2 évnél régebbi cikk

Már javában zajlik a jótékonysági Adni Jó Kupa a MOL Fehérvár FC utánpótlás-központjában
Fehérvár Médiacentrum fotója
Preszter Elemér
Már javában zajlik a jótékonysági Adni Jó Kupa a MOL Fehérvár FC utánpótlás-központjában

12 csapat érkezett a tornára az ország különböző pontjairól, hogy nevezésével egy jó ügyet támogasson. Volt aki több száz kilométert utazott, hogy Fehérváron játszhasson.

Nem sokkal kilenc után felsorakoztak a csapatok, ezt követően pedig el is kezdődtek az első mérkőzések. A tornát időről időre az Adni Jó Kupa Baráti Kör szervezi, jótékony céllal.

Az elmúlt hetekben a szervező alapítvány Budai úti székhelyén gyűltek az adományok, melyeket már el is kezdtek kézbesíteni a kedvezményezetteknek. Az akcióhoz felajánlásokat még a szombati napon is fogadtak.

Karácsonyra 200 gyermeknek vásárol az adományokból az Adni Jó Alapítvány új játékot, és ugyanennyi családnak állítanak össze tartós élelmiszercsomagokat.

A szombati Adni Jó Kupa nevezési díjait és a torna teljes bevételét a 3,5 éves leukémiával küzdő Kovács Hunor gyógykezelésére fordítják majd.

"12 csapat nevezett be a mai tornára az ország minden pontjáról érkeztek. Van aki több száz kilométert utazott, hogy segítségen ma nekünk, illetve Hunoron" – mondta el Mike Mariann, az Adni Jó Kupa Baráti Kör egyik alapító tagja.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek