3 évnél régebbi cikk

Elfogadták a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt - a kormány dönt majd az időpontról
Elfogadták a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt - a kormány dönt majd az időpontról

Elfogadta az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, valamint jóváhagyta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló jogszabályt is kedden.

A képviselők 192 igen szavazattal, egyhangúlag hagyták jóvá a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter által beterjesztett, kétharmados támogatást igénylő, a veszélyhelyzet megszüntetését kezdeményező javaslatot.

A veszélyhelyzet megszüntetéséről a kormány dönt, és az időpont ismertté válása után veszti hatályát a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény.

Varga Judit igazságügyi miniszter korábban azt közölte, várhatóan június 20-án szűnhet meg a veszélyhelyzet.

A kormány továbbra is szükségesnek tartja azonban több, a járvány alatt meghozott rendelkezés fenntartását, ezért Gulyás Gergely javaslatára a parlament 135 igen, 54 nem szavazattal és három tartózkodás mellett elfogadta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló törvényt is.

A törvény megerősíti a veszélyhelyzet alatt bevezetett fizetési moratóriumot a hitelre, a kölcsönökre és a lízingszerződésekre december 31-ig.

Tartalmaz rendelkezéseket például az iskolákban, a szakképzésben a tanév befejezéséről, egyes vállalati adónemek bevallásának elhalasztásáról, az egyes ágazatokat megillető adó- és járulékkedvezményekről, a Széchenyi Pihenő Kártyára adható béren kívüli juttatás emeléséről és mentesítéséről a szociális hozzájárulási adó aló, vagy a lejáró szociális és családügyi ellátások meghosszabbításáról.

Év végéig továbbra is 15 ezer forintig lehet PIN-kód nélkül érintéssel fizetni, és július 1-jéig marad az ingyenes parkolás is, szeptemberig pedig nem kell közterület-használati díjat fizetnie a vendéglátóhelyeknek.

Különleges szabályokat fogadtak el a járvány miatt meghiúsult, utazási iroda által szervezett utakra. Ez a többi között azt tartalmazza, hogy ha az ügyfél ezt elfogadja, az iroda utalványt is adhat pénzvisszafizetés helyett.

Rögzítették azt is, hogy a rendezvények helyszínén való tartózkodásra a kormány továbbra is különös szabályokat állapíthat meg.

A veszélyhelyzet idején lejárt okmányok pótlására lesz idő, mert azok a veszélyhelyzet megszűnését követően még 180 napig érvényesek.
Borítókép: fmc.hu
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek