4 évnél régebbi cikk

Kvíz (Quiz) kritika: meglepően izgalmas sorozat a Legyen Ön is milliomos! történetének legnagyobb csalásáról
Fehérvár Médiacentrum fotója
Independent Television
Kvíz (Quiz) kritika: meglepően izgalmas sorozat a Legyen Ön is milliomos! történetének legnagyobb csalásáról

Eredetileg nem is erről az alkotásról írtam volna kritikát, ám ahogy ledaráltam a Kvízt, egyből tudtam, nem mindennapi sorozatról van szó: a Kvíz a Magyarországon is igencsak népszerű Legyen Ön is milliomos! című televíziós műveltségi vetélkedő indulásának éveit, majd a 2001-es csalási botrányát mutatja be a kezdeti machinálásoktól a főnyeremény bezsebelésén át egészen a tárgyalásokig. Nézzük, hogyan teljesített nálunk a Kvíz! (Spoilermentes kritikánk következik.)

Külcsín

Az első emlékem a Legyen Ön is milliomos!-ról gyerekkoromból származik, amikor is a műsor estéjén az egész család összeült a televízió előtt, majd olyan elánnal tippelgettek, agyaltak, vagy szurkoltak az éppen soron lévő versenyzőnek, hogy szinte tapintani lehetett a feszültséget.

Persze engem ez cseppet sem érdekelt, boldogan elvoltam azzal, hogy együtt nézzük a TV-t, ám szépen-lassan azon kaptam magam, hogy Vágó István akarva akaratlanul is beszivárgott az életünkbe, és megállás nélkül csak a kvízshow-ról folyt a diskurzus.

Valami hasonlót éreztem anno a Szerencsekeréknél is, de a Legyen Ön is milliomos! a kezdetektől fogva másnak tűnt: sokkal nagyobb volt a tét, így az emberekből is több érzelmet váltott ki - főleg, ha valaki milliós nyereménnyel távozott a stúdióból. És akkor jött az ilyenkor szokásos duma:

Miért ne lehetnék én is milliomos?


Nyilván egyik közeli ismerősöm sem került be a show-ba, így egyikőjük sem tett szert potyapénzre, ám a Legyen Ön is milliomos! újításai alapjaiban változtatták meg a kvízműsorokat: "Amikor 1998. szeptember 4-én először sugározták az Egyesült Királyságban, meglepő újdonságokat tartalmazott az addigi kvízshow-khoz képest. Csak egy játékos játszik egyszerre, és a hangsúly nem a gyorsaságon, hanem a feszültségen van. Nincs határidő a kérdések megválaszolására, és miután a játékvezető feltette a kérdést, a játékosok eldönthetik, hogy meg akarják-e válaszolni azt." (Wikipedia)

Nos, a Kvíz a Legyen Ön is milliomos! - de úgy is fogalmazhatok, hogy a világ - legnagyobb kvízműsoros csalását dolgozza fel, amelyhez a megtörtént eseményeken túl a 2015-ben megjelent Rossz műsor: A kvíz, a köhögés, a milliomos őrnagy című könyv szolgáltatta az alapot.

A regényből aztán James Graham által színdarab lett, majd a híres vetélkedőt tető alá hozó ITV egy minisorozatot is készített belőle (ez lett a Kvíz), amely mindkét oldalról bemutatja a történéseket: csalás vagy szerencsétlen véletlen, hogy Tecwen Whittock egyetemi előadó minden egyes alkalommal akkor köhögött (összesen tizenkilencszer), amikor elhangzott a játékos szájából a helyes válasz?

 

Sztori

Diana Ingram (Sian Clifford) és bátyja, Adrian Pollock (Trystan Gravelle) igencsak nagy kvízrajongó hírében állnak, így amikor csak tehetik, belevetik magukat a kocsmákban szervezett vetélkedők világába.

Velük ellentétben Diana férje, Charles Ingram (Matthew Macfadyen) inkább a családi fészek nyugalma és gyerekei mellett teszi le a voksát, így egyáltalán nem hozza lázba, amikor bejelentik a Legyen Ön is milliomos! indulását a televízióban.

Az első nagyobb nyeremények után Adrian a kvízjáték megszállottja lesz, majd miután különböző agyafúrt taktikák segítségével, illetve sok-sok gyakorlás után bekerül a vetélkedőbe, ám nem úgy sikerül neki az akció, ahogy azt előre tervezte: csekélyebb pénzösszeggel tér haza, ami persze nem hagyja nyugodni.

Mivel Adrian többet nem szerepelhet az élő show-ban, Diana viszi tovább családi kvízes bizniszt, ám ő neki sem húzza be a fődíjat (egy millió fontot), így egyetlen esélyük maradt a Legyen Ön is milliomos! meghódítására: bejuttatni azt a Charlest a műsorba, aki soha életében nem vett részt egyetlen kvízen sem.

 

Karakterek

Megmondom őszintén, olyannyira izgalmasra sikeredett a Kvíz, hogy csak elvétve tudtam megfigyelni a színészek játékát.

Mondjuk az feltűnt, hogy a sorozat elején igencsak lassan indul be a buli, olyannak érződött az egész, mintha kevésbé ismert színészeket szerződtettek volna a show-ra, így végül egy dokumentumszériát kapok, ám ahogy egyre inkább előtérbe kerültek a főbb karakterek, úgy kapcsolt magasabb fordulatszámra a Kvíz is.

Ki kell emelnem Matthew Macfadyent, aki tökéletesen hozza a kedves, ám kissé bugyuta katonát, aki a produkció szerint úgy próbája szórakoztatóvá tenni magát, hogy a helyes válaszok megadása előtt összevissza hadovál minden sületlenséget. Nos, ez olyannyira jól sikerült neki, hogy én minden kétséget kizáróan hittem neki - még akkor is, amikor minden bizonyíték ellene, illetve társai ellen szólt.

Michael Sheennél tökéletes kvízmestert elképzelni sem tudtam volna, véleményem szerint a való életben is simán megállná a helyét bármelyik vetélkedő házigazdájaként.

És amikor felbukkant Helen McCrory, azt hittem eldobom az agyam, ugyanis nem számítottam rá, hogy az egyik kedvenc brit színésznőm is fel fog bukkanni a buliban - bevallom őszintén, ekkor kezdtem komolyan venni a sorozatot.

 

Összegzés

A Legyen Ön is milliomos! legnagyobb csalási botrányát feldolgozó Kvíz nem egy szokványos sorozat, ám minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy szórakoztasson.

Eleinte úgy voltam, megnézem, aztán másnapra el is felejtem, ám jelen állás szerint már a negyedik napja ezen a sztorin pörgetem magam, és folyamatosan azon kapom magam, hogy olyan cikkeket olvasgatok, amelyek a 2001-es balhét próbálják kibogozni.

Mert amúgy (ekkor esett le, hogy mennyire zseniális is a széria) mindkét oldal bemutatása ide vagy oda, a sorozat végén sem tudtam eldönteni, hogy mi is történt valójában abban a műsorban, amely után gyökeresen megváltozott Charles Ingram és családja élete.

Nem kapunk kapaszkodókat, vagy rejtett nyomokat, egyszerűen csak zajlanak az események, amely során sejtjük, mi is történhetett, de egyáltalán nem látjuk azokat a jeleneteket, amikor kiagyalják, hogyan fosszák ki a Legyen Ön is milliomos! megálmodóit.

Szóval összességében a Kvízt mindenkinek ajánlom, ugyanis biztos vagyok benne, hogy a legtöbben folyamatosan rajta csüngtek a híres kvízműsoron, így nekik külön érdekes lehet a show felépítése, kezdeti évei, illetve hogyan lehet kijátszani a játék rendszerét - már, ha valójában megtörtént. Ennek megítélését rátok bízom.

10/8 - Tényleg lehet köhögéssel milliókat nyerni?

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek