedig az idei karácsonyfa kerül majd. A fa a tervek szerint november 21-én, csütörtökön délelőtt érkezik meg a Városház térre.

"Gyakran kifogásolják, hogy miért állítjuk fel már ennyire korán a fát. Ám ennek meglehetősen komoly logisztikai okai vannak, hiszen december 1-re, vagyis advent első vasárnapjára készen kell lenni a térrel, és például a faházak egy részét csak a fenyő felállítását követően lehet behozni." – emelte ki Csete Gábor.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

  • HÍRADÓ 17 órakor 2020. október 29.
    HÍRADÓ 17 órakor 2020. október 29.
  • Halottak napja - Volánbusz: változik a járatok közlekedési rendje
    Halottak napja - Volánbusz: változik a járatok közlekedési rendje
  • Átadták a Jövő Játszóterét Gárdonyban
    Átadták a Jövő Játszóterét Gárdonyban
  • Megkezdődött a kisgyerekek influenza elleni oltásának kiszállítása
    Megkezdődött a kisgyerekek influenza elleni oltásának kiszállítása
  • Érted a fák beszédét? - játékos foglalkoztató a Gyermekkönyvtárban
    Érted a fák beszédét? - játékos foglalkoztató a Gyermekkönyvtárban
  • Ingyenes lesz a tömegközlekedés a hétvégén Székesfehérváron
    Ingyenes lesz a tömegközlekedés a hétvégén Székesfehérváron
  • NNK: újabb kétszáz mintavételi egységet vetnek be
    NNK: újabb kétszáz mintavételi egységet vetnek be
  • E. coli baktériummal szennyeződött a Lidl egyik brie sajtja
    E. coli baktériummal szennyeződött a Lidl egyik brie sajtja

Eseménynaptár

  • Orbán Viktor együttérzését fejezte ki a nizzai terrortámadás miatt
    Orbán Viktor együttérzését fejezte ki a nizzai terrortámadás miatt
  • A legmagasabb szintű terrorkészültség van Franciaországban
    A legmagasabb szintű terrorkészültség van Franciaországban
  • Varga Mihály: új regionális fejlesztési pályázat jelent meg vállalkozások számára
    Varga Mihály: új regionális fejlesztési pályázat jelent meg vállalkozások számára
  • Online látogatható a Hétvezér Galéria
    Online látogatható a Hétvezér Galéria