SZERZŐ
Kaiser Tamás

Kalandos út vezetett erre a pályára, korábban értékesítőként, vezetőként, tanácsadóként és egy ízben népszámláló biztosként is dolgoztam. 2009 végén, viszonylag későn, de előjött belőlem egy gyerekkori álom: sportriporter akarok lenni! A következő egy-másfél év a tanulásé volt, majd 2011 szeptemberében kerültem Székesfehérvárra, és lettem a Médiacentrum külsős munkatársa, ahova 2012 augusztusában vettek fel, mint belsős munkatársat. Két gyönyörű kislány édesapja vagyok, és most már büszkén vallom magam fehérvárinak. Nagy szerelmem a kézilabda és a labdarúgás, de ahogy egyre több sportágat ismerek meg igazán, úgy kerülnek közelebb és közelebb a szívemhez.

kaiser.tamas@fmc.hu18 cikk
2021. 01. 31., 11:06Game Over,játék10 csapat, amellyel érdemes játszani a Football Manager 2021-ben – Irányítsd a Vidit, vagy legyél Szoboszlai Dominik edzője! Minden idők legjobb Football Managere a mostani, igaz, abban a tekintetben nem mondok ezzel újat, hogy a játék készítői évről évre próbálnak, és szerencsére tudnak is újítani.
2021. 01. 29., 17:42Hírek,közlekedésFehérvári déli összekötő út: már látszik a nyomvonalNem tétlenkedett a kivitelező az elmúlt hónapokban, látszik már a déli összekötő nyomvonala. A fejlesztés nagyban segíti majd a városban, a városrészben élők életét, Székesfehérvár közlekedése jelentősen javulhat majd a beruházásnak köszönhetően.
2021. 01. 18., 17:49Frissen,koronavírusNéhány esetben sokszervi gyulladást okozhat a koronavírus a gyerekeknélA gyerekeknél is jelentkezhetnek szövődmények, ha átestek a koronavírus fertőzésen: sokszervi gyulladás alakulhat ki. Ezt Magyarországon egyelőre csak egy-két esetben diagnosztizálták. Jó hír, hogy megfelelő kezeléssel gyógyítható.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2021. 01. 17., 14:35
Sport,táncA fehérvári táncos, Pauker Barbi a világ tetejénNem volt könnyű a tavalyi esztendő a táncosok számára sem: a koronavírus-járvány miatt nagyon sok versenyt nem lehetett megrendezni. Pauker Barbara is az online térben töltötte a szezon jelentős részét, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy novemberben egyéni világbajnoki címet szerezzen!
2020. 12. 28., 16:11Sport,jégkorongDíszsorfalat álltak a szurkolók a menetelő VolánnakNagyon régen, még október közepén találkozott egymással játékos és szurkoló, azóta nem lehetnek jelen a Hydro Fehérvár AV19 drukkerei kedvenceik meccsein a pandémiás helyzet miatt.
2020. 11. 29., 16:58Hírek,állatokSegítség a Vadmadárkórháznak Komoly segítséget kapott a sukorói vadmadárkórház, hamarosan elkészül az új madárröpde, mely az E.ON segítségével épül.
2020. 11. 24., 19:25Infó,koronavírusA székesfehérvári járásban 226 helyszínen 3244 dolgozót tesztelnek a következő hetekbenFejér megyében is megkezdődött a pedagógusok, a szociális intézményekben dolgozók, óvodai dolgozók koronavírus-tesztelése - az első két nap tapasztalata pozitív, a legtöbben nyitottak az önkéntes tesztelésre.
2020. 11. 10., 19:40Egészség,kórházBőven van kapacitás a fehérvári kórházban a koronavírusos betegek ellátására a főigazgató szerintA Fejér Megyei Szent György Kórházban az ágyak negyven százalékát kellett felszabadítani a covidos betegek ellátására. November 10-étől elmarad minden halasztható, nem életmentő műtét, és a főigazgató szerint a most bevezetett szigorítások nyomán reménykedhetünk, hogy karácsonyra már nem emelkedést ...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2020. 08. 20., 13:20
Utazás,szabadidő3+1 sport, amit kipróbálhatsz a pákozdi ingóköveknélA Velencei-tó egész nyáron igazi sláger, a pákozdi ingókövek azonban az év mind a négy évszakában sportolásra ajánlott. Hogy miért? Legalább 3+1 okunk van erre.
2020. 08. 13., 21:12Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Királyi Napok, Pánik, kertmozi, Lámpás futás és Sziget-koncert IIAz évnek ezen időszaka mindig tele van programmal, a koronavírus okozta helyzet azonban ezt némiképp átírta. Székesfehérvár ennek ellenére tele lesz élettel a hétvégén is! A színes palettáról szemezgetve látszik, mehetünk színházba, nézhetünk filmeket, hallgathatunk remek muzsikát, vagy akár a Velen...
2020. 08. 13., 20:13Videó,kertészetÓriástökök Fejérben: Iszkaszentgyörgyön és Gárdonyban is már 200 kg felett járnakAz Egyesült Államokból, illetve Kanadából indult az az őrület, melynek hazánkban, sőt Fejér megyében is egyre többen hódolnak. Az utóbbi időben folyamatosan nő azoknak a száma, akik óriástököt termesztenek kertjükben, közülük az iszkai Dávid Zalán a maga tizenhárom évével a legfiatalabb.
2020. 05. 08., 12:49Hírek,rádióMájus 9-től újra szól a Vörösmarty Rádió Bő két hetes hallgatás után ismét megszólal a Vörösmarty Rádió. A 99,2 MHz-en május 9-én 0 órától jelentkeznek ismét a jól megszokott műsorvezetők, akik folyamatosan szállítják majd a legfrissebb híreket, információkat, illetve érdekességeket a fehérvári, és Fejér megyei hallgatók számára.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2020. 04. 10., 17:29
Sport,sportKülönleges versenyautón dolgoznak egy fehérvári műhelybenÚjabb nagy fába vágta a fejszéjét Auszmann Gyula. A fehérvári autóversenyző újabb versenyautót épít, a garázsban már több mint félkész állapotban van egy több mint negyvenéves Polonéz.
2020. 03. 20., 17:09Zöld,természetÉbredni látszik az élővilág – hattyúk Velencében, delfinek Szardínia partjainálNagyon érdekes világot élünk, éltünk. Most is, és a vírus előtt is. Látszik, hogy milyen hatással van az ember a környezetére. Akkor is, ha beteszi valahová a lábát, akkor is, valahonnét eltűnik, ha csak időlegesen is. Most arra találhatunk számos bizonyítékot, ha utóbbi történik, akkor a természet,...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 11. 02., 09:38
Sport,PortréOtthonuk lett Székesfehérvár - beszélgetés Claudine Mendy kézilabdázóvalA harmadik szezonját tölti Magyarországon, egészen pontosan Székesfehérváron Claudine Mendy. Az Alba Fehérvár KC francia átlövője jól érzi magát hazánkban, kislányával, Linával igazi otthonra leltek, és még az sem zavarja, hogy nincs ott a francia válogatottban.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 06. 06., 17:42
Sport,táncTánc a világ tetejénRemek májuson van túl Pauker Barbara, a Free Spirit táncosa. A fehérvári lány két-két aranyérmet szerzett a mögöttünk hagyott hónapban a zágrábi Európa-, illetve a pulai világbajnokságon.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 03. 01., 12:55
SportKövetkező nagy álmom a gyermekvállalás! - Alexandra do Nascimento az Alba Fehérvár KC játékosaVilágbajnok, 2012-ben a világ legjobbjának is megválasztották. Tizenöt éve játszik Európában, ebből tizenegyet a legendás Hypóban. Második szezonját tölti Magyarországon, néhány hónapja tért vissza a pályára súlyos sérülése után az Alba Fehérvár KC szélsője, Alexandra do Nascimento. Ale – ahogy a le...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2017. 10. 06., 18:51
KultAz élet olyan, mint egy doboz csokibonbon! - beszélgetés Dévay Lászlóval, az Alba Triatlon SE vezetőedzőjévelMezőtúron kezdte edzői karrierjét, ott elért mindent, amit a lehetőségek engedtek. Debrecenben együtt dolgozott Risztov Évával, az aranyérmet hozó londoni olimpia előtt is ő készítette fel a klasszis úszót. Állt sorban a munkaügyi központban – már olimpia bajnok edzőként – most pedig úgy érzi, igazi...
Legnépszerűbb