Mellékhatás kritika: az Aranyélet után újabb nemzetközi színvonalú sorozattal rukkoltak elő a magyarok
Mellékhatás kritika: az Aranyélet után újabb nemzetközi színvonalú sorozattal rukkoltak elő a magyarok
Mellékhatás kritika: az Aranyélet után újabb nemzetközi színvonalú sorozattal rukkoltak elő a magyarokKülcsín
A magyar mozgóképes alkotások milyenségével tinikoromban találkoztam először, amikor is szinte minden hetre jutott egy újabb romantikus, hazai mozi, amelyet aztán csődültek a népek. Mondanom sem kell, hogy ezeknél a filmeknél tökéletesebb randikelléket ki sem találhattak volna, így szépen lassan a hazai filmgyártás szakértője lettem. Ha értitek...
Ekkor többek között olyan mozikat csíptem el, mint a S. O. S. Szerelem, a 9 és fél randi, a Made in Hungária, a Megy a gőzös, vagy a Csak szex és más semmi, de még hosszasan folytathatnám a sort.
Persze ezek a filmek nem váltották meg a világot, tipikus nyáladzós popcornmozik voltak, amelyek egyetlen célt szolgáltak: szórakoztassák a mozgóképes színház lelkes látogatóit. És ez be is jött, ám a 2010-es évek elején egy rövid időre mintha valahogy eltűntek volna az ilyen jellegű közönségmozik. Vagy én nem foglalkoztam már velük annyit...
Lényeg a lényeg úgy alakult, hogy az egyetemi szakdolgozatom a magyar filmekben előforduló női és férfi archetípusokról írtam, így ismételten jó pár hazai alkotást nyálaztam át. Ekkor találkoztam a Kaméleonnal című thrillerrel, amely olyannyira lenyűgözött, hogy onnantól kezdve árgus szemmel figyeltem a hazai filmgyártás alakulását.
Aztán jött az Aranyélet sorozat, na, meg A Viszkis, amelyek végképp megerősítettek abban, hogy a magyar is képesek nemzetközi szintű produkcióval operálni.
Ezt megerősítve aztán be is futottak az Oscar-díjak: Nemes Jeles László filmje, a Saul fia 2016-ban kapta meg az aranyszobrot a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, Deák Kristóf Mindenki című alkotása pedig a rövidfilm kategóriában diadalmaskodott 2017-ben. 2018-ban sajnos nem jött össze az Oscar, ám Enyedi Ildikó Testről és lélekről című drámáját ismételten a legjobb idegen nyelvű film kategóriában jelölték a díjra.
Szóval van ám itt siker kérem szépen, éppen ezért nem szabad csak úgy szó nélkül elmenni a hazai alkotások mellett, ugyanis több olyan produkciót tesznek le az asztalra, amelyre az emberek felkapják a fejüket. Na, ilyen pont ilyen a Mellékhatás is, amely már pusztán a főcímével jelezte, nem mindennapi sorozatról van szó. A többi meg jött magától...
Sztori
Miután Ludmann Kata (Tenki Réka) és Ludmann Zsolt (Nagy Zsolt) sokadik próbálkozása után sem jön össze a közös baba, egy magánklinikához, az Agapéhoz fordulnak, ahol Dr. Széphelyi Zoltán (Adorjáni Bálint) egy általa kifejlesztett hormonkoktéllal próbál segíteni a kétségbeesett házaspáron.
Igen ám, de Zoltán túl nagy dózisban használta a készítményt, így Kata meddő lesz, Zsolt, akinek alvilági kapcsolatai is vannak, pedig nem hagyja annyiban a dolgot: megfenyegeti a dokit, ha nem talál megoldást az általa okozott súlyos műhibára, akkor belebetonozza a földbe.
Miután megfelelő ösztönzést kapott, Széphelyi gyorsan rájön a megoldásra: Kata korábban levett petesejtjeit mesterségesen fogja megtermékenyíteni, amit aztán egy béranya méhébe ültet be. Ez mind szép és jó, de mivel ez a fajta módszer Magyarországon illegális, nem valószínű, hogy bárki is a segítségére lenne az akcióban.
Meg amúgy is, előbb egy béranyát kellene keresni, ami sokkal nehezebb, mint azt elsőre gondolta volna. Szerencsére éppen ekkor érkezik Budapestre Zoltán feleségének, Bertának (Borbély Alexandra) a régen látott unokahúga, Anna (Sztarenki Dóra), aki tökéletes alanya lenne a bizarr üzletnek. Már csak meg kéne győzni, ami igazán kemény diónak ígérkezik...
Karakterek
A Mellékhatás első pár epizódjában még nem igazán tudtam, kire kell majd koncentrálnom, ugyanis szinte az összes figura olyan produkcióval örvendeztetett meg, amely után nem győztem csettintgetni.
Persze aztán idővel körvonalazódott, hogy kin vagyis kiken van a fókusz: miután megmenekült a beton fogságából, a főszereplő egyértelműen Dr. Széphelyi Zoltán lett, aki spéci hormonkoktéljával rendesen megkavarta a tutit, és ha nincs minden percben a toppon, akkor könnyen a nyakába szakadhat minden, így végig a felesége, a munkahelye és a titkos élete között kell lavíroznia. Így leírva eléggé elcsépeltnek tűnik, de frankón izgalmas tud lenni ahogy minden résszel egyre lejjebb és lejjebb csúszik.
A doki bőrébe az az Adorjáni Bálint bújt, akit még életemben nem láttam játszani, éppen ezért eleinte nem is volt túl szimpatikus a karakter, ám a sorozat előrehaladtával azon kaptam magam, hogy már a fotelt csapkodva szurkoltam neki, hogy bejöjjön neki az újabbnál újabb trükközése.
A Mellékhatás legérdekesebb szereplője számomra mégsem ő volt, hanem a Sztarenki Dóra által életre keltett Panácz Anna, aki fiatalkora ellenére igencsak sok mindent élt már át: többek között van már egy lánya, Zoé, megjárta Németországot, ahonnan hazaszökött és temperamentumának köszönhetően a rendőrökkel is rendszeresen összeakasztja nem létező bajuszát.
Anna megítélése egy hullámvasútra emlékeztet: a széria elején nagyon akartam kedvelni, de annyi hülyeséget csinált, hogy már a fejemet vertem a falba. Majd miután Zoltán bevonja a béranyás bizniszbe, önzetlen, jószívű és gondoskodó énjét is megmutatja, így az ő esetében is igaz a mondás: zord külső (mondjuk a külcsín ebben az esetben kifogástalan, a stílussal vannak problémák) érző szívet takar. Abszolút favorit.
Meg kell említenem még Borbély Alexandrát, akinek hatalmas csalódás volt a végletekig erőltetett játéka. Az hagyján, hogy a karaktere, Dr. Széphelyi-Illés Berta egy álomvilágban élő suta királylány, aki legtöbbször hisztis primadonnaként viselkedett, de ahogy ezt a színésznő előadta... maradjunk annyiban, ahogy feltűnt, alig vártam a következő jelenetet. És akkor még finoman fogalmaztam.
Összegzés
Bevallom őszintén, nem gondoltam volna, hogy ilyen élményekkel leszek gazdagabb, amikor leültem a Mellékhatás első epizódja elé. A terv az volt, hogy amíg teszek-veszek a házban, addig benyomom, hogy menjen valami a tv-ben, ám szinte az első pillanattól kezdve olyannyira magába szippantott, hogy azon kaptam magam, már hajnali kettőt mutat az óra. Te jó ég!
A Mellékhatás nem az a tipikus thriller, amit a műfaji besorolás után várnál. Persze itt is vannak álleejtős képek (a kedvencem az ózdi betondzsungel tetején szétrebbenő varjak), de nem annyira sötétek, mint mondjuk az Aranyéletben.
Hébe-hóba ilyen kávéház jellegű az egész miliő (van itt szülinapi szervezkedés, hétvégi kiruccanás, kocsmai iszogatás), de ez sem számít, ugyanis olyan ütemben adagolják a fordulatokat, hogy egyszerűen nem tudod levenni a szemed a képernyőről.
A végén már annyira szurkoltam a karaktereknek (nem egynek, hanem kábé mindenkinek), hogy megoldódjanak a problémák és elsimuljanak a konfliktusok, egyszer csak azon kaptam magam: kiabálok, csapkodok és toporzékolok. Emlékszem, az első kirohanásom után meg is jegyeztem: igen, ilyennek kell lennie egy igazi sorozatnak!
A Mellékhatás egy kellemes meglepetés, amely nélkül bizony szegényebb lennék, ugyanis ez a sorozat újabb megerősítése annak a pár éve még elképzelhetetlen kijelentésnek, hogy Magyarország is tud világszínvonalú produkciókat gyártani. Nincs mese: ezt minden magyarnak látnia kell!
