4 évnél régebbi cikk

Ismét Rómába került a Szent István Kupa - Fehérváron küzdöttek a fiatal kosárlabda-tehetségek
Fehérvár Médiacentrum fotója
ÖKK/Simon Erika
Ismét Rómába került a Szent István Kupa - Fehérváron küzdöttek a fiatal kosárlabda-tehetségek

Az olasz Stellazzurra Rome megvédte elsőségét a székesfehérvári Szent István Kupa U16-os kosárlabdatornán, a római csapat mögött Kína lett a második, míg Irán a harmadik.

Ahogy az elmúlt években megszokhattuk, idén is izgalmas mérkőzéseket hozott a Szent István Kupa U16-os kosárlabda nemzetközi torna. A csoportmeccsek során mindkét kvartettben akadt olyan csapat, amely kiemelkedett a mezőnyből: az "A" jelű négyesben a címvédő olasz Stellazzurra Rome együttesét nem tudták megfogni a riválisok, a talján fiatalok első meccsüket még csak hosszabbítás után nyerték meg Irán ellen, később azonban az NBA Academy gárdáját 20, a magyar B-válogatottat 18 ponttal győzték le. A csoport második helyére irániak futottak be, akik a rómaiak elleni vereség után már nem hibáztak, az előzetesen a világpolitikai helyzet miatt nagy felhangot kapó NBA Academy elleni, végül minden nagyobb incidens nélkül lezajló meccsüket magabiztosan nyerték, így megszerezték a csoport második helyét.

A "B" csoportban Kína válogatottja nem ismert pardont, az ázsiai együttes gond nélkül nyerte meccseit. A végső esélyesként is emlegetett Real Madrid idén több fiatalabb játékossal érkezett, a Kína elleni összecsapáson ez látszott is, a királyi gárdának így meg kellett elégednie a csoport második helyével. A magyar válogatott 2 vereség mellett legyőzte a Bayern München gárdáját, így a zárónapon az ötödik helyért meccselhetett.

Ezt megelőzően azonban a zárónap első meccsét a magyar B-válogatott játszott a német együttessel, a tét a hetedik hely volt. A két csapat kiélezett meccset vívott, ami végül klasszikus egylabdás összecsapássá vált. Az utolsó pillanatokban kettő ponttal vezetett a Bayern, a magyar csapat Szalczgruber révén a győzelemért ereszthetett el egy triplát, a dobás azonban kimarad, így a müncheniek 80-78-ra nyertek.

Az ötödik helyért is éles meccs zajlott, az NBA Academy az utolsó percben 75-72-re vezetett a magyar A-válogatott ellen, fiataljainknak azonban nem jött össze a fordítás, az utolsó percben öt pontot dobtak a vendégek és megszerezték az ötödik helyet.

A bronzmérkőzés sem hozott kisebb izgalmakat, a tavalyi finalista Real Madrid és az iráni válogatott sokáig eredmény nélkül tusakodott egymással, a harmadik negyed után 66-66-ra álltak a felek. A hajrá aztán az irániaké lett, hat pontos előnyt szereztek, ami ki is tartott a végéig. A döntőt a címvédő Stellazzurra Rome és a kínai válogatott vívta, az első, meglehetősen pontgazdag, 52 egységet hozó negyed után a kínaiak vezettek 4 ponttal, ám az olaszok egy kiváló harmadik negyeddel átvették a vezetést. Az utolsó 10 perc elképesztő izgalmakat hozott, az olaszok minimális előnye kitartott, az ázsiai válogatott három pontos hátrányban triplát rontott, a lecsorgóból szerzett két pont pedig kevés volt az egyenlítéshez. A rómaiak ráadásul a végén higgadtan büntetőztek, így 86-83-as sikerükkel megvédték címüket a 2020-as Szent István Kupán!

Közönségszavazás alapján a torna zsákolóbajnoka a magyar válogatott A csapatában játszó Kelemen Benjamin, míg a legjobb magyar játékos csapattársa, Csendes Péter lett. Megválasztották a torna All Star csapatát is: Ousmane Ndiaye (Bayern München), Tryrese Proctor (NBA Academy), Henri Veesaar (Real Madrid), Parsa Fallah (iráni nemzeti válogatott), valamint Xinrui Wang (kínai nemzeti válogatott) összeállítással. A torna MVP-je, azaz a legértékesebb játékos a Stellazzurra Rome csapatából Rokas Jocys lett, a csapat edzőjét pedig a kupa legjobb trénerének választották.

 

Szent István Kupa 2020

2020. január 30.

12:00 Bayern München - Magyarország "A" 61 - 73

14:45 Magyarország "B" - NBA Academy 47 -79

17:30 Kína - Real Madrid 94 - 72

20:15 Irán - Stellazzurra Rome 110 - 116

 

2020. január 31.

12:00 Magyarország "A" - Kína 59 - 77

14:45 Real Madrid - Bayern München 77 - 67

17:30 Magyarország "B" - Stellazzurra Rome 76 - 94

20:15 NBA Academy - Irán 61 - 80

 

2020. február 1.

10:00 Kína - Bayern München 105 - 48

12:15 Irán - Magyarország "B" 97 - 54

14:30 NBA Academy - Stellazzurra Rome 64 - 84

20:45 Real Madrid - Magyarország "A" 72 - 64

 

2020. február 2.

10:00 Mérkőzés a 7. helyért: Bayern München - Magyarország "B" 80 - 78

12:15 Mérkőzés az 5. helyért: NBA Academy - Magyarország "A" 80 - 72

14:30 Mérkőzés a 3. helyért: Irán - Real Madrid 91 - 87

16:45 Döntő: Stellazzurra Rome - Kína 86 - 83

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek