Titok: a Mindenszentek-temetőkápolna jelöletlen sírfülkéje Polgárdiban
Titok: a Mindenszentek-temetőkápolna jelöletlen sírfülkéje Polgárdiban
Titok: a Mindenszentek-temetőkápolna jelöletlen sírfülkéje PolgárdibanKét apropója van annak, hogy Zichy Eleonóra emlékét megidézzem: az egyik a Batthyányak nemrég lezajlott újratemetése egykori kedves életterükben, Polgárdiban, a másik ok pedig Zichy Eleonóra frissen megjelent, figyelmet érdemlő naplója.
Barta Tibor, Polgárdi lelkes és a Batthyány család újratemetésének ügye mellett elkötelezett plébánosa kérésemre megnyitotta a Mindenszentek-temetőkápolna ajtaját. A sírfülkéket lezáró márványtáblák mögött van a tudományok és művészetek pártfogója, a pesti palotáját hatalmas és értékes műtárgygyűjteménnyel berendező gróf Batthyány Géza és Emanuella nevű házastársa.
Itt fekszik a harmincéves korában elhunyt ifj. Batthyány Géza és Batthyány Lajos fiumei kormányzó – az ikervári vízerőmű megalkotója – valamint házastársa, a „szép akasztott” id. Andrássy Gyula leánya, Andrássy Ilona. Továbbá a fiúk, a híres festő- és életművész Batthyány Gyula, annak házastársa, Károlyi Zsuzsanna valamint a tisztázatlan körülmények között vasúti balesetet szenvedett fiúk, Batthyány Bálint. Andrássy Ilona édestestvére, az 1929-ben elhunyt politikus, ifj. Andrássy Gyula neve is felkerült a sírfülkét lezáró márványtáblára.
Egy márványtábla azonban még üres, a felirat elkészítése várat magára. Ifj. Andrássy Gyuláné Zichy Eleonóra a férjével együtt nyugodott a kastélykert sírdombjában, amíg azt fel nem dúlták. Az utolsó sírfülkét az újratemetésnél jelképesen neki szánták.
Csak úgy emlegetik őt, mint az Andrássy fivérek – előbb Tivadar, majd halála után Gyula – feleségét. Pedig ő volt korának legizgalmasabb nőalakja!
A kiegyezés évében született. Alig múlt tizennyolc éves, amikor a kegyeiért tolongó ifjak közül a „szép akasztott” id. Andrássy Gyula idősebb fia, Tivadar nyerte el a kezét. És akkor kiderült, hogy nem áll készen az asszonyi lét testiségi oldalának megtapasztalására. A rá váró szüléseket is megalázónak tartotta. Talán azért bánt szigorúan, majdhogynem kegyetlenül leányaival, hogy büntesse őket női létükért.
Feltűnő távolságtartással viszonyult gyermekeihez. Az úri társaság visszaemlékezései szerint a vendégeket is kínos helyzetbe hozta azzal, ahogyan jelenlétükben bánt a gyermekeivel. A lányokat alulöltöztette, a legnagyobb hidegben is lenge ruhát adott rájuk, kesztyűt, harisnyát nem viselhettek, egyfolytában fáztak. Jéghideg patakban kellett futniuk mezítláb valamiféle kúra jegyében. Csak a szobáikban étkezhettek elkülönülve. Híre ment a nádpálca gyakori használatának is.
Prűd édesanyjuk betegesen féltette leányait a könyvekben megírt érzelmek megismerésétől: a klasszikusok köteteiben áthúzta azokat a sorokat, amelyeket nem olvashattak el, összevarrta azokat a lapokat, amelyek bármilyen érzelmekről szóltak.
Valószínűleg a gyermekkori traumák okozhatták a legkisebb, gyönyörű Kája súlyos depresszióját, ami Odescalchi herceggel kötött házasságának széthullásához, váláshoz vezetett.
Másik leányának, a dacos Andrássy Katinkának gyermekkori magatartászavarai sem voltak alap nélküliek. Katinka naplójában arra emlékezik, hogy a Párizsban tartózkodó anyjától engedélyt kellett kérnie ahhoz, hogy a család budai palotájából nevelőnője társaságában átmehessen a Duna túloldalára ajándékot vásárolni. Mindezt azért, mert a „Váci utcáról és a Duna-parti korzóról köztudomású volt, hogy a légkörük tele van szexuális feszültséggel”.
Zichy Eleonóra a leányait naplóírásra ösztönözte. Félek kimondani, hogy nem szelíd rábeszéléssel... Ez a nevelési módszere kivételesen hasznosnak bizonyult. Andrássy Borbála – A lelkünkhöz nem nyúlhatnak című (kitelepítési és 1956-os naplója), Andrássy Ilona kastélyának felújításakor véletlenül megtalált naplója, Andrássy Katinka két önéletrajzi visszaemlékezése (Együtt a forradalomban, Együtt a száműzetésben) értékes forrásai a történelmi események valódi hátterének megismeréséhez.
Zichy Eleonóra első házastársa, Andrássy Tivadar politikus, műgyűjtő és ügyes festő 1905-ben leukémiában elhunyt. Tivadar testvére, ifj. Andrássy Gyula négy év elmúltával feleségül kérte sógornőjét. Akárhogy számolom, a második férj, akit a család és közeli barátai csak Ducinak hívtak, ekkor már közel ötvenéves volt.
Édesapja így jellemezte őt: „Az én fiam, ki eddig mindig csak a szülői házban tartózkodott, talán kevésbé fejlődött ki, mint más ifjak, kik már a világban forgolódtak. Talán túlzottan szerény, semmitől nem fél annyira, mint hogy elkápráztasson. Tehetséges, megbízható, gentleman. Hajlama komoly, mélyen olvas és tanulni szeret…”. Így már érthető a késői házasodás.
A békeévek egyik vezető magyar politikusa, hosszú ideig Ferenc József személye körüli miniszter, 1906 és 1910 között a belügyi tárca birtokosa. Pályája csúcspontja volt, amikor 1918. október 24-én elfoglalhatta apja korábbi posztját, és hat napra, a monarchia felbomlásáig külügyminiszter lett.
Politikai ellenfele, Andrássy Katinka férje, Károlyi Mihály szépen emlékezett rá: „Apósom jól ismerte és gyűjtötte az olasz reneszánsz mesterműveit. A dunai rakpartra néző szalonja tele volt a quattrocento és a cinquecento festményeivel és más korszakokból való művekkel is. Szeretett ott ülni a félhomályban, ahol csak a képek fölé helyezett rúdlámpák világítottak, és hosszú, vékony lábait törökösen maga alá húzva megosztott figyelemmel hallgatta a körülötte zajló beszélgetéseket. Az ő véleménye megfellebbezhetetlen volt, akár politikai, akár etikai vagy művészeti kérdésekről folyt a vita. A családból soha senkinek nem jutott eszébe, hogy ellentmondjon neki. Nem félelemből, mert szelíd és finom ember volt, hanem csodálatból és szeretetből. Ő képviselte és folytatta az idősebb Andrássy Gyula, a tévedhetetlen pátriárka hagyományait.”
Becsületére legyen mondva, hogy a lehető legjobb mostohaapja lett fivére négy leányának, akik imádták őt, feleségének pedig a biztos anyagiak mellett a legmagasabb és legmegbecsültebb helyet biztosította a társasági körökben. A sógornőjével való házasságkötés hivatalos indoka a vagyon egyben tartása, „hogy ne ússzon el a hitbizomány”.
Volt azonban egy nem hivatalos indok is, mely a döntést motiválta: Zichy Eleonórát korának legszebb asszonyaként tartották számon. Kékesszürke szeme világított kreol bőrű finom arcán, magas volt és karcsú. Ő volt Rippl-Rónai József Vörös ruhás nő című szecessziós falikárpitjának modellje, a friss tavaszi virágoskertben sétáló légies, gyönyörű jelenség.
Ő volt a ravennai mozaikkép után készült jelmezben Theodóra császárnő a Park Klubban 1899-ben rendezett jótékonysági bálon. Az erről készült ikonikus fotó hűen tükrözi ragyogó, bár hideg szépségét. Egy Párizsban dolgozó olasz festő örökítette meg korának legragyogóbb szépasszonyait és azt az általa „szép korszaknak” nevezett világot, mely később elsüllyedt a történelem viharában. Giovanni Boldini, a gazdag szépasszonyok megörökítője Zichy Eleonórát is megfestette 1906-ban. „Soha nem voltunk olyan szépek és gazdagok, mint a századfordulón” címmel jelent meg albuma az 1900-as évek elejének legszebbnek tartott nőiről.
Folytatjuk…
