Az életmentő Corpus hányatott sorsa
Az életmentő Corpus hányatott sorsa
Az életmentő Corpus hányatott sorsaWagner Nándor szobrászművész 1922. október 7-én látta meg a napvilágot Nagyváradon. Itt végezte alaptanulmányait, majd Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán szobrászatot és festészetet tanult. A második világháború után igen aktív művésznek bizonyult, több szobrával is első díjat nyert különböző pályázatokon.
Corpus Hungaricum névre keresztelt szobra is erre az időszakra tevődik, az 1952-ben megmintázott alkotás a magyarok erkölcsi feltámadását mutatja be, a minden bajból feltörő magyar testet ábrázolja oly módon, hogy a szobor egyik fele élő,a másik halott képet mutat. A szobor gipszmintája ugyan elkészült, ám a kor politikai rendszerében szó sem lehetett annak felállításáról. Érdekesség, hogy maga az alkotás a szó szoros értelmében életmentőnek nevezhető, hiszen Wagner Nándor elmondása szerint a Corpus Hungaricum elkészítése a saját öngyilkosságának a meghiúsítását jelentette.
Erre az időre tevődik Wagner Nándor egyre esősebb székesfehérvári kötődése is. Kiss Sándor a Köztérkép oldalán a Holnap Kiadó 2008-ben megjelent „Wagner Nándor – A filozófus szobrász” című könyvét forrásul felhasználva így ír:
„1952-ben megbízást kapott a székesfehérvári Regionális Múzeum felállítására. Irányításával és koncepcionálisan új szemléletmódjával értékes, nemzetközi elismerést kiváltó helytörténeti kiállítás jött létre.”
Az 1956-os események sorsfordítónak számítottak a forradalom és szabadságharc aktív főszereplőjévé váló Wagner Nándor életében. Svédországba menekült, ahol 1960-ban állampolgárságot kapott, majd rajzot tanított a lundi művészeti egyetem képzőművészeti karán. Elismert alkotója lett az északi országnak, művészeti munkája mellett több svéd cég felkérésének eleget téve terméktervezési munkálatokban is részt vett.
Kidolgozott egy forradalmi papírfreskó-technikát, illetve megújította a nagyméretű rozsdamentes acélszobrok öntésének technológiáját. Felesége Chiyo Akiyama japán képzőművész lett, akivel 1969-ban nagy lépésre szánta el magát: Japánba költözött és Tokiótól 150 km-re, a kerámia művészetéről híres Mashiko városban telepedett le.
De életrajzában itt álljunk meg és térjünk vissza 1956-ba, Svédországba történt menekülése idejére. Természetesen addigi műveit nem vihette magával, így a Corpus Hungaricum gipszöntvényét sem. Hogy az alkotás mintadarabja túlélte a korszakot, közvetlen fehérvári barátainak köszönhető, erről így ír a Köztérkép:
„Wagner Nándor 1956-os távozásáról barátja, Petőcz László könyvtáros édesanyjától értesültek székesfehérvári barátai. Teherautót béreltek, és az alkotó budapesti műterméből válogatás nélkül mindent elhoztak a Múzeum Bartók Béla téri épületébe (ma Csók István Képtár és Vörösmarty Mihály Könyvtár épülete). A 60-as években a megyei tanács az épület egy részét elvette a könyvtár számára, ekkor költöztették át a gipszmintákat egy Népköztársaság úti (ma Várkörút) épület pincéjébe, ahol egy csőtörés következtében Wagner Nándor vázlatai a várostörténeti anyagokkal együtt megsemmisültek. A Corpus azonban szerencsére megmaradt.”
Wagner Nándor 1975-ban megkapta a japán állampolgárságot, ám már ezt megelőzően, 1974-ban hazalátogatott. Később még egyszer járt itthon, 1997-ben pedig a Corpus Hungaricum gipszmintáját Székesfehérvár városának adományozta.
A szobor elhelyezését Makk István építész tervezte és az öntést illetve az elhelyezést Nagy Benedek móri szobrászművész végezte. Sajnos Wagner Nándor a szobor 1999-es felállítását már nem élhette meg, 1997. november 15-én, 75 esztendős korában, Japánban elhunyt.
Emlékét Székesfehérváron a 25 éve, vagyis negyed évszázada a Jávor Ottó téren felállított Corpus Hungaricum őrzi.
