3 évnél régebbi cikk

Elkezdték a fehérváriak szűrését az országos koronavírus-tesztsorozatban
Fehérvár Médiacentrum fotója
Papp Brigitta
Elkezdték a fehérváriak szűrését az országos koronavírus-tesztsorozatban

Május 7-én, csütörtökön kilenc órakor kezdődött el az Alba Regia Sportcsarnokban annak a 233 fehérvárinak az új típusú koronavírusra való tesztelése, akik részt vesznek a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem közös kutatásában.

Dr. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettes elmondta, hogy ez egy országos lefedettségű szűrővizsgálat, amely nemzetközi tekintetben is egyedülálló a számszerűségét és a megtervezettségét illetően. Közel 18 ezer embert tesztelnek. A rektorhelyettes hozzátette, azért van szükség ekkora mintára, mert nemcsak arra kíváncsiak, mekkora éppen most a lakosság átfertőzöttsége, hanem szeretnének egyéb orvostudományi kérdésekre is választ kapni, amit a járvány elleni küzdelemben lehet majd hasznosítani.

„Véletlenszerűen kerültek kiválasztásra a résztvevő személyek annak megfelelően, hogy Magyarország lakosságát korban, nemben és településszerkezetben is képviselni tudják. Egy-egy kiválasztott személy körülbelül hatszáz másik állampolgárt képvisel” - emelte ki Dr. Szabó Attila. Hozzátette: Fejér megyében 29 település 1022 lakosát vonták be a vizsgálatba, akik közül 233-an (megközelítőleg 23%) fehérvári.

 A tesztelést az egyetem igyekezte úgy megszervezni, hogy mindenki számára a lehető legkevesebb kényelmetlenséggel járjon.

Ha valakinek pozitív lesz az eredménye, akkor 24-48 órán belül visszaigazolják, és elindul az erre hatályos járványügyi eljárás.

Az országos eredmények május harmadik hetének végére várhatók. A rektorhelyettes szerint ha magas az aktív fertőzöttek aránya, akkor pontosabb képet kapnak arról, mekkora a tüneteket nem produkáló lakosok körében az átfertőzöttség, vagy mennyire súlyos lefolyású a betegség az átlaglakosok, egyes korosztályok számára.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek