11 hónapnál régebbi cikk

Több maradhat a pénztárcánkban: emelkedik a nyelvvizsga-támogatás
Fehérvár Médiacentrum fotója
eduline.hu
Több maradhat a pénztárcánkban: emelkedik a nyelvvizsga-támogatás

Idén is vissza lehet igényelni az első sikeres nyelvvizsga díját, melynek összege akár 66 700 forint is lehet. A támogatást a Magyar Államkincstártól lehet kérni.

2018. január 1-től a 35. életévüket még be nem töltött fiatalok első olyan sikeres nyelvvizsgáját, amit 2018. január 1. napját követően tettek le, az állam állja abban az esetben is, ha már korábbról rendelkezik a fiatal egy vagy több, másik nyelvből szerzett sikeres nyelvvizsgával, vagy ugyanabból a nyelvből szerzett alacsonyabb szintű nyelvvizsgával. 

A támogatást azonban csak az első sikeres komplex középfokú (B2), felsőfokú (C1, C2) általános vagy szaknyelvi nyelvvizsga, vagy első emelt szintű idegen nyelvből tett érettségi vizsga díjára lehet igénybe venni.
A támogatásra jogosultak, azok, akik a 35. életévüket még nem töltötték be, vagy akik ennél idősebbek, de gyermekes szülőként csed-ben, gyed-ben vagy gyes-ben részesülnek. De azok a nagyszülők is igényelhetik, akik az unokával otthon vannak, és nagyszülői gyed-ben részesülnek.

A 2023. december 31-jét követően befizetett díj esetén akár 66 700 forint támogatás igényelhető a nyelvvizsga díjához. Az összeget a Magyar Államkincstártól lehet visszaigényelni a nyelvvizsga-bizonyítvány kiállításának napjától számított egy éven belül. A támogatást eddig már több mint 170 ezer nyelvvizsgázó igényelte csaknem hatmilliárd forint értékben. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek