Kettős gyilkosság Székesfehérváron, de vajon ki a tettes? A Vörösmarty Színházban kiderül

Fiers Gábor

·Színházkritika·Utolsó frissítés: undefined

Vörösmarty Színház

Kettős gyilkosság Székesfehérváron, de vajon ki a tettes? A Vörösmarty Színházban kiderül

Fiers Gábor

·Színházkritika·Utolsó frissítés: undefined

(csengetés)
– Ki lehet az?
– Talán a Culver utcai gyilkos.

Akik már látták a világ egyik legsikeresebb színházi darabját, azok pontosan tudják, hogy Giles Ralston telibe találta-e Az egérfogó elején a gyilkos személyét ezzel a félmondattal. A többieknek itt a remek alkalom: a Vörösmarty Színház november elején Székesfehérvárra hozta a Londonban éppen 70 éve bemutatott és azóta megszakítás nélkül nagy sikerrel futó darabot.

Nyolc ember, akik közül valaki gyilkolt. Végletekig lecsupaszítva ennyi a lényege Agatha Christie klasszikusának, ahol természetesen mindenki gyanús. A kérdés csak az, hogy a néző előbb jön rá a megfejtésre, vagy a tettes leleplezése az utolsó percekben teljesen váratlanul éri.

Az isten háta mögötti Monkswell Panzió annyira jelentéktelen, hogy még saját tulajdonosa is elvéti a vendégház nevének leírását a cégéren. Az éppen a történet kezdetén nyílt panzió alig harminc kilométerre fekszik Londontól, ahol titokzatos gyilkosság áldozata lett egy nő a Culver utcában. Időközben a környékre hatalmas hó zúdul, ami teljesen elzárja a panzió lakóit a külvilágtól. Az utolsóként, síléceken érkező detektív pedig közli: jó eséllyel az épületben tartózkodók között van a gyilkos, aki ráadásul újabb emberélet kioltására készülhet.

A kulissza tehát tipikusan Agatha Christie-s: végy egy maroknyi embert, esetünkben négy nőt és négy férfit. Zárd el őket egy parányi faluban, egy vonaton, egy hajón, egy repülőgépen, egy szigeten vagy egy behavazott hotelben a világ többi részétől. A látszólag makulátlan közép- és felsősosztálybeli társaságból nevezz ki valakit gyilkosnak, és szükség lesz még legalább egy áldozatra is. Szerencsére mindig van a gondosan összeválogatott csapatban egy nyomozó is, aki a rendelkezésre álló idő vagy oldalszám alatt megfejti a nagy kérdést: vajon ki a gonosztevő?

Talán a fentiekből is kiderül, hogy az angol krimikirálynő egyik legfontosabb fegyvere a tökéletes hangulat megteremtése. Történeteiben legalább annyira fontos szerepet játszanak a fényűző kúriák meghitt nappalijai, mint az Európát átszelő luxusvonat selyemabroszos étkezőkocsija, vagy éppen a Níluson ringatózó, minden igényt kielégítő kirándulóhajó fülledt társalgója. És éppen ez az, ahol a Vörösmarty Színház előadása megbicsaklik.

Kapcsolódó

Halál a Níluson (Death on the Nile) kritika: fondorlatos krimi Egyiptomban? Hát naná, hogy bármikor jöhet!

Az év egyik legjobban várt filmje volt a Halál a Níluson, ám a premier közeledtével úgy elvesztettem a lelkesedésem, még egy krimi sem tudott felcsigázni. Ám ahogy elkezdődött a mozi, extázisba kerültem... Nézzük, hogyan teljesített nálunk a Halál a Níluson! (Spoilermentes kritikánk következik.)

Horváth Csaba rendező ugyanis meglehetősen minimalista díszlettel oldja meg a Monkswell Panzió ábrázolását. Az átjárókat, a bútorokat, de még a cudar idő miatt folyamatosan ropogó kandallót is csak néhány vascső ábrázolja. Ráadásul a szereplők többnyire manapság divatos ruhákat viselnek, a már említett cégér is valójában egy neonfelirat. Az eredetileg 1952-ben játszódó történet napjainkba helyezve innentől kezdve több helyen döccen: például elég furcsán veszi ki magát, hogy a házban nincs internet, a szereplők pedig a külvilággal csak egy ódivatú telefonon tudják tartani a kapcsolatot, aminek vezetékét ráadásul valaki elvágta.

Vagyis a nézőnek már az első percekben meg kell hoznia a döntést: a hátralévő valamivel több mint két órában a téli panzió meghitt hangulatának elmaradásán sopánkodik, vagy inkább belemegy a játékba, és az össznépi, élő cluedózás keretében próbálja megfejteni a rejtélyt. Utóbbival mindenki jobban jár, és a dolog látszólag működik is.

A nagyjából 50 perces első felvonást követően ugyanis a büfébe vagy szabad levegőre igyekvők szinte kivétel nélkül arról beszélgetnek, hogy ki lehet a tettes. Talán a már említett panziótulajdonos, Giles Ralston, aki az első percektől fogva meglehetősen zavartan viselkedik? Vagy a felvonás végén sokkos állapotba kerülő felesége, Mollie? Netán a a zárkózott Metcalf őrnagy, esetleg a csodabogárnak tűnő Mr. Paravicini? De sokaknak gyanús az eleinte háttérben maradó fiatal Christopher Wren és Miss Casewell is. Trotter rendőrőrmesternek közülük kell kiválasztania, hogy ki végezhetett az áldozatokkal.

A megközelítőleg két és fél órás játékidő gyorsan eltelik, szerencsére kevés az üresjárat. Ehhez persze kell Agatha Christie briliáns története, mely hibátlanul egyensúlyoz a véresen komoly jelenetek és az időnként egészen laza párbeszédek között.

A Vörösmarty Színház darabjában egyébként kifejezetten jól oldották meg azokat a jellemzően csak néhány másodperces drámai jeleneteket, amikor előkerül egy holttest, vagy az utolsó percekben az újabb gyilkossági kísérlet megjelenítése. A fehérvári színház zeneválasztása pedig végig kifogástalan: az egyik dal alatt például csak azért nem vettem elő a telefonomat és a Shazamot (zenefelismerő alkalmazás), mert mégiscsak egy színházban foglaltam helyet, több száz feszülten figyelő alkalmi detektív között.

Az egérfogó kifejezetten ajánlott azoknak, akik szeretik a detektívtörténeteket, de a megszokott tévés, regényes, mozis keretből kilépve színházban is kipróbálnák a műfajt. Kihagyhatatlan időtöltés Agatha Christie rajongóinak, és mindenkinek, aki egy kis agytornával kötné össze az esti kikapcsolódást. Az előadás remek családi szórakozás lehet nagyjából 14 évtől felfelé, ennél kisebbeknek azonban a már említett drámai pillanatok és a téma miatt sem ajánljuk. 

A darabról röviddel a bemutató előtt a Fehérvár Televízió készített összeállítást:

Az egérfogó - szereplők, alkotók