1917 kritika: Sam Mendes a háború olyan arcát mutatta meg, amely könnyen Oscar-díjat érhet
1917 kritika: Sam Mendes a háború olyan arcát mutatta meg, amely könnyen Oscar-díjat érhet
1917 kritika: Sam Mendes a háború olyan arcát mutatta meg, amely könnyen Oscar-díjat érhetKülcsín
A háborús mozik mindig is népszerűnek számítottak mind a közönség, mind pedig Hollywood berkein belül, így az elmúlt években (vagy évtizedekben, ugyanis a legnagyobb klasszikusok a ‘60-as, ‘70-es években születtek meg az álomgyárban) számos olyan élménnyel gazdagodtak a filmrajongók, amelynek köszönhetően az egyik legkedveltebb témájukká vált a világháborúkban való kalandozás.
Persze ez valószínűleg nem lenne így, ha nem készültek volna el olyan meghatározó alkotások, mint A piszkos tizenkettő, Kelly hősei, A nagy szökés vagy a Navarone ágyúi.
Miután lecsengett az őrült, egy időre más műfajok vették át a gyeplőt a mozikban, ám Steven Spielberg 1998-as Ryan közlegény megmentése ismételten visszarepítette a háborús filmeket a térképre, ám csak elvétve láthatott a mozinéző olyan alkotást (Pearl Harbor), amelyre pár év múltán is emlékezne, netalántán újrapörgetné azt.
Aztán az elmúlt években mintha ismételten megmozdult volna valami a zsáner háza táján, ugyanis olyan brutálisan erős filmeket kaptunk, mint a 2014-es a Harag, a 2016-os, Oscar-díjas A fegyvertelen katona vagy a 2017-es szintén számos díjat bezsebelő, Christopher Nolan által dajkált Dunkirk.
Idén (vagyis tavaly, ugyanis az 1917-et számos helyen már 2019-ben bemutatták) pedig Sam Mendes az első világháborúba kalauzol el minket olyan igaz történetet feldolgozó (Mendes nagyapja, Alfred H. Mendes elbeszélései alapján rakták össze a forgatókönyvet) mozit bemutatva, amely sanszos, hogy meg sem áll a legjobb filmnek járó Oscarig.
Sztori
1917. április 6-án csöppenünk bele két fiatal, brit katona háborús viszontagságaiba: Will Schofield (George MacKay) és Tom Blake (Dean-Charles Chapman) éppen két roham között próbálják elütni az időt, amikor váratlanul odalép hozzájuk egy tiszt, aki azzal bízza meg Blake-et, hogy válasszon maga mellé egy társat, ugyanis feladatot kapnak.
Persze Tom egyből legjobb cimboráját, Willt invitálja meg, így ketten indulnak el a parancsnoki bunkerhez, hogy megkapják könnyűnek hitt munkájukat.
Ott aztán Erinmore (Colin Firth) tábornok azzal a küldetéssel bízza meg őket, vigyenek el egy üzenetet mélyen a német arcvonalak mögé, amivel meggátolhatják, hogy ezerhatszáz bajtársuk - köztük Tom bátyja, Joseph Blake (Richard Madden) - belerohanjon a biztos halálba.
Karakterek
A látványon és az atmoszférán túl az 1917 a színészek játékában is iszonyat erős, és ez nem csak a két főhősről mondható, hanem en bloc minden egyes leszerződtetett művészről.
Persze nem nehéz kiemelkedőt alkotni az olyan sztároknak, mint Colin Firth, Richard Madden, Mark Strong, Benedict Cumberbatch, vagy mind közül a legzseniálisabb Andrew Scott, bár jobban belegondolva ők is rendesen megizzadhattak, ugyanis viszonylag rövidke játékidejük alatt kellett megváltaniuk a világot, de megnyugtatok mindenkit: maradéktalan sikerült nekik.
A két főhőst alakító Dean-Charles Chapmanről és George MacKayről pedig ódákat lehetne zengeni - főleg az utóbbiról -, ugyanis olyan érett produkcióval örvendeztettek meg, amilyet rég láttam ilyen, viszonylag kevés filmet maguk mögött tudó színészektől. És még azt is el tudták érni, hogy a nagyobb nevű kollégáik felbukkanása után is rájuk koncentráljak, ez pedig bőven sokat is elárul rátermettségükről és a film alapkoncepciójáról.
Összegzés
Miután kijöttem a moziteremből és felocsúdtam a sokkból, az volt az első gondolatom, hogy az 1917-et mindenkinek látnia kell. Majd kicsit jobban átgondolva a film cselekményét arra jutottam, nemhogy csak látni kell, hanem most azonnal át kell élnetek Sam Mendes kiválóan megrendezett történetét, ugyanis az elmúlt évek egyik legkiválóbb alkotását tette le az asztalra, amelyet jó pár év múlva is a legnagyobb háborús klasszikusok között fognak emlegetni.
Aki azt hiszi, hogy az 1917-tel egy szimpla, az I. világháborúban játszódó árkon-bokron átívelő mászkálást láthat, az nagyobbat nem is tévedhet, ugyanis már rögtön az első képsorok után szembesülhet a néző, hogy mivel is lesz dolga, és hát a kivitelezés valami fantasztikus: az egész film egyetlen összefüggő felvétel illúziójába ringat el minket - nyilván ez nem igaz, ugyanis egyrészt én is élesen figyeltem és számolgattam, illetve a készítők által tett nyilatkozatokból is kiderül: több, mint húsz vágással alkották meg a mozit. (Alább kicsit ti is belekukkanthattok a részletekbe.)
Mondjuk ez még így is durván kevésnek tűnik, de ennek a technikának köszönhetően lesz olyan az 1917, mintha mi, nézők is ott botorkálnánk, úsznánk, harcolnánk vagy éppen menekülnénk a katonákkal a lövészárkokban, és mi is részesei lennénk az első világégés okozta borzalmaknak. Brutális, gyomorba vágó és mindenek előtt döbbenetesen realisztikus.
És ami talán az egyik legfontosabb tényező nálam egy film értékelésénél: az 1917 olyan mozi lett, amely az első perctől kezdve magába szippant és az utolsó képkockáig - vagy talán utána sem - ereszt. Ennek köszönhetően jó pár óráig elnézegettem volna még, ez pedig egyre ritkább, így nem jelent mást, mint hogy egészen kivételes alkotásnak lehettem a szem- és fültanúja.
Az 1917-et mindenkinek ajánlom, és ahogy korábban írtam: most azonnal, ugyanis garantáltan olyan lenyűgöző képekkel és hátborzongató zenékkel operáló alkotást láthattok, amely teljesen új távlatokba helyezi a háborús filmeket.
10/9 - Amikor azt hiszitek, hogy már mindent láttatok a háborús zsánerben, akkor lepnek meg igazán
(A kritikát a Cinema City Alba támogatta.)
