Az új fiúk góljaival Vidi siker, rangadót nyert a Loki, kikapott az AFKCAz új fiúk góljaival Vidi siker, rangadót nyert a Loki, kikapott az AFKC
A két új igazolás, a szlovén Gradisar és az argentin Stefanelli góljaival a Fehérvár FC idegenben 2-1-re legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó NB I (OTP Bank Liga) 19. fordulójában, így továbbra is tartja 3. helyét a bajnoki tabellán. A hazaiak szépítő találatát is (még?) Vidi játékos szerezte, az Újpesttel hírbe hozott Kasper Larsen csúsztatott fejjel saját kapujába, már két gólos piros-kék vezetésnél, néhány perccel becserélése után.
A mérkőzést jobban kezdte a fehérvári alakulat, a szokásos labdabirtoklási fölénye mellett több helyzetet is kidolgozott az első 20 percben. A csak kedden bejelentett új támadó, Gradisar kétszer fejjel veszélyeztetett, ám egyszer Petkovic kapus, egyszer pedig a gólvonalon álló egyik hazai védő mentette próbálkozását. A folytatásban már a házigazdák előtt is adódtak lehetőségek, de igazán nagy ziccerük nem volt, amikor pedig betaláltak, azt lesről tették, így nem is adta meg a gólt Bognár játékvezető.
A második félidőben is a Vidi volt élesebb az elejétől, ennek pedig az 55. percben lett meg az eredménye: Bese jobb oldali beívelését Gradisar az ötös bal sarkától a jobb sarokba bólintotta. Így kell bemutatkozni! Pár perccel később Bartosz Grzelak le is cserélte a szlovén csatárt, aki jelezte, hogy kezd húzódni a combhajlítója. Remélhetőleg nem sérült meg, csak óvatosságból jött le és kipiheni, "kirehabolja" a következő találkozóra magát.
És akkor jött a másik új srác, Nicolás Stefanelli, aki nem akart Gradisartól lemaradni, beállt az 54. percben, végig jól mozgott, jó labdákat adott, ő maga is helyzetbe került, hogy aztán az első igazán komoly ziccerét gólra is váltsa! A 81. percben megint Bese gurított vissza jobbról a második hullámban érkező argentin támadónak, aki futtából, 14 méterről a jobb felső sarokba tekert. Tökéletes premier -2!
Aztán, hogy legyen némi izgalom a végére, Grzelak beküldte védekezni Csongvait és Larsent, utóbbi pedig úgy gondolta, tesz valamit azért, hogy klubja ne nagyon tartsa vissza az újpesti kölcsönjátéktól: egy hazai beadás után mintaszerűen fejelt a saját kapujába a 86. percben! A dán öngóljával visszahozta a hitehagyott várdaiak reményeit de azért a foci van olyan igazságos játék, hogy így ne lehessen pontokat bukni. Nem is hullajtott egyet sem a Vidi, megérdemelten húzta be a nagyon fontos 3 egységet.
Az újakról szólva meg kell említeni Sigér Dávidot, aki hétfőn igazolt a klubhoz és a hajráig pályán volt, jól is játszott, szűrő, és néha szervezői feladatait szépen elvégezte, ha mind a hárman még jobban összeérnek a többiekkel és még netán a sérültek, betegek is hadra foghatóak lesznek, egy igen komoly erősségű csapat állhat össze, ami azért már így sem éppen gyenge.
A továbbra is 3. helyen álló fehérvári egylet a hétvégén is idegenbe megy, február 10-én, szombaton 15.00 órakor a Fraditól egy sima ötöst kapó, egyébként előtte jó formát mutató MTK vendége lesz a fővárosi, Hungária kőrúti stadionban.
Az idény egyik pozitív meglepetése eddig a férfi röplabda Extraliga alapszakaszában a DEAC szereplése. A debreceniek sokáig a 2. helyen álltak, s bár kissé fáradni látszanak, még mindig a 4. pozíciót birtokolják és szinte biztosan nem is végeznek lejjebb. A MÁV Előre Foxconn azonban túl nagy falat a DEAC-nak, nem tudta hazai közönség előtt sem megfékeznie a 15. mérkőzését is megnyerő székesfehérvári alakulatot, amely 3-0-ra nyert a 17 pontos Koci, a 12 egységet szerző Pesti és a 11 pontot gyűjtő Janke vezérletével.
Az első játszmában 3-3 után lépett el Dávid Zoltán csapata, bár 8-10-ig viszonylag még lőtávon belül tudott maradni a DEAC, utána fokozatosan nyílt az olló, végül pedig 25-14-re nyert a Loki.
A második szett sem sokban különbözött. Itt is volt 3-3, itt is innen kezdett ellépni a kék-fehér gárda, de itt már nem engedte vissza még 2 pontra sem a debreceni röpiseket, 25-15-re vitte el a játékrészt.
A harmadik játszmában is jött a "hagyományos" 3-3, ám ezt követő nem lépett el könnyedén a MÁV Előre, hanem a DEAC vezetett 8-7-ig. Aztán, ha nem is olyan könnyedén, mint az első két szettben, de egy 25-21-es részsikerrel pontot tett a meccs végére, egyúttal szerzett magának is újabb hármat.
Ezek után jön vasárnap, február 11-én 18.00 órakor a Kaposvár elleni csúcsrangadó. A két csapat között egyetlen pont a különbség a somogyiak javára, akik egy mérkőzéssel többet játszottak. A vasárnapi találkozó jelentős mértékben befolyásolja az 1. hely sorsát. Amennyiben a MÁV 3 pontos sikert arat, még akkor is erős sansza lesz az élen végezni, ha a két alakulat kaposvári meccsét a rivális nyeri.
Nem tudta még kicsit sem borítani a papírformát a DVSC Schaeffler vendégeként a női kézilabda NB I-ben az Alba Fehérvár KC. Horváth Roland alakulata 39-27-re kapott ki Debrecenben, ezzel visszaesett a 8. helyre a tabellán.
A meccs első perceiben kicsit álmosan játszottak a hazaiak, ekkor még tudta velük tartani a lépést az AFKC, ám 8-7-nél, 10 percet követően ébredeztek a DVSC-s hölgyek, el is húztak 11-7-re, majd ezt a 3-4 gólos különbséget tartották a szünetig.
A második játékrészben még tovább nőtt a differencia, a 41. percben már átlépte a 10 gólos különbséget a hajdúsági csapat, amely végül 12-vel nyert. Simán, izgalommentesen.
A folytatásban két "hatpontos" mérkőzés jön az Alba Fehérvár KC számára: február 16-án, pénteken 18.00 órakor hazai pályán a megyei rivális Dunaújváros ellen, majd rá egy hétre, február 23-án 18.00 órakor Békéscsabán.
(Mátay Balázs)