Az udvarhölgy, aki a szerelmet is feladta Sissiért - Festetics Mária titkos naplójának történeteAz udvarhölgy, aki a szerelmet is feladta Sissiért - Festetics Mária titkos naplójának története
Rosszul mentek Söjtörön a dolgok. Gróf Tolnai Festetics Sándor gazdasága bizonytalan lábakon állt, épphogy össze nem dőlt. A jó szomszéd, Deák Ferenc járt el a családfőnél azzal a gondolattal, hogy a szép, intelligens, művelt, önálló, fiatal Mari grófnő szegődjön el udvarhölgynek Alcsútra, a csendes életet vivő József főherceg házához felesége, Klotild főhercegnő mellé. Nem árthat, ha a fiatal lány Söjtör nyugalmából kilépve a legmagasabb körökben forgolódik. Főleg pedig járandóságával segíti felszínen tartani családja gazdaságát, viselni a kastély fenntartásával járó költségeket. Mari grófnőnek – így szólította Erzsébet királyné – úgy tűnik, sok választása nem volt.
A sors kegye, hogy Alcsúton jól érezte magát a főhercegi családban, és úgy gondolta, hogy amíg férjhez nem megy, ott is marad. Itt találkozott egy látogatás alkalmával 1871-ben a császári családdal.
Erzsébet királynénak megtetszett a talpraesett Festetics grófnő, és meghívta maga mellé udvarhölgynek.
Mari grófnő habozott. „A bécsi udvarban nem szeretik a magyarokat, hagyjam cserben ezt a Házat, ahol csak szeretet vesz körül, egy magasabb állás vagy szeszély végett?” A bölcs földi, Deák Ferenc és az ellenállhatatlan Andrássy Gyula gróf győzködésének végül megadta magát. „Úgy érzem magamat, mintha áru volnék, amit megvásároltak! Mennyivel jobb ez, mint a rabszolga kereskedés? De hát bizonyára így akarja Isten és talán még jó leszek valamire…”
Aztán az új udvarhölgy Erzsébet királyné és Gödöllő varázsa alá került. Kérőit visszautasítva kitartott a királyné haláláig, egészen feláldozva magát, a fiatalságát, a szerelmeket, vágyott anyaságát az állásnak.
Persze úgy is járhatott volna, mint Chotek Zsófia, Izabella főhercegnő udvarhölgye. A fiatal Ferenc Ferdinánd feltűnően sokat időzött Frigyes főherceg házában. Izabella főhercegnő meg volt győződve arról, hogy figyelmét a négy leánya közül valamelyik keltette fel. Az eladósorba került hölgyek izgatottan várták a választás eredményét. És ekkor hideg zuhanyként érkezett a hír: valójában az udvarhölgy, a szép cseh grófnő, Chotek Zsófia körül legyeskedett a reményteli szerelmes ifjú, őt kívánta oltárhoz vezetni, vállalva a megalázó feltételű, rangon aluli házasság következményeit.
Festetics Mária hiteles naplót vezetett a szolgálatban eltelt hosszú évek alatt. Mindenről és mindenkiről, aki a királyné társaságában megfordult, volt egy találó feljegyzése.
A sorokon keresztül bepillantást nyerünk az ünnepekbe, a hétköznapokba és az udvar körül felbukkanó politikusok, arisztokraták emberi világába. A napló hatalom lett. Mária Valéria, Erzsébet királyné negyedik gyermeke megkörnyékezte édesanyja akkor már volt udvarhölgyét, hogy megszerezze tőle a kapcsos, kulccsal záródó kilenc könyvet. Így akarta megvédeni a császári családot Mari grófnő fullánkos nyelvétől. Feleslegesen aggódott. A császárról és Erzsébet királynéról a naplóba vésett gót betűk a feltétlen rajongás hangján szóltak, árnyék sem vetül rájuk. Mária Valéria főhercegnő pedig nem érdemelte ki Festetics grófnő adakozó jóindulatát, mert iránta mindig ellenszenvvel, gyanakvással viseltetett. Így hát a naplókat – legnagyobb fájdalmára és a mi szerencsénkre – nem kaphatta meg.
Szolgálata a naplóhoz hasonlóan hatalmat jelentett. Rajta keresztül volt megközelíthető Erzsébet királyné.
Híresen jó állóképességgel rendelkezett. A királynét kísérte kimerítő sétái alkalmával, amire egyetlen udvarhölgye sem volt alkalmas.
Egy budai napi sétát így örökített meg: „Elkocsiztunk a Szép Juhásznéhoz, onnan a János-hegyre mentünk, majd a kis és nagy Hárshegyre, újra a János-hegyre, innen Isten szeme következett, a Disznófő után a Szarvashoz értünk, ahol a kocsink várakozott. Tehát négy órát futólépésben jártunk, míg végre hazaértünk.” A királynővel töltött időn túl esténként, amikor a királyi család elvonult, az udvarhölgy szalonjában gyülekeztek a kastély vendégei „teára” és whistet játszani.
„Az egész ház nálam gyűlt össze, a nagyherceg, a főherceg, az urak mind. Sokszor olyan fáradt vagyok.” – panaszkodott. – „A napnak 18-19 órája van. Szalonom naponta hajnali 2-3 óráig emberekkel van tele.” Fogadóóráján nem egyszer harminc kocsi is várakozott az udvaron. Nem lovagolt, a vadászatok alkalmával szalonkocsikban, állomásépületekben töltötte idejét, naplóját vezetve. A lovardában a zongora mellett ült és ütemes dallamokat játszott a lovak patája alá, szórakoztatva lovat és lovasokat. A szolgálat miatt élete nem teljesedhetett ki.
„Mégis, nem volna-e jobb, okosabb, ha lenne végre saját otthonom? Hisz oly egyedül vagyok, és az idő elszáll. Hagyjam elaprózódni a drága időt és megelégedni holmi dicséretekkel? Mily jó volna egy drága kis gyermeket ringatni és az időt arra fordítani, ami egy asszonynak egyetlen igaz boldogsága? Ezerszer, igen!
Aztán ha napsugaras tekintete rám esik (Erzsébet királynénak), úgy tűnik, ezt nélkülözni, az volna a legnehezebb!"
"A szerencsét elszalasztottam, a fiatalság ábrándozással telt el, a szerelmet eltékozoltam. Ilyen csendben élek már életem végéig? Szinte nem akarom elhinni, hogy a szerelem csak akkor talál rá az emberre, ha keresi azt? Miért nem tudtam viszonozni, amikor ezt az érzést kérték tőlem, sőt esedeztek érte?”
Bécsben a világkiállítás alkalmával és az udvari ünnepségek forgatagában egymásba szerettek Dolgorukij herceggel, aki megkérte az udvarhölgy kezét. „Mulatni vele, azt engedem. Szeretni nem, még kevésbé hozzá menni. Nem illene egy idegen ember végett engem itt hagyni.” – jelentette ki a királyné. A derék orosz herceg kosarat kapott. 1876-ban Easton-Nestonban komoly vonzalom fejlődött ki az udvarhölgy és a nápolyi királyi pár kíséretéhez tartozó Ruffano herceg között, aki feleségül is kérte.
„Mari, csak nem fog engem elhagyni valaki kedvéért, akit csupán négy hete ismer?”
Erről a szerelemről is le kellett mondani. A kitartóan udvarló szerelmes Ottó Gemmingentől egyszer ajándékot kapott. Becsületes szíve mellé azt az érdemkeresztjét, amit szolgálatáért, bátorságáért érdemelt ki. „Az én Gemmingenem elment. Azóta a nap sem süt nekem olyan fényesen. Jó, melegítő érzés ez a nagy, nemes, önzetlen szeretet.”
Deák Ferenccel fiatal leányka korában együtt sétálgattak a söjtöri parkokban. A bölcs férfiú nevelte, okította séta közben, akkor sem küldte el maga mellől, ha fontos barátok látogatták meg Pestről. Intelligenciája, műveltsége, tájékozottsága Deák mellett csiszolódott. A szeretetteljes kapcsolat a haza bölcsének haláláig megmaradt. Az életről alkotott örök érvényű gondolatait a napló megőrizte. „Az ember különböző korszakokat él át, gyermekem. Először csak az élet nagyszerűségéről ábrándozunk, megbízunk mindenben, elhiszünk mindent, és az a véleményünk, hogy a világ egyetlen mennyország. Ezt követi a csalódás, a harc keserves ideje. Az ember látja, hogyan semmisülnek meg a legszebb álmai, a legkedvesebb remények, az embert megkörnyékezi az élet üressége és hiábavalósága, elkeseredünk, még csak látni sem akarjuk a jót, halálosan fáradtak vagyunk, közömbösek és érzéketlenek minden iránt, míg végre a harmadik fázisba lépünk, és olybá vesszük az életet, amilyen. Ekkor már nem akarjuk észrevenni a rosszat, nem keresünk tökéletességet, és hajlandók vagyunk kiemelni mindenben azt a kevés jót, amit találunk. Mire az ember hetvenéves lett, már csak a túlvilág foglalkoztatja.”
Úgy tűnik, Andrássy Gyula gróf minden hölgy szívét megérintette. Ez alól az udvarhölgy sem volt kivétel.
„Milyen érdekes ember a maga jellegzetes, különös tekintetével. Meggyőző erő sugárzik belőle, minden tolakodás nélkül. Azt kérdeztem magamtól, hogy lehetséges volna-e „nemet” mondanom neki akkor, ha valamivel való egyetértésre akarna rábírni?” „Ma éppen akkor tértem haza a fácánosból, amikor a vonat befutott. Magam sem tudom, miért, de hirtelen megálltam. Ekkor a szobám ablakából hallom a nevemet szólítani. „Festetics Mari!” Egy pillanat alatt mellettem állt Andrássy. Mennyire örültem neki, jó volt egy emberrel találkozni, akinek igazán fontos vagyok. Amilyen gyorsan jött, olyan hamar el is ment. Egy ilyen rövid viszontlátás inkább csak fájdalmas!”
Bizonyára volt némi elfogultság Mari grófnőben Andrássy Gyula személyével kapcsolatban. „Szavai lángoló zsenit tükröznek. Övé az ifjú erő tüze és bátorsága. Becsületes, nemes lelkű és jó, egyik gondolata ragyogóbb, mint a másik. Deáké a nyugodt logika, az okosság, bölcsesség, méltóság és az idős kor meggondoltsága. Egymás nélkül semmire sem mennének.” Budai tartózkodásai alkalmával bejáratos volt az Andrássy családhoz. Elüldögélt velük a pesti ház kandallója mellett, és politizáltak. Egy alkalommal megkérdezte, van-e már miniszterjelöltje.
„Igen, maga. Mondta nevetve. Hét Festetics Marira volna szükség, mert a férfiak borzasztó vénasszonyosak. Rémítő dolog, hogy maga nem férfi. Több esze van, mint ezeknek mind együtt, könnyű volna velem dolgozni.” Festetics Mária nem volt éppen szerény. „Tegnap nálam egy nagy társaság gyűlt össze, az egész ház itt volt. Muzsikáltunk, énekeltem, mindenki áradozva dicsérte a hangomat. Minden oldalról csodálat jutott osztályrészemül. Érdekes vagyok, szellemes, értelmes, a Monarchia legokosabb asszonya. Egyszóval tömjénfüst szállt fel minden oldalról. De hát elégedett lehet ettől az ember?”
Festetics Mária udvarhölgy tökéletesen tisztában volt az értékeivel, és büszke volt magára. „Esténként sokat vagyok az Andrássy családnál, ahol a politikát csinálják. Boszniát okkupálni fogják, azonban az igen sokba kerül, míg a dolgok összeállnak. Örökös a kardcsörtetés, amint azonban komolyra fordul a helyzet, ellenállás uralkodik és félelem. A hadsereg nem áll készen.” „Andrássy otthonában minden olyan egészséges, természetes, az egymás iránti kölcsönös figyelem maga a jótétemény. Felnéznek rá mindannyian, lesik a gyermekek apjuk minden szavát akkor is, ha nem értenek mindent. Sokat beszélt és nagyon komolyan, világos és éles logikával, ami a sajátja.” Andrássy Gyula visszavonulása igen érzékenyen érintette a grófnőt. „Andrássyval együtt léptem szolgálatba, és legjobb lenne, ha vele együtt mennék én is.”
Azt gondolnánk, hogy Ferenc József császár és Erzsébet kapcsolata csupa egymástól való menekülés, mely a gyakori utazásokban is megnyilvánult. A gödöllői tartózkodás az ellenkezőjét bizonyítja.
Utolsóként született gyermekük, Mária Valéria a koronázás euforikus hangulatában fogant. A budai várban és a gödöllői kastélyban töltött időszak az udvarhölgy naplója szerint a felhőtlen boldogságról tanúskodik.
Figyelmét semmi nem kerülte el: „A császárné milyen szeretetre méltó a császárral, ő pedig az iránta való szüntelen imádatával. A császár igen értelmes, gyors felfogású, de a fantáziálásra nem jut ideje. Rengeteg munkával túlterhelt, amit elképesztő kötelességtudattal teljesít. Csak egyértelmű fogalmak léteznek számára: szép vagy csúnya, halott vagy élő. E fogalmak között nincs átvezető híd, az idő hiányzik ennek a felépítésére, és éppen ezáltal hiányoznak az érzések árnyalatai is. A császárné viszont állandóan csak gondolkozik egy másik világban, az álmok világában él – egyedül. Ezt pedig úgy színezi be és úgy népesíti be, ahogy a kényelem szeretete megkívánja. Ezáltal a maga útját járja, aminek szélessége csupán egy ember számára elegendő. A császár mindent, amiért hitvese lelkesedik, fellegjárásnak nevez.”
A gödöllői kastély az őszi időszakban „repedésig” megtelt. A gondtalan vadászatok színtere, amit a császár semmi pénzért ki nem hagyott volna. Erzsébet a Gödöllő-környéki erdőket járta udvarhölgyével a szokásos tempóval, és vadászatokkal múlatta az időt. A vadászat után lovaglás következett a fedett lovardában Festetics Mária grófnő zongorakíséretével, majd a vacsorát vidám társasjátékok követték. Mindenki remekül szórakozott a nagy összevisszaságban. „Mindenki táncol és ugrál, a császár a Blinde Kuh nevű játékot játssza és igen élvezi, a császárnéról nem is szólva. A Plumpsack nevű társasjáték a legnépszerűbb, valamint az „Ördög és az angyal”, mely szintén szellemes játék, mely közben hatalmas ütlegeket lehet kapni, és őfelsége a császár ezt ugyancsak gyakorolja."
A király ünnepséget rendezett a koronaherceg számára a télikertben, amely az ezeregy éjszakához volt hasonló, csak éppen a Seherezádé hiányzott.
Egyetlen női lény sem közelíthet Rudolfhoz. Azért mégiscsak nevetséges az egész dolog – fakadt ki az udvarhölgy – a mesterséges holddal és indigókék tóval, amelyben sellők úszkálnak. A ragyogó bálokon a sztár a császárnő volt, aki sugárzó bájában, szépségében felejthetetlen látványt nyújtott. „Egyszerre királyné és tündér, és mint asszony is lenyűgöző. Gyermeki, lányos és fenséges, kecses és méltóságteljes.” Nem csoda, hogy Andrássy beleszeretett. Még az is lehet, hogy a pletykák igaznak bizonyultak. „Andrássy bukott, itt töltötte az éjszakát. Reggel még láttam őt, mielőtt elhajtatott.” Nemcsak Andrássy gróffal, de Niky Esterházy gróffal, a híres falkavadásszal is összehozták a királynét. Az udvarhölgy ezen csak derült. „Mindenki tudni vélte, hogy Esterházy gróf papi ruhába öltözve a kerten keresztül jön fel, és a találka az udvarhölgyénél van.”
Sokatmondó az udvarhölgynek a magyar arisztokrácia udvarnál megjelenő tagjairól alkotott véleménye. „Festetics Györgynél egy igen szép Damenball-lal (hölgyek bálja, tombolával és társasjátékokkal fűszerezve) vette kezdetét a farsang. Szapári Gyula pénzügyminiszter nagy estélye ugyancsak érdekes volt. Három forifeus (tekintély) üldögélt egy kis szalonban. A kendőzetlen személyiségjegyek láthatóak voltak. Andrássy lényének egész szeretetreméltóságával vidáman, fesztelenül mozgott, abban a tudatban, hogy kevés ember kivételével mindenki szereti. A jelenlévő hölgyek és urak megadják magukat varázsának, ami kissé hízeleg hiúságának. Lónyairól ezt már nem lehetett elmondani. Ő még ebben a közegben is ravasz, lesben álló, fürkésző államférfi maradt, aki örökké azt mérlegeli, mi válhatna hasznára vagy éppen kárára, és aki minden után szimatol, amit céljára felhasználhatna. Ügyeskedő, megbízhatatlan, eszközökben nem válogató. Minden, csak nem előkelő.
Ez utóbbi jelző viszont nem illik Sennyeire. Sennyei nagyon nagy ember, de igen kis látókörrel rendelkezik. Rettenetesen hiú. Éppen úgy, mint mikor rejtekből politizál, itt a szalonban is hátulról, egy hatalmas karos gyertyatartónak a fedezéséből, szúrós pillantásokkal figyelte a sokaságot, legfőképpen Andrássyt, akit gyűlöl, és aki ezt észre sem veszi. Politizálásában éppen olyan nyers és goromba, mint a modorában. Adott pillanatban aztán szokásához híven visszavonul. Hiányzik benne a nagylelkűség, a bátorság, a felelősségérzet, ezért is lép túl rajta saját pártja.”
Az Apponyi Albert grófról alkotott kép sem túl hízelgő. "Ha valami kényes helyzet adódik, akkor az Apponyi Albert igazán minősíthetetlen hiúságára és népszerűséghajhászására vezethető vissza. Eddig még semmit nem produkált, fiatal is még ahhoz, hogy mindenbe beleüsse az orrát és mindent jobban tudjon. Szerencsétlen beszédkészsége elragadja. Igencsak színészkedik. A logika nála semmi, csak a hatás fontos. Azt hangoztatta, hogy ebben az országban a civilizáció ilyen fokú hiánya mellett nem lehet létezni. Ez az ember most itt szerepel. Azt kívántam, hogy lenne olyan csendben, mint egy kisegér.” „Lónyai nem megfelelő ember a posztra. Túlságosan támadható. Ravaszsága azonban mindenben átsegíti. Azonkívül megbízhatatlan, és nem tiszta a keze. A három jó madár: Lónyai, Bellegarde és Majtényi jól illenek egymáshoz.
Szégyen, amit a koncessziókkal művelnek! Lónyai akkorát bukott, ami ritkán történik meg egy miniszterrel. Meredek hazugsággal jutott kölcsönpénzhez, és a baloldal támadta pénzkezelési ügyeit. Azzal a hazugsággal vágta ki magát, hogy hatalmas összeget hagyott hátra az államkasszában. Utódja azonban bebizonyította, hogy ez is egy durva hazugság volt. Lónyainak soha nem lett volna szabad miniszterelnöknek lennie.” „Széchenyi Béla egy nagy ember szép, de jelentéktelen, kevésbé értelmes és felületes fia.” „Zichy Jenő öreg piperkőc. Széchenyi Pál, akit irigyeltek miniszteri kinevezése miatt. Miniszter? Ki gondolta volna akkor, amikor kék reverendájában – anyja legnagyobb rémületére – mint egy őrült, úgy táncolt. Papnak szánták. Kereskedelmi miniszter? Ő maga is meg volt ezen lepődve, mert nevetve jött a szobámba ez az én régi barátom, unokafivérem.” A család másik jeles nőtagja, Festetics Julianna grófnő ugyanis két Széchenyinek volt felesége pápai engedéllyel, egymás után természetesen. Édesanyja lett a nagy magyarnak, Széchenyi Istvánnak. Innen a rokonság.
Az udvarhölgy a császári család tagjait is megemlíti a naplójában. Legalábbis azon élményekről számol be, amelyeket szemlélődve a gödöllői kastélyban töltött időben vagy a budavári alkalmakkor szerzett.
„Amikor kipillantok az ablakon, a kis Mária Valéria főhercegnőt látom sétára indulni, akit Rustimó, ez a kis fekete szörny (törpe) is vidáman kísér. Erről Gizella főhercegnő gyermekei jutnak az eszembe, akik iszonyú csúfak, de igen helyesek, mintha babák volnának.” Mária Valériáról feljegyzi a napló, hogy tizenkét évesen rossz testtartású, modortalan leányka volt, aki a kérdésekre nem volt hajlandó válaszolni, sőt rajtakapták, hogy titokban cumizik. Ekkor cserélték le a nevelőnőjét.
„Rudolf koronaherceg még csupa vidámság, életkedv. Nem tudott eleget viccelődni Frigyes főherceg házasságán, ami valóban kritikán aluli.” Később ez a gondtalan vidámság végleg eltűnt az életéből. Feleségül vette Stefánia főhercegnőt, a belga király tizenhat éves leánykáját, aki nem volt népszerű az udvarban. Nagyra nőtt csecsemőként jellemezték, Erzsébet királyné pedig nemes egyszerűséggel csak belga tehénnek titulálta.
Helene Vecsera alakja hasonlatos lehetett a brit Kamillához. Oly mértékben kerülgette a koronaherceget, hogy még a császár is szóba hozta, mulatott rajta. A császárnénak nem tetszett a dolog. Mindegy volt számára, miként és ki által kerüljön közel Rudolf trónörököshöz. A leányát is feláldozta, hogy a királyi család tagja lehessen. Ez azonban igen rosszul végződött. Vecsera Mária, Helene Vecsera leánya később elkísérte Rudolf trónörököst Mayerlingbe és a halálba is. Rudolf és Vecsera Mária kapcsolatához az utat a kis Marie, Batthyány Elemér majdnem menyasszonya egyengette, amit Erzsébet királyné nem bocsátott meg, ezért lett kegyvesztett Mayerling után Marie grófnő.
Ludwig herceg (Erzsébet királyné testvére) egy polgári származású színésznőt vett feleségül.
Erzsébet királynőből az osztálygőg teljesen hiányzott, az embereket nem származásuk alapján ítélte meg, látványosan pártolta ezt a kapcsolatot, becsülte a sógornőjét.
Leányuk, Marie kedvenc unokahúga lett, és élvezte nagynénje kitüntetett bizalmát mindaddig, míg a későbbi mayerlingi tragédiában játszott szerepe miatt kegyvesztetté nem vált. A vadászatok alkalmával szép románc kezdődött Marie és Batthyány Elemér között, amit a királyné igen jó szemmel nézett, mert azt remélte, hogy ez a házasság meghozza a kibékülést a Batthyány család és az uralkodó között. Ez a szép terv azonban az özvegy Batthyány Lajosné kérlelhetetlenségén meghiúsult. Elemér nem volt több mint egy szép férfi. A politika egyáltalán nem érdekli, és gyűlölet sincs benne. Amikor egyszer kajánul felhívták a császár figyelmét arra, hogy megkérdezzék, észrevette-e, hogy Elemér csak azért kereste a találkozást a császárral, hogy aztán tüntetően ne köszönjön neki, a császár azt felelte, hogy persze, hogy észrevette, de megpróbálja őt megérteni.
Az évek elszálltak. Erzsébet királynénál a szolgálat annak halálakor megszűnt. Mari grófnő magányosan visszavonult söjtöri kastélyába, ahol már senki nem élt szerettei közül. Nyolcvankét éves korában hunyt el. A nyilvánosság számára írt naplókat a keszthelyi Festetics Könyvtár fogadta be és őrizte meg az utókor számára. A budai várbéli és gödöllői történeteket Tolnayné Kiss Mária fordította le német nyelvből, és tette közkinccsé.
