Cuha-völgy: földi paradicsom a Bakony szívében, ahol még homokdűnéken is lépkedhettekCuha-völgy: földi paradicsom a Bakony szívében, ahol még homokdűnéken is lépkedhettek
Manapság a szeszélyes időnek köszönhetően nehezebben lehet megtervezni a hétvégi kiruccanásokat. Ám mivel éppen szikrázó napsütésben agyaltunk a következő úti célon, gyorsan lecsaptunk a lehetőségre és pár percnyi készülődés után meg sem álltunk a kábé 50 kilométerre található Bakonyszentlászlóig, ahonnan az egyik legcsodálatosabb túraútvonal indul a Cuha-völgybe. De ne szaladjunk ennyire előre...
Honnan is jött a Cuha-völgy?
Mivel szeretek a természetben fotózgatni, pár hete pattant ki a fejemből az a csodálatos ötlet, hogy milyen mesés képeket lehetne készíteni a magyar sivatagként elhíresült Fülöpháza és Kerekegyháza közötti területről. Igen ám, de mivel a Kiskunság nem éppen a szomszédban található, tovább kutakodtam, majd nagy meglepetésemre olyan homokdűnés tájra bukkantam, ahova a közeli Cuha legvadabb szurdokán át vezet az út.
A Cuha-patak neve a szláv eredetű szuha (sucha) szóból származik, jelentése száraz - utalva az aszályos időben elapadásközeli állapothoz vezető vízszintingadozásokra. Egy másik olvasat szerint pedig a köves, a patakot sok helyen elrejtő meder is oka lehet az elnevezésnek. (Magyar Természetjáró Szövetség)
Szóval miután megérkeztünk Bakonyszentlászlóra, a biztonság kedvéért felcsaptuk a bármely mobilra letölthető Természetjáró alkalmazást, amely az előzetes túraútvonalak kiválasztása után offline is zseniálisan megmutatja, merre van az előre - persze temérdek információval kiegészülve.
Tehát hátizsák és túrabakancs fel, víz és esőkabát bekészítve, telefon a kézbe, majd a községháza buszmegállójától indulva bele is vetettük magunkat a Cuha-völgybe.
A közel 16 kilométeres utunk első szakasza az Alsó-Cuha-szurdokhoz, azon belül is a Remete-barlang 7 méter hosszú, cseppkőkérges járatának bejáratához vezetett, amely közben bármerre is tekintettünk, lélegzetelállító látványnak lehettünk szemtanúi: a zöldellő fák, a mohás sziklák és a Cuha-patak olyan mesébe illő kombinációval kecsegtetett, amilyet nem sokat láttam eddigi életemben. Konkrétan úgy kellett engem odébb vonszolni, úgyhogy képzelhetitek, mit élhettem át.
Persze a nagy bámészkodás közepette nem árt, ha a lábatokra is figyeltek, ugyanis bár a terep viszonylag könnyűnek mondható (akár gyerekekkel is teljesíthető), azért a pataknak köszönhetően csúszósabb útra is tévedhettek, sőt, nem egy helyen a kezeteket is használni kell a biztonságos haladás érdekében.
A barlang (ahova a szűk járatai miatt nem kockáztatott meg még a bekukucskálást sem) utáni etapon a lombos erdőt fenyvesek váltják, ezzel együtt pedig a várva várt homokdűnék is megmutatták magukat, amelyeken taposva tényleg olyan érzése van az embernek, mintha egy sivatagban téblábolna. Egyszerűen nem tudtam ellenállni: muszáj volt megmártóznom benne...
De mit keres egy erdőben minisivatag?
A fenyveserdő a kábé 12 000 évvel ezelőtt véget ért jégkorszakot követő, a mainál jóval hűvösebb klímájú korszak maradványa. A humuszban szegény homokos talajon nem tudott teret hódítani a lombos erdő, így az erdeifenyves reliktumként mutat pillanatképet a letűnt időkről. (Magyar Természetjáró Szövetség)
Az ősi erdőben való eksztázis közeli élmények után szépen lassan (gondolhatjátok mennyire) visszatértünk Bakonyszentlászlóra, ám előtte még egy pillanatra megálltunk az esőkunyhóval, padokkal és asztalokkal körbeszórt Ördög-réten, hogy még egyszer magunkba szippantsuk annak az erdőnek az illatát, amelyet valószínűleg sohasem fogunk elfelejteni.
Sőt, azt is megmerem kockáztatni, hogy egyszer még biztosan visszatérünk a Cuha-völgy nyugalmat sugárzó erdeibe.
