2 évnél régebbi cikk

A végső lista (The Terminal List) kritika: Chris Pratt egy katonai akciósorozatban hozta élete legjobb alakítását
Fehérvár Médiacentrum fotója
Mafab/Amazon Prime Video
A végső lista (The Terminal List) kritika: Chris Pratt egy katonai akciósorozatban hozta élete legjobb alakítását

Nagy várakozás előzte meg a főleg bohóckodásairól híres Chris Pratt drámaszériáját, A végső listát, amely már az első képkockákkal úgy odaszegezett a képernyő elé, hogy egyhuzamban lepörgettem az egész produkciót. Nézzük, hogyan teljesített nálunk A végső lista! (Spoilermentes kritikánk következik.)

Külcsín

Chris Pratt mindig is a kedvencebb színészeim közé tartozott, de ha belegondolok, igazából még nem nagyon tett le olyan teljesítményt az asztalra, amellyel úgymond helye is lett volna mondjuk Leonardo DiCaprio és Tom Hardy mellett - merthogy ők nálam az abszolút favoritok.

Talán a 2014-es A galaxis őrzőivel érkezett meg végérvényesen a toplistás brigádba nálam, de akkor sem feltétlenül a színészi alakításai, hanem inkább a jópofáskodása miatt, ugyanis szinte kisujjból kirázta Űrlord szerepét, ezzel pedig az egyik legikonikusabb Marvel-hőssé nőtte ki magát.

Pratt amúgy még a 2009-es Városfejlesztési osztály Andy Dwyereként robbant be a köztudatba, amely után szépen lassan megtalálták a nagyobb szerepek is: többek között felbukkant a Pénzcsinálóban Brad Pitt oldalán, a Zero Dark Thirty - A Bin Láden hajszában, A nőben, vagy Vince Vaughnnal karöltve az Elpuskázva című vígjátékban, de az igazi löketet a Marvel moziverzumában való debütálása adta meg számára.

Onnantól aztán nem volt megállás: például megkapta a Jurassic World főszerepét, majd a rebootolt A hét mesterlövészben és az Utazókban is egész jól megállta a helyét, hogy a tavaly bemutatott A holnap háborújáról ne is beszéljünk.

De láthatóan a szuperhős Peter Quill bőrében érezte a legjobban magát, olyannyira, hogy A galaxis őrzői vol. 2.-ben, a Végtelen háborúban és a Végjátékban is fickándozhatott egyet, most pedig a Thor: Szerelem és mennydörgésben teheti ugyanezt. Szóval bőven van még potenciál a karakterben.

Közben Chris Pratt leforgatott egy komorabb darabot is, az Amazon Prime-ra érkező, Jack Carr azonos című regényén alapuló sorozatot, A végső listát, amelyben végre drámaibb oldalát is megmutathatta a nagyérdeműnek. De még hogy!

Sztori

James Reece őrnagy, az amerikai haditengerészet SEAL-egységének parancsnoka (Chris Pratt) bevetésre indul hűséges és harcedzett katonáival Szíriába, hogy likvidáljanak egy rendkívül veszélyes bioterroristát, Kahanát.

Reece és brigádja különösebb erősítés nélkül hatolnak be a bűnöző bunkerébe, mert olyan információkat kaptak, hogy nem fognak komolyabb ellenállásba ütközni. Sőt, olyannyira tutinak tűnt a füles, hogy még egy szír katonát is magukkal visznek, aki bosszút akar állni Kahanán szerettei elvesztéséért.

Persze ahogy ilyenkor lenni szokott, borul minden, Reece és csapata pedig kelepcében találják magukat, ahonnan csak ő és egyik bajtársa, Boozer (Jared Shaw) jutnak ki élve.

Pár nappal később Boozer a hatóságok elmondása alapján öngyilkos lesz, Reece pedig különös dolgokat kezd hallucinálni, amelynek hatására felettesei is megkérdőjeleznek mindent, amit a bevetésről mesél. Így hát kivizsgáltatja magát, ám amit utána tapasztal, abban nem lesz köszönet...

Karakterek

Ahogy az már A végső lista első percei után sejthető volt, később pedig bombabiztos bizonyítást nyert, Chris Pratt abszolút végig ura volt a helyzetnek, simán elvitte a hátán show-t, lényegében mindegy, ki tűnt fel mellette, olyan érett és erőteljes produkciót tett le az asztalra, hogy egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemem.

Mondjuk úgy nehéz is lett volna, hogy lényegében végig őt mutatta a kamera, de nem akadt méltó kihívója, így bárkivel került is interakcióba, magasan vitte a prímet. Talán a sorozatban nyújtott teljesítménye a legjobb, amit eddig láttam tőle, úgyhogy ha továbbra is kacérkodik ilyen szerepekkel, végre olyan helyre kerülhet Hollywoodban, olyan elismerésben részesülhet, amit régóta megérdemel.

Talán a hű társaként a nyomában kullogó Bennek, alias Taylor Kitsch-nek voltak még értékelhetőbb, vagy inkább lazább momentumai, amelyekre hébe-hóba felkaptam a fejem, de A végső listában még neki sem sikerült megközelítenie mindenki kedvenc, ezúttal kissé mogorva Űrlordját.

Constance Wu Katie Buranekje is üde színfolt, de az ő külön kis újságírós szála inkább érződik feleslegesnek, súlytalannak, mint fontosnak, pedig bőven volt benne potenciál, de James Reece bosszúhadjárata mellett eléggé eltörpültek a szedett-vedett próbálkozásai.

És talán még JD Pardo Tony Layun ügynökének voltak értékelhetőbb momentumai, de ő sem tudott felnőni Pratt zsenijéhez.

Összegzés

Első blikkre nem vártam sokat tőle, sőt, még el is pakoltam a később megnézendők listájára, de A végső lista végül olyan kellemes meglepetés volt, amire nem voltam felkészülve - pláne nem Chris Pratt-től.

A hangulat azonnal magával ragadott, aztán az utolsó képkockákig nem is eresztett, miközben azért egész változatos epizódokkal próbálták feldobni az üldözős-menekülős jeleneteket: volt itt klasszikus mexikói leszámolás, erdőben való rambós és egész komoly beszivárgós rész is, szóval a sorozat mindig tudott valami újat mutatni.

Chris Pratt meg, maradjunk annyiban, hogy ezután sokan teljesen máshogy fognak a színészre nézni. Már a Thor: Szerelem és mennydörgés alatt is ahogy megláttam, bevillant A végső listás játéka, szóval, akit esetleg még nem győzött volna meg, az Amazon Prime produkciója garantáltan meghozza az elismerő fejbiccentéseket.

A végső lista egy végletekig feszült katonai dráma, amely szinte bárkit képes magával ragadni, aki egy kicsit is fogékony a műfajra, Pratt rajongóinak és nem utolsósorban kétkedőinek kötelező, de aki egy igazán minőségi darabbal szeretnék elütni a szabadidejét, annak is erősen ajánlom.

Folytatás sanszosan nem jön hozzá, ám ez a nyolc felvonásos alkotás is bőven elég lesz hozzá, hogy maradandó nyomot hagyjon mindenkiben, aki megtekinti.

10/8 - A végső listában Chris Pratt végre megmutatta, hogy miért ő lehet a jövő egyik legfényesebben ragyogó csillaga Hollywoodban

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek