Cardinal sorozatkritika: a legjobb krimik között emlegethetnénk, ha nem hiányozna belőle az átütőerő
Cardinal sorozatkritika: a legjobb krimik között emlegethetnénk, ha nem hiányozna belőle az átütőerő
Cardinal sorozatkritika: a legjobb krimik között emlegethetnénk, ha nem hiányozna belőle az átütőerőKülcsín
Egy időben igencsak sokat panaszkodtam amiatt, hogy a nagy klasszikusat leszámítva egyszerűen nem találok minőségi krimisorozatot a szériák végeláthatatlan tengerében.
Hogy csak néhányat említsek, a 2010-es évek elején olyan nyomozós sikerszériákat indítottak hódító útjukra, mint A törvény nevében (nekem csak True Detective), A híd, A gyilkosság, a Broadchurch vagy a Sherlock, ám a felsoroltakhoz hasonló színvonalú show-t jó pár évig nagyítóval kellett keresni.
Nos, úgy néz, hogy imáim meghallgattattak, ugyanis az elmúlt időszakban annyi krimi szakadt a nyakamba, hogy egyszerűen nem győzőm őket ledarálni: az egész a 2015-ös Aznap éjjellel kezdődött (egy ártatlanul megvádolt fiatal meghurcoltatásával a középpontban), majd jött a Mindhunterrel, amely a sorozatgyilkosok profilozására helyezte a hangsúlyt.
Ezek után csak úgy záporoztak a sorozatok: Éles tárgyak, A tettes (The Sinner), Én vagyok az éjszaka, A kívülálló, A Vallhalla gyilkosságok, legutóbb pedig a Giles Blunt krimiregényeit feldolgozó Cardinal, amelynek május 12-én ért véget a negyedik, egyben utolsó évada - mondjuk alig három év alatt négy etapot legyártani sem lehetett kellemes móka. Valamit tudhat...
Sztori
A Cardinal minden évada külön rejtélyre koncentrál, így mivel értelemszerűen időrendben haladtok majd a sorozattal, az első etap történetét mutatom be nektek.
John Cardinal (Billy Campbell) egy kanadai kisváros, Algonquin Bay rendőrségének gyilkossági csoportjánál tevékenykedve göngyölíti fel a település mindennapjait beárnyaló bűntényeket. Egy nap váratlanul elveszik tőle utolsó, megoldatlan ügyét, amely során egy eltűnt őslakos kislányt próbál mindenáron megtalálni, olyannyira, hogy már a rejtély megszállottja lesz.
Miután előkerül a fiatal holtteste, Cardinal ismételten bedobhatja magát, ám nem abban a felállásban, ahogy kényszerpihenője előtt dolgozott: Lisa Delorme (Karine Vanesse) személyében új társat kap, akivel kezdetben igencsak távolságtartóan viselkedik, ám az együtt töltött perceknek köszönhetően gyorsan megnyílnak egymás előtt.
Persze Lisának is bőven van mit rejtegetnie, ugyanis Cardinal támogatása mellett egy másik megbízatást is kapott feletteseitől: John után szaglászva kell kézre kerítenie egy régóta körözött célpontot.
Karakterek
Bár egy krimihez híven a Cardinal számos érdekes és a cselekmény szempontjából fontos szereplőt vonultat fel, én mégis csak a sorozat két alappillérét emelném ki: a Billy Campbell által életre keltett John Cardinalt és hű társát a bajban, Lisa Delorme-ot Karine Vanesse megformálásában.
Miután szépen lassan kibontakozott a címszereplő személyisége, az volt az érzésem, mintha John Cardinal egyszerre testesítené meg az összes eddig látott nyomozós sorozat főkarakterét: lezüllött, de közben népszerű, ugyanis tisztelik a kollégái, ám valahogy mégis csodabogárnak tartják, aki ha kell, simán megszegi a szabályokat, amit általában egyszerű ejnye-bejnyével könyvelnek el neki. Ja, és Cardinal természetesen a családjáért bármire képes.
Szóval John Cardinal szimpatikus figura is lehetne, de pont emiatt a sokszínűsége miatt egyszerűen nem tudtam hova tenni. Közben meg végig szorítottam érte, nyilván a négy évados szériában jó pár húzósabb szituációt is megél, de valahogy úgy alkották meg a karaktert, mintha egy olyan jópofa szereplővel akartak volna operálni, aki mindenkinek bejön. Nem mertek kockáztatni.
Persze nyilván a könyveket használták alapanyagnak, de akkor is azt gondolom, hogy kicsit árnyaltabb figurával (aki aztán zseniálisan megkomponált karakterfejlődésen mehetett volna át) szerethetőbbé tehették volna Cardinalt. Na, mindegy, a lényeg, hogy összességében nem lesz bajotok vele.
Lisa Delorme már kicsit más tészta: eleinte azt hittem, ő lesz a tipikus idegesítő, ügyetlen, minden lében kanál társ, aki Cardinal ellenpólusaként funkcionál, ám miután felhívták a figyelmét, hogy ne álljon be bólogatós-kutyának, igazán tökös kis rendőr lett belőle, aki ha kell cuki is tud lenni, ám ha úgy alakul, akkor bárkinek szétrúgja a seggét.
Pont emiatt John és Lisa kapcsolata elég nehezen indul, ám már az első évad végére egymásra találnak (nem úgy), az etapok előrehaladtával pedig egyre közelebb kerülnek egymáshoz - még mindig nem úgy, vagy igen? Ki tudja...
Összegzés
Miután meglestem a Cardinal negyedik évadának utolsó epizódját, - tudván, hogy kritika készül belőle - nemcsak az utolsó felvonásban, hanem az egész szériában látottakat próbáltam egyszerre megemészteni.
Mit mondjak? Egyáltalán nem volt egy könnyű menet, és nem azért, mert olyan szörnyű lett volna a sorozat, hanem pont ellenkezőleg, nagyon is bejött, ám végig azaz érzésem volt, mintha valami nem lenne kerek. És amire rájöttem, hogy mi miatt...
Alapvetően a Cardinallal az égadta földön semmi problémám nincs. Északi beütéses (persze a helyszín ezúttal nem európai, hanem amerikai, azon belül is kanadai), lassan építkező krimi, amely abszolút a skandináv gyilkosos sorozatok világát idézi meg azok nyomasztó atmoszférájával és erőszakosságával egyetemben.
Apropó erőszak, a Cardinal a Broadchurch felépítéséhez hasonlóan minden epizódban más és más karaktert helyez a középpontba (innen a részek címei is), amelynek köszönhetően aztán gyorsan fény derül a gyilkosok kilétére. Nem, nem az utolsó részekben esik le, hogy ki volt az elkövető, hanem konkrétan a bűnözők szempontjából is látjuk az eseményeket sokszor azt is megmutatva, hogy végeznek áldozataikkal.
Ez a fajta megközelítés eleinte zavart, ám idővel meg tudtam szokni, de mivel ezzel oda a rejtély és sokszor a karakterek motivációinak a leleplezése sem elég lebilincselő, gyorsan elillanhat a varázs, így szerintem csak hardcore krimirajongók tudják végigpörgetni egyhuzamban az évadokat.
Ezt leszámítva az egyes részek igencsak okosan vannak felépítve, a készítők megfelelő ritmusban adagolják a nyomokat vagy hozzák be az újabb szálakat, újabb szereplőkkel, akik kicsit megnyugtatgatják az idegeket, hogy aztán ismételten a gyilkos szemszögéből éljük át a gyomorforgató jeleneteket.
Szóval a Cardinal igencsak korrekt darab lett, amelyben minden megtalálható, ami a legtöbb nordic noirban: elszigetelt környezet, hátborzongató atmoszféra, emberi könyörtelenség és izgalmas, több dimenziós karakterek, ám miután lenyomtátok mind a négy évadot, sanszos, rövid időn belül azt is elfelejtitek, hogy valaha láttátok.
