4 évnél régebbi cikk

Bőven van kapacitás a fehérvári kórházban a koronavírusos betegek ellátására a főigazgató szerint
Bőven van kapacitás a fehérvári kórházban a koronavírusos betegek ellátására a főigazgató szerint

A Fejér Megyei Szent György Kórházban az ágyak negyven százalékát kellett felszabadítani a covidos betegek ellátására. November 10-étől elmarad minden halasztható, nem életmentő műtét, és a főigazgató szerint a most bevezetett szigorítások nyomán reménykedhetünk, hogy karácsonyra már nem emelkedést mutat majd a járványgörbe.

"Az ágyaink negyven százalékát covidos betegek ellátására kell felszabadítani, illetve hét százalékát súlyos, lélegeztetőgépre szoruló covidos betegek részére elérhetővé tenni. Ezt csak úgy lehet elérni, ha visszaveszünk az elektív ellátásból.  - hangsúlyozta Dr. Bucsi László, a székesfehérvári kórház főigazgatója.  -  Ez nálunk 613 olyan ágyat jelent, amelyen tudunk covidos beteget ellátni, és illetve 107 olyan intenzív ágyat, amely valamelyfajta lélegeztetésre alkalmas.

Pillanatnyilag bőven van kapacitás, de ez is volt a cél ezzel a felszabadítással."

 

Elektív műtétek közé tartozik minden olyan műtét bármely szakterületen (pl. ortopédiában, sebészetben, szemészeten, urológián) mely nem életmentő, tehát halaszthat.

Így nagyjából a műtétek fele marad el.

"Ezeknek a leállásával gyakorlatilag azt a célt értük el, hogy legyenek szabad ágyak, legyen szabad kapacitás. Az aneszteziológus orvos, az asszisztens, a műtősnők, nővérek felszabadulnak, akik részt vettek ezeknek az elektív betegeknek az ellátásában, és át tudjuk őket irányítani a covidos betegek ellátására." - mutatott rá a főigazgató.

A műtétre váró betegeknek azt javasolják, hogy figyeljék a híreket, és amikor erre újra lehetőség lesz, jelentkezzenek újra műtétre. A beavatkozásokat pótolni fogják.

 A főigazgató elismerte, a kórházi dolgozók pszichésen és fizikailag is leterheltek, ami sajnos jelen helyzetben érthető is, hiszen bár mindent megtesznek, a szokásosnál gyakrabban veszítenek el betegeket. A vezetőség igyekszik bennük is tartani a lelket, és bíznak abban, hogy a jelenlegi korlátozó intézkedések néhány hét múlva enyhítik a nyomást a dolgozókon is.

"Sajnos a görbék felfelé mennek,de reméljük, hogy a most életbe léptetett megszorítások a virológusok, infektológusok által tett nyilatkozatok alapján két-három hét múlva éreztetik majd a hatásukat. Így ha nem is olyan karácsonyunk lesz, mint annak előtte, de reménykedhetünk benne, hogy addigra ellaposodik a görbe." - fogalmazta meg a főigazgató.

Borítókép: Kiss László
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek