2 évnél régebbi cikk

Aranyat és ezüstöt is összebokszoltak a fehérvári fiúk Írországban
Aranyat és ezüstöt is összebokszoltak a fehérvári fiúk Írországban

Írországban, a világ legnagyobb klubversenyén jártak a Fehérvár Küzdősport SE ifjú harcosai. A Monkstown Cup ringjéből Frank Dominik aranyéremmel szállt ki, Sárosdi Patrik és Németh Zsolt pedig ezüstéremmel gazdagodott.

Turós Levivel, Frank Dominikkal, Kalocsa Zoárddal, Sárosdi Patrikkal és Németh Zsolttal a fedélzetén szállt fel múlt csütörtökön a repülőgép, mely Írország felé tartott. A fiatal sportolók a világ legnagyobb klubversenyére, a "Monkstown International Box Cup 2022”-ra igyekeztek, mely idén csak 500 nevezést fogadott be ellentétben a korábbi 1000 fővel. Ennek oka az volt, hogy a rendezvényt kisebb csarnokba telepítették át, ahol csak három ringet lehet felállítani.

„A szállásunk legendás volt” – mesélte a srácok edzője, Turós Arnold. – „Pár évvel ezelőtt vettünk néhány kempingágyat, amit azóta is ott tárolnak nekünk az írek, így amikor elutazunk erre a versenyre, mindig ott alszunk rajtuk a bokszteremben. A szállásunkon egyébként végig nagyon hideg volt, ahogyan a versenyen sem volt optimálisnak mondható a hőmérséklet. A városban napközben 15 fokot mutatott a hőmérő, de előfordult, hogy öt percen belül találkoztunk esővel, napsütéssel, széllel. Volt, amikor fáztunk, volt, amikor melegünk volt. A tengerbe is belementünk térdig, mert ha már ott voltunk, nem hagyhattuk ki, akármilyen hideg is!”

Az írországi versenyen nem válogatott sportolók csapnak össze egymással, hanem egyesületek és klubok indulnak igencsak „penge” harcosokkal. A Fehérvár Küzdősport SE is remek bokszolókat vonultatott fel.

„Nagyon sok szempontból rendkívül hasznos volt ez a megmérettetés” – mondta Turós Arnold. – „Rengeteg felismeréssel szembesültünk. Az angol és ír gyerekek például már 10 évesen olyan nadrágot viselnek, amire rá van írva a nevük és királyként kezelik őket, hiszen versenyzők. A szülők is másként szurkolnak. Nem szidják le a fiaikat, hogy miért rontottak el valamit, hanem mindennek örülnek. Mindenki boldog és senki sincsen befeszülve azon, ha valami nem sikerül. Nem erőltetik azt, hogy mindenáron nyerni kell, hanem magát a bokszolást, a versenyzést szeretik. És ezt nagyon jó volt látni.”

Valószínűleg az ír mentalitásnak köszönhető, hogy az ottani fiatalok rendkívül magabiztosak. Turós Levit is alaposan meglephette ez, hiszen ellenfele sokkal érettebb volt nála és annyira határozott, hogy a felőle jövő agressziót nem tudta jól kezelni. Teljesen felőrölte versenytársa. A 2009-es születésű sportolónak így most nem termett sajnos érem. (Bár megjegyezendő, hogy ő volt a legkisebb, a legfiatalabb, így érthető, hogy hirtelen nem tudott alkalmazkodni a tankként felé zúduló ír stílusához.)

Sárosdi Patrik junior kategóriában indult, a 2005-ös Németh Zsolt pedig ifiként. Ők csak a döntőben találkoztak ellenfeleikkel, és bár nagyon jól meccseltek, végül kikaptak. Az ezüstérem viszont megillette őket, így nem távoztak üres kézzel.

„Mindkettőnél hatalmas gát-átszakadást láttam a mérkőzésen” – újságolta edzőjük. – „Kalocsa Zoárd serdülőként mutatkozott be és remekül vitte az első meccsét. A második mérkőzését sajnos fel kellett adni az első menet után, mert nagyon erős, rutinos volt hozzá képest a másik fiú.”

Nem maradhatott azonban arany nélkül a fehérvári csapat (megszoktuk már az ökölvívóktól, hogy szinte mindig felállnak a dobogó legmagasabb fokára is), így Frank Dominik hozta is a tőle elvárt formát: a legjobbnak bizonyult kategóriájában! Nagyon tudatosan játszott, a bemelegítése is tökéletes volt, igazi profi versenyzőként viselkedett végig.

Az ötnapos „kirándulás” után már újra Székesfehérváron edzenek a fiúk, akik valójában nem azért utaztak el olyan messzire, hogy érmekkel gazdagodjanak, hanem, hogy külföldön, idegen ország sportolóival küzdjenek meg.

Ahogyan Turós Arnold mondta: „Vérengző húsevők ellen bokszoltak, hogy megtanulják kezelni az igazán durva helyzeteket. Így, ha itthon sokkal erősebb ökölvívóval kerülnek majd szembe, nem fognak meglepődni és leblokkolni.”

Úgy legyen!

Borítókép: Turós Arnold
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek