9 hónapnál régebbi cikk

Kellemetlen Alba FKC-vereség a kiesőjelölttől
Fehérvár Médiacentrum fotója
AFKC
Kellemetlen Alba FKC-vereség a kiesőjelölttől

Fontos mérkőzésen kaptak ki a fehérvári női kézisek, izgulhatnak a hajrában, ha a következő találkozóikon igazolódik a papírforma.

Folytatta rendkívül hektikus, kiszámíthatatlan szereplését a női kézilabda NB I-ben az Alba FKC. Horváth Roland csapata a kieső pozícióban álló Békéscsaba vendégeként kapott ki gyenge második félidei teljesítményével tükörsimán, 29-24-re, ezzel bár a 8. helyen áll a tabellán, de már csak 3 ponttal tart előrébb, mint legyőzője.

Az első félidő vége előtt alig fél perccel még 13-10-re vezettek Utasiék, de egy 4-0-ás etappal már a csabai egylet tartott előrébb. Ezt követően még rövid időre magára talált az AFKC, 17-16-re vezetett, de aztán egy újabb hazai rohanás, egy 5-0-ás szakasz jött, ami már nem fért bele, 21-17 után nem volt képes újítani a fehérvári hölgykoszorú, amely többedik nem várt zakóját öltötte magára ebben az idényben.

Tekintettel arra, hogy a következő körben, március 19-én a Győrt, majd négy nappal később a Mosonmagyaróvárt fogadja, majd a két várható vereség után a közvetlen rivális MTK-hoz látogat, hogy megint csak nem esélyesként fogadja a Vácot. Nem túl jók a kilátások a hajrát illetően, főképp, ha közben a Békéscsaba és a NEKA is gyűjtöget pontokat.

(Mátay Balázs)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek