3 évnél régebbi cikk

Szlávik: öt évvel csökkent a kórházba kerülők átlagéletkora
Szlávik: öt évvel csökkent a kórházba kerülők átlagéletkora

Súlyosabb megbetegedést okoz a koronavírus brit mutációja, és körülbelül öt évvel csökkent a kórházba kerülők átlagéletkora - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Szlávik János elmondta, a brit mutáns veszélyesebb variáns, ezért jut nagy szerep a védekezésnek. Az elkövetkező néhány hétben mindenkinek nagyon kellene vigyáznia magára - emelte ki.

A szakemberek megállapították, hogy

a brit mutánsnál erőteljesebb a láz és a köhögés, a fejfájás és az ízületi fájdalom. Ez azt jelenti az infektológus szerint, hogy mutánsoknál változik a "klinikai kép", ráadásul a brit variáns esetében nőtt a halálozás aránya is.

Kitért arra: a beoltottakat és a betegségen átesetteket együtt kell vizsgálni ahhoz, hogy megállapítsák a betegség ellen immunisak csoportját. A fertőzésen átesettek hivatalos számát körülbelül hat-hétszeres szorzóval kell vizsgálni, hiszen ennyien lehetnek, akik nem is tudják, hogy korábban elkapták a betegséget.

"Azonban a koronavírusra jellemző, hogy újra lehet fertőződni, tehát nem tudjuk pontosan, mit jelent, ha valaki átesett rajta, hogy az mennyi ideig véd, melyek azok a mutatók, amelyek bizonyítják, hogy ők védettek vagy nem védettek a fertőzéssel szemben" - hangsúlyozta Szlávik János, majd hozzátette:

bár a járvány folyamatos, dinamikus mozgásban van, már nem az a kérdés, hogy mi fogunk győzni, csak az, hogy mikor.

Kérdésre elmondta azt is, az AstraZeneca oltóanyagának alkalmazását több országban is felfüggesztették, hogy megvizsgálják, van-e súlyos mellékhatása, okoz-e vérrögképződést. Magyarországon egyelőre nem volt olyan adat, amely ezt alátámasztotta volna - fűzte hozzá.

Szlávik János felhívta a figyelmet arra, hogy a védelmi intézkedéseket az oltás beadása után is be kell tartani, hiszen néhány százalékban előfordulhat, hogy a beoltott ember is megfertőződik.

(Forrás: MTI)

Borítókép: koronavirus.gov.hu
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek