3 évnél régebbi cikk

Megkezdődik a Székesfehérváron őrzött királyi maradványok vizsgálata
·Hírektörténelem·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
MTI/Vasvári Tamás
Megkezdődik a Székesfehérváron őrzött királyi maradványok vizsgálata
·Hírektörténelem·Utolsó frissítés: undefined

Megkezdődik a Székesfehérváron őrzött királyi maradványok vizsgálata - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn az egykori koronázó bazilika helyén lévő Nemzeti emlékhelyen, ahol megnyitották az osszáriumot (csontkamra) és felszínre hozták az első, csontokat tartalmazó fémládákat.

Kásler Miklós emlékeztetett arra, hogy 1848 decemberében indult meg az egykori bazilika feltárása, ami mindig a kor színvonalán történt, írja az MTI. Ugyanakkor az archeogenetika létrejötte lehetőséget teremtett arra, hogy most már nagy pontossággal vizsgálhassák meg a királyi maradványokat és olyan összefüggéseket derítsenek fel, amelyekre addig nem volt lehetőség - tette hozzá.

A miniszter elmondta, hogy az Árpád-ház férfivonala jellegzetességeinek meghatározása a Mátyás-templomban őrzött, Székesfehérvárról odaszállított, feltételezett királyi maradványok vizsgálatával indult el. Az Árpád-házi genom meghatározása után lehetőség nyílt a kutatások kiterjesztésére a székesfehérvári osszáriumra is, ahol további Árpád-házi királyok csontjai nyugszanak azonosítatlan módon. Mivel a legkorszerűbb genetikai módszertan rendelkezésre áll, lehetséges lesz meghatározni a Fehérváron nyugvó többi magyar király csontvázát is.

Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök arról beszélt, hogy a múlt feltárása és alapos megismerése fontos feladat, mert "a múltba kapaszkodnak a jelen gyökerei, onnan jönnek a hagyományok, a hit és erkölcs ereje".

Cser-Palkovics András polgármester az osszárium megnyitását történelmi pillanatnak nevezte a nemzet történelmi bölcsőjében, a magyar államiság keletkezésének helyén, ahol a legfontosabb döntések és a legfontosabb szertartások, a koronázások és temetkezések zajlottak, és közvetve ennek köszönhető a magyar nyelv megmaradása, a magyar kultúra megléte, illetve a magyar szentek jelentős része is.

Mint mondta, sajnálatos, hogy nem lehet bejárni ezt a szent építményt, ahogy más nemzetek hasonló helyeit a világban és Európában, de ez nem ment fel senkit a felelősség alól, hogy igenis a lelkekben és fizikailag is építeni kell ennek a helynek a jelentőségét. A városvezető felidézte, hogy 2013-ban elindult az Árpád-ház program, amelynek azóta több eleme is elkezdett megvalósulni Székesfehérváron. Ennek egy újabb lépcsőfoka az itt őrzött királyi csontok tudományos vizsgálata.

A Magyarságkutató Intézet az archeogenetikai kutatás során több mint 600 koponya és majdnem ugyanennyi vázmaradványt vizsgál, amelyek összesen több mint 900 egyén maradványait jelenthetik.

Az osszárium felnyitásánál ott járt a Fehérvár Televízió is:

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek