2 évnél régebbi cikk

Elstartolt a 2022-es EFOTT!
Fehérvár Médiacentrum fotója
Facebook/EFOTT
Elstartolt a 2022-es EFOTT!

BSW, Berkes Olivér, Carson Coma és Metzker Viktória is színpadra lép az EFOTT első napján, szerdán. De nemcsak magyar fellépők lesznek az idei fesztiválon, külföldről is érkeznek előadók, akik az idei nyár egyik legnagyobb buliját hozzák el a Velencei-tó partjára.

A nulladik napon, vagyis kedd este nyitotta meg kapuit a fiatalok fesztiválja, az EFOTT, azok számára, akik kemping, illetve hetijeggyel rendelkeznek. A szórakozás nekik már tegnap elkezdődött két helyszínen is. A fesztiválhangulat azonban csak ma indult be igazán.

"Az első nap különlegessége, hogy csupa fiatal fellépőt teszünk a nagyszínpadra: lesz Dzsúdló, T. Danny, a BSW, és Metzker Viki egy elképesztő DJ-show-al várja a fiatalokat. Természetesen már napközben is mind a strand, mind a juniverzum aktivitásai is várják a fesztiválozókat" - nyilatkozta Budai Marcell, az EFOTT sajtófőnöke.

Ennek részeként egyetemek és különféle szolgáltatók közel száz kiállítását tekinthetik meg a bulizók, valamint strandolásra is lesz lehetőség.

Idén kilenc színpadot építettek fel a fesztivál területén, ahol fellép többek között Akon, John Newman, Regard és a Friday című zenéje által híressé vált Riton is. A helyszín könnyű megközelíthetőségét mindenki számára biztosítják a szervezők.

"Mindenféle érkezésre fel vagyunk készülve. Gyalogosan semmiképp sem javasoljuk, ha valaki az evezős úton végig akarna sétálni, az majdnem egy órát venne igénybe. Ellenben van ingyenes dottójáratunk az Evezős út és az Országút sarkától egészen a fesztivál bejáratáig. Vannak fesztiválbuszaink is, amik Kápolnásnyék vasútállomásról 500 Ft-ért behoznak mindenkit a fesztivál területére, illetve biciklivel is megközelíthető a placc" - emelte kis Budai Marcell.

A négy napon át tartó buli ideje alatt a biztonság garantált, valamint a rossz időre is felkészültek a szakemberek, így valóban a felhőtlen szórakozásé lehet idén is a főszerep a Velencei-tó partján.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek