2 évnél régebbi cikk

Durván drágult az étolaj, luxusétel lesz a rántott hús?
·Vásárlásáremelkedés·Utolsó frissítés: undefined
Durván drágult az étolaj, luxusétel lesz a rántott hús?
·Vásárlásáremelkedés·Utolsó frissítés: undefined

Étolaj, margarin, baromfi és liszt  – csak néhány átlagos termék, amelyért idén augusztusban többet fizettünk.

Drágultak az az élelmiszerek

Augusztusban átlagosan 3,9 százalékkal nőttek az élelmiszerárak az előző év azonos hónapjához képest a KSH adatai szerint. Ha külön lebontjuk, akkor láthatjuk, hogy az 
    • étolaj 30,6
    • a margarin 9,1,
    • a baromfihús 8,9,
    • a liszt 8,2 százalékkal került augusztusban többe, mint 2020-ban.

Megnéztük, hogy ez tételesen mit is jelent. 2020 augusztusában egy liter étolaj 522 forintba került, míg idén augusztusban már 701 forintba. Egy kiló csirkemellért tavaly 1400, míg idén 1610 forintot kell fizetni. Ha egy picit utánaszámolunk, akkor láthatjuk a vasárnapi rántott hús (amit olajban sütünk ki és nem zsírban) készítése egy kiló csirkemellből négy főre körülbelül kétezer forintba kerül, és akkor még nem beszéltünk a köretről.

Kapcsolódó
Lassan drágább a borsóleves, mint a rántott hús - körbenéztünk a városi piacon, mi mennyibe kerül

Az enyhe tél, a fagyos és aszályos tavasz és a júniusi esőzés miatt az átlagoshoz képest rosszabb lesz az idei zöldség-és gyümölcstermés, amely az árak emelkedéséhez vezethet. Körbenéztünk a fehérvári piacon is, hogy mit mennyiért lehet venni.

A gyümölcsök olcsóbbak lettek

Az elmúlt hónapban a friss zöldségek ára 11,8 százalékkal volt magasabb, a friss gyümölcsök viszont a KSH mérése szerint 3,2 százalékkal olcsóbbak lettek, ám júliusban még 7,4 százalékkal kerültek kevesebbe, mint egy évvel ezelőtt. Az áremelkedés hátterében többek között a növekvő energiaárak, az emelkedő bérköltségek állnak.

Piaci árak 2021 szeptember

A piaconline összegyűjtötte, hogy a héten az egyes zöldségek és gyümölcsök mennyibe kerülnek a budapesti piacokon. Azt tapasztaltuk, hogy a fehérvári piacon is hasonló árakon vásárolhatunk. 

  • Alma: 300-600 Ft/kg
  • Burgonya: 200- 300 Ft/kg
  • Vöröshagyma:170- 400 Ft/kg
  • Paprika: 400-1200 Ft/kg
  • Paradicsom: 300 - 800 Ft/kg
  • Sárgarépa: 250 - 400 Ft/kg
  • Zöldbab: 900- 1400 Ft/kg
  • Szilva: 300-700 Ft/kg
  • Szőlő: 500-2000 Ft/kg
Borítókép: pixabay.com
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek