8 hónapnál régebbi cikk

Főszerepben a székely kultúra és a jótékonyság
Fehérvár Médiacentrum fotója
szekesfehervar.hu
Főszerepben a székely kultúra és a jótékonyság

A székely kultúra kapja a főszerepet szombaton a Mercure Hotel Magyar Királyban. Hetedik alkalommal szervezik meg a Székely Bált Székesfehérváron. Két közösséget támogatnak majd a jótékonysági bál bevételéből. 

Jó hangulat, színes műsor várja idén is azokat, akik ellátogatnak a Székely Bálra. Ez már a hetedik alkalom, hogy a székely kultúrával ismerkedhetnek, közben jótékonykodhatnak a bálozók. Mint minden évben, most is közösségeket támogatnak a befolyt összegből a szervezők.

"Az egyik fellépőnk idén Máréfalváról, ami amúgy a székely kapuk hazája, onnan érkezik a népi hagyományőrző táncegyüttes. Egy harminc fős delegáció fog érkezni Máréfalváról. Egy kicsi település, több száz kisgyermeknek adják át a székely magyar kultúrát. Az ő működésüket fogjuk ezáltal is segíteni"- mondta el Juhász László, a Székely Bál alapítója.

Kárpátalján 1920-ban alakult meg az első írott magyar nyelvű sajtó, amely még a háború viszontagságai között is megjelenik hetente. A Kárpáti Igaz Szó című hetilapot is támogatják majd, hogy az írott magyar szó megmaradjon Kárpátalján. Szombaton színes, autentikus programkínálattal várják a székelységet szeretőket.

"Idén is, megszokhatták, Berecz István lesz a házigazda, aki Aranysarkantyú-díjas táncos, a Fonónak az igazgatója, édesapja révén is ismerjük ízes beszédét és humorát. Ezenkívül a Kormoránból jól ismert Vadkerti Imre fog énekelni, és az egyik kedvezményezettünk, a Máréfalvi Rozetta néptánccsoport lesz majd az, aki nagyon jó hangulatról gondoskodik" - mondta el Szili Csaba Gergely, a Székely Bál kommunikációs vezetője. 

A Székely Bál április 13-án szombaton 19 órakor kezdődik. Jegyeket korlátozott számban lehet vásárolni szerdáig a szekelybal.hu honlapon keresztül.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek