2 évnél régebbi cikk

Mindenki antitestvizsgálatot akar, alig van szabad vérvételi időpont az egyik magánlabornál
Mindenki antitestvizsgálatot akar, alig van szabad vérvételi időpont az egyik magánlabornál

Miközben tavaly még a PCR-teszt volt a sláger, idén már mindenki a koronavírus ellen termelt antitestszintjéről szeretne meggyőződni. A Synlab laborjaiban hétköznap és hétvégén is 24 órában dolgoznak, de így is nehezen bírják tartani a lépést a rohammal.

Jelentősen megnövekedett az igény a magánlaboratóriumi szolgáltatások iránt – mondta a 24.hu-nak Póda Tamás, a Synlab kereskedelmi és marketing igazgatója. Hozzátette: a vérvételi helyek teljesítőképességük maximális határán dolgoznak, sőt azon túllépve 120 százalékon, ezért előfordulhat, hogy a megszokottnál többet kell várni a szabad időpontra.

Az antitestmérés eredményét eddig 24 órára vállalta a magánlabor, de a néhány hete tapasztalható terhelés miatt már a 48 órát is nehezen tartják. Úgy is nehezen tudják tartani a lépést a rohammal, hogy a laborok hétköznapokon és hétvégenként 24 órában dolgoznak.

Tavasszal a PCR-vizsgálatok voltak a legkeresettebbek, melyek aránya a tavalyi csúcshoz képest mostanra a harmadára esett vissza.

A Synlabot a magánszolgáltatók közül egyetlenként tavaly hivatalos járványügyi labornak jelölte ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ, így a cég közfinanszírozott PCR-vizsgálatokat is végez.

Borítókép: YouTube/SYNLAB Hungary
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek