Visszatért a siker útjára a világ egyik legjobb krimisorozata? - A törvény nevében (True Detective) harmadik évad kritika
Visszatért a siker útjára a világ egyik legjobb krimisorozata? - A törvény nevében (True Detective) harmadik évad kritika
Visszatért a siker útjára a világ egyik legjobb krimisorozata? - A törvény nevében (True Detective) harmadik évad kritikaKülcsín
2014-ben olyan sorozat látott napvilágot, amely ha úgy tetszik, örökre megváltoztatta az életem, ugyanis onnantól kezdve egyrészt keményen ráfüggtem a szériákra, másrészt ugyanez elmondható a krimikről is. Előtte sem vetettem meg a jófajta nyomozós történeteket, de A törvény nevében első felvonása olyan úton indított el, amelyre mindig is rá akartam lépni, ám hiányzott az isteni szikra.
Az első etapot aztán egyhuzamban ledaráltam, ugyanis egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Mind a sztori, mindig pedig a karakterek tökéletesen egyben voltak, Woody Harrelson és Matthew McConaughey pedig olyan színészi teljesítményt tett le az asztalra, hogy azóta sem láttam jobban működő (nyomozó)párost.
Az elsöprő sikernek köszönhetően egyértelmű volt, hogy jön a folytatás, amelyben a sorozat atyja, Nic Pizzolatto növelte a tétet. A helyszín a nyomasztó Louisiana helyett ezúttal a napsütötte Los Angeles lett, és egyszerre négy főszereplő kalandjai követhettük nyomon olyan történetben, amelyet szerintem még a készítők sem teljesen értettek. Colin Farrell és Vince Vaughn kiemelkedőt alakított, kettejük párbeszédei simán vitték a prímet, így a többiek (Rachel McAdams, Taylor Kitsch) sajnos végig feleslegesnek érződtek. Na, meg azok a zenék... (Az első két évadról írt kritikánkat itt olvashatjátok.)
A csalódást keltő második felvonás után egy időre jegelték a sorozatot, sőt, olyan hírek is napvilágot láttak, hogy egyáltalán nem készül több epizód A törvény nevében antológiához. Majd 2017-ban az HBO váratlanul bejelentette, hogy mégiscsak érkezik az a harmadik évad, ráadásul sikerült behúzniuk főszereplőnek Mahershala Alit, a most már kétszeres Oscar-díjas színészt, aki 2017-ben és 2019-ben is a legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést gyűjtötte be, előbb a Holdfényben, utóbb pedig a Zöld könyvben nyújtott alakításáért. Az első trailerek alapján pedig a hangulatra sem lehetett a panasz, így minden adott volt, hogy A törvény nevében-széria újra hasonló magasságokba kerüljön, mint debütálása után.
Sztori
A törvény nevében harmadik etapjának kezdetén ismételten baljós képsorokat kapunk: 1980-ban vesszük fel a fonalat, amikor is az arkansasi West Finger egyik legcsendesebb utcájában, a Shoepick Lane-en eltűnik két gyerek: Julie (Lena McCarthy) és Will Purcell (Phoenix Elkin). Édesapjuk, Tom Purcell (Scoot McNairy) tesz bejelentést a rendőrségen, a helyszínre pedig Wayne Hays (Mahershala Ali) és Roland West (Stephen Dorff) nyomozók (kissé megkésve) érkeznek, akik azonnal nekilátnak az ügy felgöngyölítéséhez.
Közben egy második idősík is megjelenik, ahol 1990-ben járunk, és látszólag az első évadhoz hasonlóan, élénken érdeklődnek a főszereplőnknél a tíz évvel ezelőtti eltűnések kapcsán. Majd váratlanul 2015-ben találjuk magunkat, ahol a megöregedett Hays éppen interjút ad egy újságírónak, Elisa Montgomerynek (Sarah Gadon) szintén az 1980-as rejtélyre helyezve a fókuszt. Visszatérve idővonalunk első állomására megismerhetjük még Amelia Reardont (Carmen Ejogo) is, aki az eltűnt gyerekek tanáraként (később pedig Hays feleségeként) különös érdeklődést mutat a nyomozás iránt. Na, most, hogy megvan az összes fontosabb infó, egy kicsit kibogozom a szálakat.
Kezdjük rögtön azzal a ténnyel, hogy Nic Pizzolatto nemcsak képletesen, esetleg hangulatban, hanem szerkezetben is visszatért a gyökerekhez, ugyanis a baljós város és több idősíkon játszódó cselekmény mellé megkapjuk az első felvonás narratíváját is, csak ezúttal duplán. Kicsit fura megoldásnak éreztem, amely bár eléggé egyedinek hatott, végig az járt a fejemben, hogy remélem nem reboot lesz ebből a buliból.
Szerencsére Nic Pizzolatto nem gondolta újra az első évadot, a sztori előrehaladtával pedig igencsak pofás bűnügyi szál kezdett kirajzolódni. Az első pár rész tele volt red herringgel, és folyamatosan azon kattogtam, ki lehet a gyerekek elrablója és - később közben kiderült - egyikük gyilkosa. Wayne Hays harmadik idősíkbeli memóriazavara pedig mindenre rátett még egy lapáttal, és azonnal jelzett a riasztó a fejemben, hogy még ő is benne lehet a szórásban. Mekkora királyság lenne, ha a főszereplő lenne a gyilkos, netalántán a túlbuzgó felesége?
Egy idő után persze abbahagytam a találgatást, és a finoman csepegtetett infóknak hála igencsak belassult a sorozat folyása, aminek köszönhetően sokkal több idő volt a főbb karakterek viszonyaival foglalkozni. Itt Wayne, Roland és Amelia kapcsolatára gondolok (nem szerelmi háromszög), illetve arra, hogy ez a gyilkossági ügy az egész életükre rányomta bélyegét. Ebből sejteni lehet, hogy a rejtély az etap végéig nem oldódik meg, ám lassított tempónak köszönhetően én nem feszültem annyira rá, mint mondjuk tettem azt az első évad nézése közben. Zseniális karakterdrámát láttam, ám a nyomozós szál igencsak eltörpül mellette.
Karakterek
A szereplőgárda ismételten telitalálatnak bizonyult. Pizzolatto tanult a hibáiból, így egyszerre nem négy, hanem kettő, de ha jobban megnézem, akkor csak egy karakterre helyezte a hangsúlyt, és az a Mahershala Ali által játszott Wayne Hays volt. Az ő szemszögéből követhetjük végig a szálakat, ő van a középpontban, a többiek pedig tökéletesen asszisztálnak ehhez.
Mahershala Ali kiforrott játéka kissé McConaughey karakterére hajazott, a szemközti sarokban pedig (Harrelsont váltva) ezúttal Stephen Dorff ült, aki nyers beszólásaival a legjobb pillanatokban térítette észhez főhősünket, vele együtt pedig a nézőket is.
Szemtanúi lehettünk annak, ahogy a gyilkossági ügy teljesen befurakodott Hays és West életébe, majd miután tönkretette barátságukat, a harmadik idősíkon újra összeállnak, hogy végleg megoldják a rejtélyt, ugyanis egészen egyszerűen csak így tudtak békére lelni. Ugyanez elmondható Wayne és Amelia kapcsolatáról is, akik a nyomozásnak köszönhetően jönnek össze, ennek pedig két gyerekük megszületése után isszák meg a levét. Persze ez a szál kevésbe érdekes, és a végére igencsak ellaposodik, ám a megoldáshoz vezető szikrát is kettejük viszonya alapozza meg.
Összegzés
Még jó pár napig elagyaltam volna a kritika megírásán, ugyanis most sem tudom száz százalékig eldönteni, hogy mi a véleményem az évadról. Nem mondhatom, hogy rossz, mert egyáltalán nem az, az első résztől az utolsóig minőségi munkát láthatunk, ám én valahogy mégis csalódtam benne. Az első évad koppintásai, a nyomozós rész látványos mellőzése, majd a megoldás, hiányérzetet hagyott bennem, így nem tudtam egyértelműen csettinteni az utolsó képsorok után.
A készítők félig-meddig ránk hagyták a befejezést, maradtak elvarratlan szálak, illetve olyan infók is, amelyek például nagyobb összeesküvésre utaltak, és még egy rajongóknak szánt meglepetés is elrejtettek, ám valahogy mégsem éreztem teljesnek az alkotást. Lehet, hogy túl nagyok már az elvárásaim, de én még simán el tudtam volna képzelni néhány csavart, így az utolsó másodpercig feszültem figyeltem, hátha lesz valami, amitől kiszakad az agyam a helyéről. Nem lett.
Hiányzott a rejtély és a misztikum, illetve a főcím sem az igazi, ezzel ellentétben a hangulat a helyén volt, de kimondom: túl sok időt vett el a karakterek babusgatása. Nagyjából már kezd körvonalazódni, hogy Nic Pizzolatto mit is akart ezzel a szériával, és ha így nézzük, akkor A törvény nevében visszatért arra az útra, amelyről a második évad letérítette, de megmondom őszintén, hogy jobbra számítottam. Viszont ha a következő felvonás is minimum ilyen minőséget képvisel, akkor összességében nem lesz problémánk vele. Az idő mindent megold? Na, majd kiderül.
