10 hónapnál régebbi cikk

Ilyen volt az idei Mohai tikverőzés
Fehérvár Médiacentrum fotója
Szabó Petra
Ilyen volt az idei Mohai tikverőzés

Alakoskodó lányok, szalagos bohócok, a szalmatörök és a kéményseprő idén is igyekeztek meghozni a bőséget Mohára. Farsang utolsó napján, húshagyó kedden minden évben tikverőzést tartanak. A település büszkén őrzi ősi hagyományát.

Miután a szalmatörököt jól kitömték, megjelentek az alakoskodó lányok a kísérőikkel, és a kéményseprő. Majd kiabálva előbukkantak a szalagos bohócok is. Kezdetét vehette a Mohai tikverőzés.

Először a tyúkokat kapták el a bohócok, hogy jól bekormozzák őket. A hagyomány szerint ezzel bőséget hoznak a faluba. De nemcsak a szárnyasok, hanem azok gazdáik, sőt minden arc kormos lett Mohán, ugyanis úgy tartják, hogy ez szerencsét hoz. A településen élők pedig ragaszkodnak is ehhez már több mint száz éve.

"Kis település vagyunk, és kevesen lakjuk. Régebben 400 fő körüli volt a településünk létszáma, ma már egy kicsivel több, megközelítjük a 600 lakót, de még mindig kicsi Moha. Egy nagyon összetartó csapat alkotja ezt a települést, segítjük egymást mindenben, és ez az összefogás, ami lehetővé teszi azt, hogy ez a hagyomány túléljen" - mondta el Kovács Sándorné, Moha polgármestere.

A kis falu kedden teljesen megtelt, rengetegen kíváncsiak minden évben a Tikverőzésre. Iskolás csoportok, családok is ellátogattak a rendezvényre, őket néptánc és frissen sült fánk is várta.  A mohai tikverőzés 2011-ben a Szellemi Kulturális Értékek listájára is felkerült. A faluban élők pedig idén is ígéretet tettek, hogy nem hagyják veszni ősi hagyományukat. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek