1 évnél régebbi cikk

Véget ért a Vízivárosi Advent
Fehérvár Médiacentrum fotója
Bácskai Gergely
Véget ért a Vízivárosi Advent

Az ünnepi rendezvényen Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András, valamint a városrész önkormányzati képviselője Horváth Miklósné köszöntötte a résztvevőket, majd a helyi óvodások és iskolások adtak karácsonyi műsort.

A harmadik és negyedik gyertya lángra lobbantásával ért véget a Vízivárosi Advent idei ünnepváró rendezvénye, amely három városrész összefogásából született meg. A gyertyákat Cser-Palkovics András, Horváth Miklósné és Deák Lajosné önkormányzati képviselők illetve Berze János református lelkész közösen gyújtották meg.

Cser-Palkovics András köszönetet mondott azért, hogy közösségi programokon nemcsak a Belvárosban, hanem Vízivárosban is részt vehetnek a székesfehérváriak.

“A Vízivárosi Általános Iskolában szintén szép hagyománya van annak, hogy hétvégente a gyerekek kis produkcióval szórakoztatják és segítik felkészíteni a szülőket, nagyszülőket. Bízom benne, hogy amikor meggyújtjuk az öröm gyertyáját, mindenki örömmel nézi a csemetéjét, és talán átvesszük tőlük azt az őszinte várakozást, amivel ők a karácsonyra tekintenek.”

Horváth Miklósné elmondta, a Vízivárosi Adventet azért kezdték el 11 évvel ezelőtt, hogy összejöjjenek a vízivárosiak és a gyerekeiken keresztül próbálják egymást is jobban megismerni.

“2011-ben a Sarló utcai és Rákóczi utcai óvodásokkal kezdtük meg ezt a most már hagyománnyá vált adventet. Ezek a gyerekek már 18-19 évesek, vajon tudják az óvónénik, hogy mi lett velük? Most itt vannak a következő ovisok, akiknek a következő 13 esztendő nem tudom, hogy mit fog hozni.”

Deák Lajosné kiemelte, a karácsony közeledtével fontos az együtt töltött idő, a Vízivárosi Advent pedig tökéletes alkalom volt erre.

"Ez egy örök nagy boldogság, ha egybegyűlik a család, együtt tudják tölteni azt az időszakot, ahol a szívünket-lelkünket is meg kell tisztítani. Talán ha mindannyian leülünk a karácsonyi asztal mellé, akkor el tudjuk mondani, hogy megtettünk egymásért mindent.”

A gyertyagyújtás és után a karácsonyi műsor következett, amelyben a Vízivárosi Óvodába, a Rákóczi Úti Óvodába és a Vízivárosi Általános Iskolába járó gyerekek szerepeltek, majd Horváth Elemér hegedűművészt és Horváth Péter zongoraművészt hallhatta a közönség.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek