4 évnél régebbi cikk

Rendőrök ellenőriznek a fehérvári áruházaknál
Rendőrök ellenőriznek a fehérvári áruházaknál

A rendőrök kiemelt figyelemmel ellenőrzik a boltok, forgalmas áruházak környékét 9 és 12 óra között. A járőrök egész nap ügyelnek a város rendjére, de most fokozottan figyelnek az idősávok helyes betartására.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság közterületen szolgáló állományának alapvetően az a feladata, hogy a várost ellenőrizze. A rendelet életbelépését követően külön feladatként határozták meg számukra, hogy az idősávok betartását is fokozottan figyeljék: "A kormányrendeletben megfogalmazottak szerint a rendőrök ellenőrzik a bevásárlóközpontok, áruházak területét, hogy oda csak azok a személyek léphessenek be, akik a rendeletben megfogalmazottak szerint, tehát a korhatárnak megfelelő életkorral rendelkeznek" - tájékoztatott Molnár József, az SZRFK Közrendvédelmi Osztály őrnagy vezetőhelyettese.

Az ellenőrzések során a rendőrök elkérhetik a személyi igazolványt, illetve, aki az adott sávban nem tartózkodhat a boltban felszólítják, de intézkedhetnek is.

"A Székesfehérvári Rendőrkapitányság közterületen szolgálatot teljesítő állományának visszajelzései alapján elmondható, hogy a kijárási korlátozás életbelépését követően Székesfehérvár lakossága megértette a rendeletben foglaltakat. A lakosság túlnyomó része betartja azokat a szabályokat, ami a rendeletben megfogalmazódott" - zárta Molnár József, az SZRFK Közrendvédelmi Osztály őrnagy vezetőhelyettese.

Az egyenruhások egyébként nem csak a 9-től 12 óráig tartó időszakban, hanem egész nap jelen vannak a városban.

Borítókép: Zsiday Ádám
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek