2 évnél régebbi cikk

A NATO fegyveres erőket telepíthet a Dunántúlra
·Hírekháború·Utolsó frissítés: undefined
A NATO fegyveres erőket telepíthet a Dunántúlra
·Hírekháború·Utolsó frissítés: undefined

A miniszterelnök sok menekültre számít. A kormány legújabb rendelete szerint tilos fegyvert szállítani Ukrajnába hazánkból, ugyanakkor a NATO katonákat telepíthet a Dunántúlra.

Magyarországnak arra kell felkészülnie, hogy a menekültek száma nőni fog, egyre több embert kell majd ellátni, idézi Orbán Viktort az MTI. A miniszterelnök Facebookra posztolt videójában hangsúlyozza: már megjelent az a rendelet, amely „világossá teszi, hogy Magyarország területéről fegyvert nem lehet Ukrajna területére szállítani”.

A teljes videót itt lehet megnézni:

A miniszterelnök által is említett rendelet a Magyar Közlöny honlapján már elérhető. Ebből kiderül, hogy engedélyezik NATO-csapatok telepítését, gyakorlatozását és kiképzését a dunántúli megyékben, vagyis Fejérben, Baranyában, Komárom-Esztergomban, Győr-Moson-Sopronban, Tolnában, Vasban, Veszprémben és Zalában, illetve Pest megye területének a Duna vonala és Fejér megye által határolt területén, valamint Budapest Duna vonalától nyugatra eső területén is.

A rendelet tiltja a közvetlen fegyverszállítást Ukrajnába, de a NATO többi tagállamába eljuthatnak Magyarországon keresztül a fegyverek. Engedélyezik ugyanakkor az egyéni védőeszközök, elsősegélynyújtó felszerelések, humanitárius anyagok és az üzemanyag közvetlen szállítását Ukrajnába.

Borítókép: PB
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek