1 évnél régebbi cikk

Vasárnap délutánig tart nyitva Fehérvár legcukibb kiállítása
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Vasárnap délutánig tart nyitva Fehérvár legcukibb kiállítása

Különleges galambokat és baromfikat, nyulakat és sokfajta díszmadarat láthatnak az érdeklődők a Börgöndi úti Volán Sportcsarnokban.

Az Alba Regia Galamb és Kisállattenyésztő Egyesület hagyományos galamb- és kisállat-kiállítása még vasárnap délutánig tart nyitva Székesfehérváron. Összesen 29 galambfajta 268 egyede, 15 baromfifajta 53 egyede, 15 fajta díszmadár 60 egyede és 11 fajta nyúl 72 egyede látható a Volán sportcsarnokban.

Szűcs Antal, a V-61 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesületének elnöke elmondta a szekesfehervar.hu oldalnak elmondta, a kiállításon összesen 65 tenyésztő mintegy hetven kisállatfajta 453 egyedét mutatja be. "Örömünk közös, hiszen újra együtt lehetünk, ahol összeköt bennünket az állatok szeretete és együtt szemlélhetjük az ember tenyésztői munkájának csodálkozásra késztető eredményét" - hangsúlyozta az elnök.

Külön érdekesség, hogy a kiállításon az a magyar óriásnyúl is látható, amelynek egyik legismertebb tenyésztője Viniczai László, Székesfehérvár egykori jegyzője volt.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek