Palkovics Krisztián - a szapporói hős, fehérvári hokilegenda
Fehérvár Médiacentrum fotója
Mátay Balázs
Palkovics Krisztián - a szapporói hős, fehérvári hokilegenda

A székesfehérvári jégkorong első igazán villámléptű, remekül korcsolyázó ikonja volt Palkovics Krisztián, aki sokszoros magyar bajnok- és kupagyőztes, tagja és gólkirálya volt a 2008-as "szapporói csoda"-ként emlegetett bravúrt elérő válogatottnak. Ő retro sorozatunk e heti epizódjának főszereplője.

Az első, mindenkinél visszatérő kérdés a kezdetekre vonatkozóan: mikor és miképpen kerültél kapcsolatba a jégkoronggal?

- Érdekes kérdés ez, mert semmi tudatos nem volt benne. Hat éves voltam,

Édesanyám a Volánnál dolgozott szervezőként a sportirodán, Ocskay Gábor (az idősebb, természetesen) pedig egyszer megkérdezte, hogy nincs-e kedvem kimenni a csarnokba jégkorongedzésre?

Gondoltam, miért ne, bár akkor még azt sem tudtam, miről van szó, milyen sportág a jégkorong, végül elmentem és ott is ragadtam. Tehát semmiféle előzménye nem volt ennek, sőt, ha mondjuk, az öttusázók szóltak volna akkor, lehet, hogy hozzájuk járok és nem lettem volna soha hokis!

Tényleg nem túlzás, akkoriban csak a nagy sportrajongók követték a jégkorongot, nem volt internet, semmi olyan felület vagy lehetőség, ami a sportág irányába terelte volna a srácokat, ráadásul eleve jégfelület is alig akadt, nem úgy mint ma, nem volt egyszerű 41-42 évvel ezelőtt sportág helyzete.

Mozgásigényes gyerek voltál egyébként?

- Mindenre nem emlékszem, de valószínű, mivel amikor jó idő volt, fociztunk a többi sráccal, a hoki mellett is, mert nyitott volt akkor a Volán pálya, mindössze néhány hónapig tartott a szezon, az ősz közepétől a tél végéig volt csak sportolásra alkalmas jég. Sok száraz edzésünk volt, kevés jégidő mellett.

Emlékszel, hogy ki volt az első edződ, illetve megvan még, hogy mikor, kik ellen játszottál először hivatalos mérkőzésen?

- Az első edzőm természetesen id. Ocskay Gábor volt, ő vitt akkor szinte minden korosztályt, nem voltak U10, U12, stb. korosztályok, külön edzőkkel, mint manapság, a kicsiktől a nagyobbakig Gábor bá' foglalkozott szinte mindenkivel. Akadt, amikor több korosztály együtt edzett, mert nem voltunk túl sokan egy-egy korosztályban és edző sem akadt ennyi csapatra. Képzeld el,

hihetetlen így utólag, de volt olyan időszak, amikor a Törjék György lett az edzőnk, akinek az égvilágon semmi köze nem volt a jégkoronghoz.

Kiváló tájfutóként, majd trénerként ismerte a helyi sportközvélemény, csakhogy megszűnt a Volánnál a tájfutó szakosztály, őt pedig átirányították a hokihoz, körülbelül másfél évig ő edzett minket!

Arra azért örömmel emlékezem, hogy utánpótlásban sikerült egy bajnoki aranyat nyernünk, ami azért volt nagy dolog, mert akkor a Kercsó Árpád által nagyon jó utánpótlással rendelkező Dunaújváros (Dunaferr) mindig, minden korosztályban uralta a bajnokságokat. Mi picivel - ezen kivételtől eltekintve - mindig lemaradtunk a bajnoki aranyról, de aztán már a felnőttek között eljött a mi időnk is, igaz, akkoriban már ehhez légiósok is kellettek, velük indult meg a klub szekere érdemben előre.

Először jöttek az erdélyiek, akik az akkor jóval előttünk járó román hokiban nevelődtek, majd az orosz iskola képviselői, köztük Borisz Puskarjov, aki meghatározó volt és kulcsfigura, amikor én is felkerültem még ifi korban a felnőttekhez. Az orosz iskola fizikálisan és sok más tekintetben komoly pozitív változást hozott nekünk.

Akkor nyertünk Magyar Kupát, aztán jöttek a szlovákok is, játékosok és edzők egyaránt, ez pedig egy, a korábbinál komolyabb bajnoki színvonalat is jelentett. Később aztán, amikor már fedett csarnokban játszottunk, jöttek nemzetközi megmérettetések, Interliga, később Kontinentális Kupa finálé, kétszer is, majd különösképp az osztrák ligához való csatlakozás meghozta az eredményét, egyre feljebb lépett a Volán és vele együtt a magyar hoki is.

Még egy kicsit lépjünk vissza az utánpótlás évekhez, fiatal felnőtt korszakhoz, az első "elit garnitúra" neveit már sokan ismerték: Palkovics, Ocskay, Zalavári, Balajti, Horváth Balázs, ők voltak a gerinc. Emlékszel, mikor állt ez a gárda össze és miképpen?

- Ez a '74-'75-ös korosztály, összesen voltunk nagyjából 20-an, akik ezt a korosztályt vittük, ezzel a gárdával léptünk szépen az utánpótlásból felfelé, egészen a felnőttig. Nem mindenki egyszerre jött hozzánk, különböző években, de ifiben már együtt játszottunk mind.

Ocskay Gabival és Zalavári Mikivel hárman voltunk együtt először a felnőtt válogatottban vb-n is, 1993-ban Ljubljanában, aztán három meccs után onnan repültünk át Bukarestbe a junior vb-re. Bírtuk a gyűrődést, csak kár, hogy végül azt a világbajnokságot nem nyertük meg, csak ezüstérmesek lettünk a csoportunkban, de szép emlék. A felnőttcsapat viszont éppen bennmaradt a C-csoportban, onnan indultunk el - később már, amikor divíziós vb-ket rendeztek, azokon keresztül -, egészen az elitig, a szapporói vb-sikerig.

Ocskay Gáborral, "Kiscsicsóval" egészen speciális játékkapcsolat alakult ki köztetek, nem véletlenül neveztek titeket a fehérvári "ikerpárnak" sokáig. Te rendkívül gyors voltál, Gábor kiválóan irányított, remek passzokat kaptál tőle.

- Igen, hiszen már

kicsi korunktól együtt hokiztunk Gáborral, egyidősek vagyunk, kezdettől jó kontakt volt közöttünk a jégen. Összességében 25-26 évet játszottunk együtt, egy sorban, szinte egymás gondolatát is ismertük.

Talán egyszer játszottam olyan meccsen, amikor nem volt ott mellettem, amikor néhány hétre kihívták Csehországba próbajátékra, azon kívül mindig együtt voltunk a jégen a csapatban, a sorunkban.

"Kiscsicsó" sajnos már nincs közöttünk, de vele együtt páratlan sikereket értetek el klub és válogatott szinten egyaránt. Emeljük ki a "szapporói csodát", amikor az újkori vb-k történelmében először vívtátok ki a hokielitbe, az A-csoportba való feljutást. Te lettél a divízió 1-es vb gólkirálya, az ukránok elleni döntő meccsen is ütöttél gólt, remek formában hoztad le ezt a tornát. Erről a japán hőstettről milyen emlékeid vannak?

- Ez volt a csúcspontja a pályafutásomnak és a magyar hokinak is, ami nagyban befolyásolta a következő éveket, évtizedet. Erre a sikerre még mi sem gondoltunk annak idején, hogy egyszer idáig juthatunk, bár

már ifiként mondogatta néha Kercsó Árpi, hogy ez a garnitúra A-csoportos lesz egyszer, de akkor még sokan kinevették.

Szapporóra Pat Cortina vezetésével - aki a Volánban is edzőnk volt - nagyon jól összeállt a csapatunk, s bár a következő évben Gábor sajnálatos és engem is sokkoló halálesete miatt már nem lehettünk együtt az A-csoportos vb-n, Szapporó, majd ez a 2009-es elit világbajnokság hatalmas élményt jelentett számunkra és nyilván a szurkolóknak is. Kiestünk akkor a svájci tornán, de óriási hangulatot teremtettek a szurkolóink 3-4 ezer magyar szorított értünk a helyszínen a meccseinken, fantasztikus volt!

Nagyon fontos lépcsőfoknak bizonyult az is, amikor befedésre került a fehérvári jégpálya, ami ezáltal lett jégcsarnok. Onnantól kezdve már nem volt a játék kiszolgáltatva az időjárási körülményeknek.

- Persze, mivel akkor tudunk a legtöbbet fejlődni, ha sokat vagyunk jégen. Ezzel már ez az alapfeltétel is biztosítottá vált.

Nálunk előtte előfordult csapadékos napokon, hogy egy körülbelül 20 méter hosszú, vastag gumicsövet megfogtunk, és a leesett esővizet lehúztuk vele a pályáról, majd mentünk rá játszani.

Ma ilyen már nincs, egyre több helyen vannak csarnokok, nyitott jégpályán már csak nosztalgiameccseket rendeznek néha.

Nekünk és a Dunaújvárosnak is nagy előrelépés volt, hogy fedett pályán hokizhattunk, mivel nagyságrendekkel többet lehettünk jégen, ezzel egyenes arányban javult a játék minősége is. Ez a pálya máig szolgálja csapatunkat és a magyar hokit, de mint ismert, a következő idényben már az új Alba Arénában játszik együttesünk, így a régi jégpályából lett csarnoktól a most folyó ICEHL-rájátszás után több, mint 40 év után búcsúzik az osztrák ligában és ősszel a BL-ben is érdekelt alakulatunk.

A régi csarnok hangulata, atmoszférája páratlan volt, remélem ez megmarad a nagyobb, új csarnokban is. Nagy dolognak tarom, hogy már -  ahogy én tudom - negyvennél is több fedett jégcsarnok van Magyarországon és az Alba Arénával Budapest után mi leszünk az első vidéki bázis, ahol két csarnok is van, ami elsődlegesen a hokit szolgálja (Debrecenben is volt már jeges esemény a Főnix csarnokban, de csak vendégségben, míg az Alba Aréna alapvetően a Volán hokisait szolgálja, más sportág és rendezvény alkalmi vendég lesz benne).

Ez azért egy kicsit nekünk is köszönhető, mert a szapporói válogatott sikere, és ezt megalapozóan a Volán 2007-es csatlakozása az osztrák bázisú bajnoksághoz, gyorsította fel a sportág előrelépését és népszerűségének növelését olyan mértékben, hogy a csapat kinőtte a Raktár utcai csarnokot, s elkészülhetett az új Aréna, amelynek 6 ezres lelátóit is remélhetőleg megtöltik majd szurkolóink a legtöbb mérkőzésen.

Ezen kívül kialakult az utánpótlás-nevelést szolgáló akadémiai rendszer, ma már sokszor több fiatal kerül be a sportág vérkeringésébe, mint annak idején, amikor mi kezdtük. A legtehetségesebb srácok pedig már 15-16 évesen, sőt, akadnak sokan, akik még fiatalabb korban kikerülhetnek külföldre. Klasszisokkal jobbak a körülmények, és ehhez bizony a mi eredményeink, játékunk is nagyban hozzájárulhatott.

Azért azt is megjegyezném, hogy a régi magyar hoki legendái is sokat tettek ezért, hiszen Budapesten a Millenárison egy Újpest - Fradi rangadót rengetegen néztek, legendás pálya volt legendás hangulattal, de a Kisstadionbeli mérkőzések jelentős része is komoly népszerűséggel bírt.

Tehát az emberek szerették a hokit már sok évtizeddel ezelőtt is, de nem voltak megfelelőek a körülmények a fejlődéshez, ebben léptünk sokat előre a 90-es évektől idáig. Most már csak azt várom, hogy egy magyar hokis is eljusson az NHL-be, ahol anno Szuper Levi már már megfordult a Calgary kispadján, de játéklehetőséget nem kapott.

Említetted, hogy az ifjabb Ocskay még fiatalon járt Csehországban több hetes próbajátékon, ezzel együtt ugrott be nekem, hogy te sem álltál messze egy rangosabb bajnokságtól és akkoriban még a mienknél jóval magasabbra taksált országok csapataitól. A Ljubljana konkrét csábításáról sokan beszéltek anno, de mások is lehettek még. Kik voltak a legkomolyabb megkörnyékezőid?

- Hát igen, a szlovén Ljubljana, a szlovák élcsapat, a Zvolen, aztán a Vienna Capitals is hívott, de úgy voltam ezzel, hogy az érdeklődő csapatok nem voltak tőlünk sokkal jobbak. Az EBEL (mai ICEHL) csatlakozást követően pedig ezekkel többnyire egy bajnokságban szerepeltünk, miért mennék el a bajnoki riválisok egyikéhez?

Az már elgondolkodtatott volna, ha netán a német bajnokságból vagy más, komoly ligában edződő csapattól hívnak, de a mi szintünkön lévő klubok nem vonzottak igazán.

Az sem volt másodlagos számomra, hogy amikor már szem előtt voltam és jöttek ezek a lehetőségek, akkor én már nem voltam ifjonc, nem mindegy, hogy valaki már tizenévesen, vagy a 20-as éveiben vág bele egy külföldi kalandba, netán már 30-on túl. Nem bántam meg, hogy mindig maradtam a Volánnál, mert én is szerettem itt játszani, engem is szerettek a klubnál, ahogy a szurkolók is, jó volt nekem itt.

Szerinted hová tud még a magyar hoki fejlődni? Egyáltalán tud-e még? Hiszen az Alba Arénától is sokan azt várják, hogy további lendületet adjon a sportágnak, és főleg a Volánnak. Ott vagyunk ma már a világelitet követő üldözőboly mögött, de innen azért már egyértelmű, hogy nehéz még feljebb lépni. Sikerülhet?

- Szerintem lehet még fejlődni, de nem könnyű, az biztos. A stabil A-csoportos világbajnoki szereplés nem elérhetetlen, ennek már nagyon a határán vagyunk, hiszen legutóbb tavaly is, csak egyetlen gólon múlott a bennmaradásunk a világelitben az osztrákokkal szemben, de korábban a fehéroroszokat is sikerült legyőzni vb-n, de akkor sem jött össze az a pont, ami még kellett volna bennmaradáshoz.

Az a szint, amikor már nem csak néhai vendégek leszünk az A-csoportban és nem esünk ki azonnal, már itt van hozzánk nagyon közel, bízom abban, hogy a legközelebbi feljutást követően összejön az elit vb-n az a bravúr, hogy ott is ragadunk. Az osztrákok, szlovének, olaszok szinte már egy polcon vannak velünk, de talán elérhetőek a dánok, kazahok, lettek, norvégok, franciák is, az ő befogásuk lehet a végcél, ennél feljebb már nehéz egy olyan kis ország válogatottjának jutnia, mint a miénk.

Nem lehetetlen, hiszen ott van Svájc vagy a finnek, mindkettő területileg kis ország, ám esetükben nagyon régi hagyományai vannak a hokinak és még a mostani magyar állapotnál is klasszisokkal több igazolt játékos van náluk és sokkal több csarnok, lehetőség.

A Volán mára elérte nagyjából a felső határait, nyilván fogható cél, hogy az ICEHL-ben legyünk ott rendszeresen a rájátszásban és célozzuk, majd érjük is el a döntőt minél többször, legyen esélyünk megnyerni ezt a ligát, mert ez hatalmas dolog volna, hiszen Európa TOP 10 bajnoksága között van ez az osztrák-szlovén-olasz-magyar liga.

Volt szó korábban arról, hogy esetleg az európai csúcsligához, az orosz bázisú KHL-hez csatlakozhatnánk, de ez, én úgy gondolom túl magas szint nekünk, rengeteg pénz és a mostaninál is magasabb szintet képviselő légiósok kellenének hozzá, ami szerintem nem reális jelenleg.

Maradjunk még a Volán lehetőségeinél picit. Amikor ez az interjú publikálásra kerül, már túl leszünk a most folyó negyeddöntős párharcon, sőt az elődöntők is javában tartanak már. Mit jósolsz, hol végezhet idén a csapat, amely remekelt eddig?

- Az "én időmben", amikor bekerültünk ebbe a bajnokságba, az önmagában egy kis szenzáció volt, az első években nem is igazán voltunk tényezők, az első szezonban a 17.(!) meccs volt az első, amelyen nyerni tudtunk, de aztán szépen kezdtünk "belenőni" a ligába és az elmúlt években már rendszeresen eljutunk a playoffig, két szezonnal ezelőtt döntőt is játszottunk.

A következő lépcső tényleg már csak az lehet, hogy részint rendszeresen olyan erősek legyünk, hogy esélyünk adódjon a végső sikerre, részint pedig ezt az esélyt realizálni is tudjuk, mondjuk ki, nyerjük meg az ICEHL-t és érjünk oda rendszeresen a BL-t érő első két helyre az alapszakaszban!

Most szó szerint megérkeztünk ide, ahol ezt a beszélgetést rögzítjük, a Bika Csárdába, amelynek te vagy az egyik tulajdonosa. Régóta ismerlek, de soha nem gondoltam volna, hogy ilyen ambícióid vannak. Miként sodródtál a jégkorongtól a vendéglátásig?

- Én sem terveztem ezt előre, a véletlen hozta így. Egy balatonfüredi társam van, aki a feleségem baráti köréhez tartozik régóta, általa lettünk mi is barátok, ő említette jó 8 éve, hogy van ez a lehetőség, és nem szállnék-e be én is ebbe? Voltam olyan bátor, hogy belevágtam, úgy, hogy semennyire sem értettem hozzá, kipofoztuk, átalakítottuk kicsit a helyet és azóta is visszük, összességében nem bántam meg, hogy belevágtam. Az egyébként a hely külön értéke számomra, hogy itt van, szemben néhány száz méterre az új csarnok.

Mérlegre téve az egykori álmaidat a megvalósult tényekkel, elmondható, hogy Palkovics Krisztián elégedett ember?

- Igen, hiszen egész pályafutásom alatt a komolyabb sérülések elkerültek, 37 éves koromig magas szinten tudtam teljesíteni, sok szép siker részese lehettem. Nyilván így utólag azt mondom, hogy egy igazán nívós bajnokságban szívesen kipróbáltam volna magam, de így is kereknek, sikeresnek gondolom a pályafutásomat, összességében nem lehetek, és nem is vagyok elégedetlen.

(Mátay Balázs)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek