2 hónapnál régebbi cikk

Tokyo Vice kritika: egy neonfényben pompázó újságírós krimi, amely egyenesen a japán alvilágba repít el
·Filmkritika·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
HBO Max
Tokyo Vice kritika: egy neonfényben pompázó újságírós krimi, amely egyenesen a japán alvilágba repít el
·Filmkritika·Utolsó frissítés: undefined

Sosem gondoltam volna, hogy az HBO Maxon debütáló Tokyo Vice lesz az a széria, amelynek a részei után fizikai fájdalmaim lesznek, ha nem láthatom a következőt. Pedig lassan indult, utána viszont nem volt megállás! Nézzük, hogyan teljesített nálunk a Tokyo Vice! (Spoilermentes kritikánk következik.)

Külcsín

Valahogy engem sosem vonzottak a világ keleti fertályán készült mozis vagy sorozatos alkotások, ám ha netalántán véletlenül összesodort velük az élet, nem tudtam levenni róluk a szemem. Furi, mi?

A legjobb példa erre, ami hirtelen eszembe jutott, a Halálos iramban: Tokiói hajsza, amelyet már a bejelentésekor zsigerből utáltam, ám amikor elém tárult a neonfényben úszó város, olyan érzés lett úrrá rajtam, hogy egyszerűen minden apró részét meg kell ismernem. Azóta pedig az egyik kedvenc Halálos iramban-felvonásom is lett.

De mondhatnám még az újragondolt, Jackie Chan-féle A karate kölyköt is, amely szintén egy szempillantás alatt magába szippantott annak minden könnyedségével együtt. 

Legutóbb pedig a Nyerd meg az életeddel (vagy Squid Game) jártam úgy, hogy eszem ágában sem volt rácuppanni, de azon kaptam magam, hogy nem tudom abbahagyni, már hajnali három volt, lassan kelni is kellett volna, de csak tovább kattintgattam az újabb epizódok lejátszására. Szóval szintén telitalálat volt.

Persze toronymagasan a Tokióban játszódó produkciók voltam számomra a legmeggyőzőbbek, főleg azok, amelyekben a titokzatos jakuzák és velük együtt az alvilági üzérkedések is felbukkantak - nem hiába, a krimit valahogy sosem tudtam elengedni.

Így tökéletes kombinációnak tűnt számomra a Tokyo Vice története, amely Jake Adelstein újságíró 2009-ben megjelent, azonos című könyvén (magyarul: Tokió vice - Egy újságíró a japán maffia hálójában) alapul, és lényegében az oknyomozó újságírástól kezdve a megrázó bűntényeken át egészen a jakuzákig minden megtalálható benne. Így nem is volt kérdés, hogy úgy ahogy van, rávetem magam. 

Sztori

1999-ben járunk, az amerikai származású Jake Adelstein (Ansel Elgort) Tokióban tengeti mindennapjait, és minden vágya, hogy bűnügyi újságíró legyen.

Hosszas procedúra után végül behívják meghallgatásra az ország legolvasottabb napilapjához, a Jomiuri Simbunhoz, ahol aztán valami csoda folytán olyan jó benyomást tesz a főnökökre, hogy másnap (első külföldiként a lapnál) rögtön munkába is állítják.

Adelsteint kezdetben teljesen jelentéktelen anyagokkal bízzák meg (mint például a bugyitolvaj felkutatása), ám amikor gyilkossághoz rendelik ki, amelyet a jakuzák érintettsége miatt végül eltusolnak, Jake nem engedi el a sztorit, és onnantól kezdve pedig mindenét arra teszi fel, hogy leleplezze a tokiói alvilágot. Vagy, hogy legalábbis valamit tegyen ellenük...

Egészen váratlan helyekről persze a segítség is megérkezik: egy fiatal jakuza, Sato (Shô Kasamatsu) és a tapasztalt nyomozó, Hiroto Katagiri (Ken Watanabe) is Adelstein malmára hajtja a vizet, aki ahogy jobban elmélyül az ügyben, hamar rájön: a nem éppen szofisztikált módszerekhez folyamodó japán fenegyerekekkel nem érdemes ujjat húzni.

Karakterek

Ansel Elgorttal én sokáig bajban voltam, mert kezdetben - nincs mit szépíteni ezen - egyszerűen nem volt szimpatikus. Aztán a Csillagainkban a hiba és a Nyomd, bébi, nyomd filmekben nyújtott alakítása kissé elhessegette ezeket az ellenérzéseket, de továbbra sem volt a szívem csücske. Amit azonban a Tokyo Vice-ban letett az asztalra, arra egyszerűen nincsenek szavak, sőt, azt is elérte, hogy mostantól kiemelt figyelmet szenteljek a jövőbeli projektjeinek. Ügyes.

Mondjuk az első részben kicsit nagyon idegesített, hogy folyamatosan (szerintem indokolatlanul) Elgort arcát és kezét mutogatta a kamera, de nyilván ezzel akarták közelebb hozni a nézőkhöz a karaktert. Utána viszont nagyon bejött, amit láttam: Ansel egy baromi laza csávót személyesített meg, aki a legváratlanabb helyzeteket is frappánsan oldotta meg, közben egy pillanatra sem adta fel álmát, hogy leleplezze a jakuzák mesterkedéseit.

Ken Watanabe sokak számára ismerős lehet, ám véleményem szerint nem sok vizet zavart, volt egy-két erősebb jelenete, amelyek szerintem azért ütöttek nagyot, mert nem láttam még ennyire morcosnak, de lényegében ennyi.

Érdekesebb szereplő viszont Rachel Keller Samanthája, aki szintén belefolyt az alvilági bizniszekbe, ám közben egy hostess clubban közelebbi kapcsolatot sikerült kialakítania Jake-kel, ez pedig rendesen megbolygatta a szálakat.

Rajtuk kívül meg kell említenem még Shô Kasamatsut és Rinko Kikuchit (Jake közvetlen főnökét), akik mind a ketten meggyőző játékkal rukkoltak elő, sőt, a kezdeti unszimpatikusságuk ellenére azt is elérték, hogy a végén drukkoljak nekik. Kasamatsu és Elgort közös éneklős jelenete pedig abszolút vitte a prímet.

Összegzés

A Tokyo Vice már a plakátjával megfogott, nem is kellett hozzá nekem trailer, és egyáltalán nem okozott csalódást, sőt, az HBO-nak egy olyan feszesen rendezett krimit sikerült ismételten (khm, True Detective) összehoznia, amelyet egyenesen bűn lenne kihagyni.

Ha már A törvény nevében: a karakterek, történet és hangulat tekintetében szerintem hasonló minőségű produkcióval sikerült megörvendeztetni a rajongókat, a film minden kockáján érződik a profizmus.

Nincsenek felesleges snittek, sallangok, tényleg minden a helyén van, végiggondolva egyetlen egy hibát sem tudnék feleleveníteni, talán csak az első felvonás közeli kameraállásait, de az az én rigolyám inkább, szóval tényleg minden a helyén van.

A látvánnyal sem fukarkodtak, rendesen a bőrömön éreztem Tokió utcáinak a mocskát, a következő pillanatban meg már egy puccos étteremben sütögetve a szaftos hús illatától részegültem meg, szóval be tud szippantani, na!

Számomra a Tokyo Vice minden egyes perce ajándék volt, így bátran ajánlom minden sorozatőrültnek. Akik pedig egy kicsit is fogékonyak az úgymond elmélyülősebb, okosabb alkotásokra, netalántán a bűnügyi darabokra, az újságírós beütéssel rendelkező produkciókra, azoknak meg egyenesen kihagyhatatlan.

10/8 - A Tokyo Vice határozottan az év eddigi legnagyobb meglepetése

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek